„Kormányozni legalább tudnak” – képviselőnőnek mutogatott a parlamentben az egyik főfideszes

Szánalmas handabandázással alázta magát a nyolcadik kerületi polgármesterként megbukó, de a Fidesz számára így is nélkülözhetetlen ex-miépes Kocsis Máté.

Most éppen erről hantázik Szijjártó a svéd NATO-csatlakozás ügyében

Tobias Billström svéd külügyminiszter ígéretet kapott, hogy nem hazánk lesz az utolsó NATO-tagország, ami ratifikálja Svédország csatlakozási kérelmét.

Lázadnak a Lidl vásárlói, negyedével drágább a slágertermékük, mint Ausztriában

A Lidl idén karácsonyi sláger terméke az air fryer, azaz a forrólevegős sütő.

Karácsony főpolgármester busszal indult el a Várba, hogy rendet tegyen

A fővárosi önkormányzat szerdai ülésének kezdetén a főpolgármester  megszakította azt.

Szia, Uram! Kérsz a jézuskától két milliárdos forgalmú céget? Mit ad Isten, Lázár kért.....

A Fidesz, a KDN (?) és az MSZP képviselői egyfajta "nagykoalícióban" megszavazták kedden azt a salátatörvényt, ami alapján az állam ingyen odaadja a Lázár János által vezetett Jövő Nemzedék Földje Alapítványnak az évi 20-30 milliárdos árbevételű ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt-t és a Concordia Közraktár Zrt-t

Aki mást várt, tévedett: 140 igen, 50 nem és 0 tartózkodás mellett átment a bárkit ellenőrizhető szuverenitásvédelmi törvény

140 igen, 50 nem és 0 tartózkodás mellett az Országgyűlés a keddi végszavazáson támogatta az elmúlt időszak egyik legnagyobb közéleti és politikai vitáját kiváltó “szuverenitásvédelmi” törvénycsomagot, amit formálisan a Fidesz-frakció nyújtott be, de amellyel a kormánypárt politikusai mellett az Orbán-kormány tagjai is...

Karsai: „az élet jog, nem kötelesség” - Kósa: "az élet jog és kötelesség"

Kósa Lajos volt az egyetlen fideszes képviselő, aki "szóba állt" Karsai Dániellel december 1-jén, amikor a gyógyíthatatlan betegséggel -ALS- küzdő alkotmányjogász azért ment be az ország házába, hogy a Fidesz képviselői „testközelből” kérdezhessenek tőle, ha valamiben bizonytalanok az általuk élből elutasított eutanázia...

Pikó a kivonuló fideszesekről: „Egy dolog erkölcstelennek lenni, másik dolog gyávának”

A polgármester hozzátette, hogy bár korlátozottak az eszközeik, mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a Pázmány Campus épületeit – írta meg a 24.hu.

Kérdéses kulturális támogatások: az összes irodalomra szánt közpénz milliárdos üzletember romániai érdekeltségére megy el

Az ügy pikantériája az, hogy az NKA indoklás nélkül utasította el több erdélyi irodalmi lap és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) támogatási pályázatát – írta meg a 444.hu.

Győr választási térképe alapján kettévágtak egy panelt

Győr választási térképe drámai változásokon megy keresztül, melyek jogi aggályokat vetnek fel – derül ki a Telex riportjából.

A helyi Fidesz is leszavazta az akkugyárat Tatabányán

A helyi fideszes képviselők és a polgármester is szembe ment a kormány akaratával Tatabányán, ahol egy új akkugyárat építenének.

Letette az esküt, itt a Fidesz új képviselője

Az Országgyűlés hétfői ülésén letette esküjét Hornung Ágnes, aki így a Fidesz frakciójának új képviselője lett.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf már a száz leggazdagabb magyar közé tartozik

Három év alatt akkora vagyont gyűjtött össze a 2022 tavaszán honvédelmi miniszternek kinevezett Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Szentkirályi Alexandra férje, hogy azzal könnyedén felférne a legutóbbi gazdaglistára – írta meg a 24.hu.

Szijjártó Péter a Facebookon tajtékzik: nem engedünk semmilyen zsarolásnak, nyomásgyakorlásnak

Mi továbbra is az európai és nemzeti érdekek mentén hozzuk meg döntéseinket, és nem engedünk semmilyen nyomásgyakorlásnak, függetlenül attól, hogy az kitől jön, mivel zsarol vagy éppen mivel kecsegtet – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Pofont kapott a magyaroktól Orbán: közel 60 százalékuk szerint nem a keresztény értékek mentén vezeti a kormány az országot

A magyarok közel 60 százaléka szerint nem a keresztény értékek mentén vezeti a kormány az országot – derül ki a Publicus Intézet által a Népszava számára végzett közvéleménykutatásból.

Orbán emberei a republikánusoknál lobbizhatnak Washingtonban: Leállíttatnák az Ukrajnának nyújtott segélyeket

Orbán Viktor emberei zárt ajtók mögött tárgyalnak az amerikai kongresszus több republikánus tagjával Washingtonban, hogy lobbizzanak az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott katonai támogatásának megszüntetéséért – értesült a Guardian.

Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának kiemelt célja a gazdaságfehérítés

 Már másfél millióan regisztráltak a NAV online számlarendszerébe, amely 2018. július 1-jén debütált, közülük mintegy 1,3 millióan már szolgáltattak is adatot. Az ebből származó többletbevétel évek óta szolgál a kormány adócsökkentéseinek fedezetéül – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium...

Belehúznak Orbánék karácsony előtt – Közel félszáz javaslatról dönthetnek a héten

Háromnapos üléssel zárja őszi ülésszakát az Országgyűlés, amely e heti tanácskozásán – kedden és szerdán – közel félszáz javaslatról dönthet – írja az MTI.

Orbánék esküdt ellenségeiktől kunyerálnak segítséget legfontosabb nemzeti feladatunk megoldásához

Lassan itt az év vége, de Brüsszel továbbra se fizette ki a magyar pedagógusoknak járó béremelés részt – hergelt az Európai Unió ellen Rétvári Bence.

Egy 603 milliós katolikus bölcsőde mutatja be a kormány taktikáját: az egyházakon folyatják keresztül a pénzeket

És ez nem véletlen: az új törvények szerint az egyházi beruházásoknál a pénz elveszíti a közpénz jellegét.

Már a fideszesek is kezdenek kiábrándulni a nemzeti konzultációból

A legtöbb magyar egyáltalán nem hisz a nemzeti konzultáció eredményének.

Az Állami Számvevőszék súlyos pénzbüntetéssel befolyásolná a jövő évi választásokat

A fideszes kötődésű vezetőkkel kitapétázott Állami Számvevőszék (ÁSZ) 260 millióra óhajtja megbüntetni az ellenzéki pártokat.

Zokog a Fidesz: az unió inkább Ukrajnát venné fel, Orbán magyargyilkos cimborái helyett

Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről az éj leple alatt adott be határozati javaslatot a Fidesz–KDNP.

"Van egy törvényünk, én azt betartatom" – magyarázkodott a két perccel korábban "krisztusi korba ért magyar szabadságot" emlegető főfideszes

Csák János a fideszes kormány kultúráért felelős minisztere a parlament kulturális bizottságának meghallgatásán vett részt hétfőn.

Újabb fideszes támadt rá az USA nagykövetére: A magyar államiság egy picikével régebbi, mint az amerikai

Az államtitkár David Pressman amerikai nagykövet szavaira reagált, aki a 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál megnyitóján antiszemitizmust emlegetett az Alex Sorost ábrázoló plakátok kapcsán.

A három pártot is megjárt Fidesz-alapító tiltakozik a kollaboráns vád ellen

Fodor Gábor Fidesz alapító tag, majd SZDSZ és Liberálisok-elnök szerint módosítani kell fővárosban a választási törvényt.

Fabiny püspök: Dr. Karsai Dániel tevékenységének megismerése segít abban, hogy korábbi véleményemen változtassak

A napokban lehettünk szem- és fültanúi a magyar kormánypárt végtelenül embertelen és cinikus kijelentésének, amit a strasbourgi Európai Jogok Emberi Bíróságága előzz fejtettek ki Dr. Karsai Dániel előterjesztése kapcsán eutanázia-ügyben és azt is végig kellett néznünk, ahogy a parlamentben szenvtelen arccal mentek el a...

Szabad szemmel alig látható nyugdíjemelést ad januártól az Orbán kormány

A Magyar Közlönyben pénteken este jelent meg, hogy január elsejétől mekkora nyugdíj- illetve egyéb járadékemelést kell végrehajtani. A 6 százalékos emelés a jövő évi költségvetés által megálmodott inflációhoz igazodik. 

A kaszinóminiszter szerint a migránsok, valójában az orosz veszély miatt kellett hadgyakorlatot tartani Magyarországon

Hatezer katona és 700 harceszköz vett részt az Adaptive Hussars hadgyakorlaton.

Kovács „Sorosösztöndíjas” Zoltán Orbánt mélytorkozva, komcsi fordulattal szólt be az amerikai nagykövetnek

Kovács Zoltán, aki elvileg a fideszes kormány nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára lenne, virtigli propagandista módjára szállt bele a hazánkba akkreditált amerikai nagykövetbe.