2022 legjobb sorozatai
Tegnap olvashattátok a 2022 legjobb filmjeinek összefoglalóját, ma pedig a tavalyi év kiemelkedő sorozatait gyűjtöttem össze.
2022 legjobb filmjei
Kicsit megkésve - de remélem nem elkésve - hoztam Nektek egy kis összefoglalót, hogy 2022-ben mely filmeknek jutott hely kőkemény kritikus szívemben.
Szuperhős lett a kokainos turbómedve
Megtörtént groteszk esetet dolgoz fel a Kokainmedve című thriller-vígjáték.
Kihirdették a 2023-as Oscar jelölteket
95. alkalommal hirdette ki a az amerikai Filmművészeti- és Filmtudományi Akadémia az Oscar-djra jelöltek listáját.
Megvannak az idei Oscar-jelöltek!
Magyar idő szerint kedd délután Riz Ahmed és Allison Williams bejelentették a 95. Oscar-díjátadó jelöltjeit – írja Telex.hu .
Julia Roberts filmek, amelyeket vétek kihagyni
Julia Roberts színészi karrierje a 80-as évek végén kezdődött a Pizzavarázs című filmmel, ezt követte az Acélmagnóliák, majd a Micsoda nő!, amely azonnal a világsztárok közé emelte.
A legjobb romantikus filmek, amiket érdemes megnézned
Szokott olyan hangulatod lenni, amikor szíved szerint bekuckóznál a tévé elé, pattogtatnál egy nagy tál popcornt, és felülnél valami fantasztikus, szívszaggató romantikus hullámvasútra?
A legjobb igaz történeten alapuló filmek, amiket meg kell nézned!
Szokott olyan hangulatod lenni, amikor szíved szerint bekuckóznál a tévé elé, pattogtatnál egy nagy tál popcornt, és felülnél valami fantasztikus, szívszaggató romantikus hullámvasútra?
Alekosz kijelentette, hogy Üvegtigris-filmben szerepel majd, a film producere szerint ő egy komplett idióta
Az egykori Való Világ-győztes már megítélte magának a szerepet, a film producere szerint ez simán kreténség.
A Jóban, rosszban egyik epizódrendezője újabb 1.232 milliót kapott a meglévő 1.268 mellé új filmjéhez - Hiába no, a referencia.....
Az 1242 – A Nyugat kapujában című film gyártási támogatását megduplázta a Nemzeti Filmintézet, így 2.500 millió forintból gazdálkodhat a nagyjátékfilmes téren nem túl nagy gyakorlattal rendelkező, korábban Jóban, rosszban-, Korhatáros szerelem- és Tűzvonalban-epizódokat rendező Soós Péter – derült ki a Film.hu cikkéből.
5 szívet melengető film, amelyben a gasztronómia játssza a főszerepet - Delalfoldinfo.hu
A gasztronómiai témájú filmek képesek arra a bravúrra, hogy egyszerre szórakoztatnak, nevetésre és sírásra késztetnek, emellett pedig inspirálnak is.
3 remek gasztrofilm, melyekkel elütheted a téli estéket
A gasztronómiai témájú filmek képesek arra a bravúrra, hogy egyszerre szórakoztatnak, nevetésre és sírásra késztetnek, emellett pedig inspirálnak is.
Forró krumpliként dobálja a 2,3 milliárdos eltűnt országimázsfilm ügyét a rendőrség és az ügyészség, hogy ne kelljen nyomozni
Most épp az ügyészség nem hajlandó nyomozni az ügyben. Pedig elvileg ennél semmit sem lenne egyszerűbb felderíteni mert - ha lenne szándék a tényleges felderítésre de nem - egy szövevényes gazdasági ügyhöz képest pofonegyszerű lenne tisztázni.
Zámbó Krisztián valóban átsétált egy kórház üvegajtaján
A Király című, Zámbó Jimmy-ről szóló sorozat legújabb részében azt is láthatják a nézők, ahogy a Zámbó Krisztiánt alakító színész több piros lámpán is áthajt, és kis híján egy idős férfit is elüt, amikor a kórházba siet apja balesete után. Mint kiderült, ezek az autós jelenetek pontosan így történtek meg a...
Keményen bírálta a kritikus a Rákay Philip által jegyzett Aranybulla sorozatot: "Annyira igénytelen, hogy hihetetlen, nem más, mint látványos pénzégetés"
Történelmi filmnek álcázott mozgóképes csődként címkézte fel a karácsonykor indult Rákay-produkcót, az Aranybulla-sorozatot a Népszavában a lap kritikusa.
Filmkritikus: rosszul instruált színészek szenvednek a kisiskolás szintű dialógusokkal rettenetesen ronda felvételeken, ez az Aranybulla
A Duna TV által karácsonyi ajándékként indított limitált széria első része megdöbbentő produktum.
5 szívet melengető film, amelyben a gasztronómia játssza a főszerepet
A gasztronómiai témájú filmek képesek arra a bravúrra, hogy egyszerre szórakoztatnak, nevetésre és sírásra késztetnek, emellett pedig inspirálnak is.
6 szórakoztató gasztrofilm téli estékre
A gasztronómiai témájú filmek képesek arra a bravúrra, hogy egyszerre szórakoztatnak, nevetésre és sírásra késztetnek, emellett pedig inspirálnak is.
4 hangulatos gasztromozi esti filmezéshez
A hangulatos filmek segítségével, ha teljesen nem is ismerhetjük meg más népek konyháit, de, ha a történet mellett a részletekre is figyelünk, akkor számos remek ötlettel gazdagodhatunk.
Megjelent az 5 milliárdos állami támogatásból készült Rákay Philip-film előzetese
A NER kedvencei mind felsorakoztak Rákay bejelentő posztja alatt.
Magyar siker az izraeli filmfesztiválon
Peter Noel forgatókönyvíró megnyerte a Near Nazareth Festival fődíját a Tánc a végsőkig című feature film forgatókönyvével.
A filmtörténelem egyik legnagyobb klasszikusa ötvenéves lett, Debrecenben újra vetítik
Idén 50 éves minden idők legnagyobb gengszterfilmje, a három Oscar-díjjal (Legjobb film, Legjobb rendező, Legjobb férfi főszereplő) elismert A keresztapa.
Molnár Miklós atya: Döntsünk, vagy ne döntsünk?
Nem új keletű hír, hogy válságban van a nyugati egyház.
Kihagyhatatlan filmek a filmtörténelemben
Arra vállalkoztunk, hogy összegyűjtsük azokat a meghatározó, és épp ezért kihagyhatatlan filmeket, amik mellett senki nem mehet el közömbösen.
Út a magyar Gileád felé
Megannyi kommentet és cikket olvasok a kormány családtámogató intézkedései és a szívhang törvény bevezetése kapcsán, amely mind arra hivatkozik, hogy Magyarország „A szolgálólány meséje” című regényben szereplő Gileád vidék sorsára fog jutni a demográfiai növekedés túlzott hajszolása és a kereszténység propagálása...
Átadták a 19. Verzió Filmfesztivál díjait
A három zsűri három fődíjat és két különdíjat adott át.
2023 novemberben érkezik a Dűne:Második rész, de lesz folytatás?
Denis Villeneuve filmje a Dűne tisztelettel nyúlt a forrásanyaghoz, a regényhez. Trilógiaterve bölcs döntés volt, ahogyan a történet egyre jobban halad előre, egyre össszetettebbé válik. 2021-ben a rajongók nagyon várták a Dűne című filmet.
Rendkívül izgalmas Sandra Bullock legújabb filmje
Loretta Sage írónőt játsza Sandra Bullock, aki kalandregényében Angela Lovemoret alkotja meg, akit szintén Sandra alakít
Melyik színész játsza James Bondot a következő filmben?
Hanry Cavill sok szempontból tökéletes volt James Bond szerepére a 2000-es évek elején, amikor pályázott a szerepre. Az azóta eltelt időszakban azonban a karrierje olyan irányba fejlődött, hogy már nem biztos, hogy alkalmas rá.
Forgatják az És egyszer csak 2. évadot (képek, videók érkeztek)
Michael Patrick King, a sorozat fejlesztője arról beszélt, hogy a második évadban a legnagyobb szenvedély Che karaktere lesz. Úgy fogalmazott, hogy meg akarja mutatni Che dimenzióit, azt amelyeket az emberek nem látnak, bármilyen okból kifolyólag. Talán azért mert a félelem és a rémület elragadja őket.