Preparált barna medve kapcsán ítéltek el egy fideszes képviselőt

A sümegi önkormányzati képviselő és két másik férfi egy preparált barna medve fejet és a hozzá tartozó bundát adott és vett egymás között. Egy év próbára bocsátást kaptak.

Attól fél a fideszes képviselő, hogy a győzelem után a kormány tovább rabolja az országot

„Örültem a Fidesz nagyarányú győzelmének, de nagyon tartok tőle, hogy a pártban és a kormányban lesznek majd olyanok, akik ezt újabb felhatalmazásnak tekintik az ország megkárosításának a folytatására”

A fideszes képviselő, akinek egy fillér megtakarítása sincs - Városi Kurír

A 2010 óta képviselő Kucsák a legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint egyáltalán nem rendelkezik megtakarítással, és egy 52 négyzetméteres, 2012-ben épített családi házon, valamint egy tavaly használtan vett hatéves Renault Lagunán kívül se értékpapírja, se befektetése, se cége, se értékes ingósága – semmije sincs.

Bánki Erik is besegít az uniós pénzek elköltésébe - Városi Kurír

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint “ez egy normatív támogatás, tulajdonképpen egy agrártámogatás, ami az Európai Unió területén gazdálkodó valamennyi gazda számára jár, aki teljesíti a kiírásban szereplő feltételeket”.

A XVIII. kerület kiadott egy kalendáriumot, a fideszes képviselő fotóival - Városi Kurír

Még a keresztrejtvény megfejtése is a fideszes képviselő, Kucsák László. A kampányanyagban mindenhol vastagon szedték az országgyűlési képviselő nevét.

Új közlekedési cég jön, volt fideszes képviselő lesz a vezetője

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közel 700 munkavállalóját szervezik át májusban egy új cégbe, a Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zrt-be (BKÜ), 23 embert pedig leépítenek.

Szétkereste magát Voldemort neje

Százmilliókat keresett tanácsadó cégével Mengyi Ramóna, a korrupciós ügybe keveredett Mengyi Roland felesége.