Bruce Willis súlyos betegségéről már korábban is tudtak a filmesek

Szerdán az Instagramon jelentette be Bruce Willis lánya, Rumer, hogy édesapja visszavonul a filmezéstől.

Kiállás a Heti Válaszért! - Városi Kurír

A Heti Válasz is áldozatul esett az orbáni médiabeszántásnak.

Az egykori jugoszláv vezérkar épületét filmező amerikaiakat és ukránokat fogtak el Belgrádban

Két amerikai és két ukrán állampolgárt fogott el a szerb katonai rendőrség, mert a külföldiek az egykori jugoszláv vezérkar 1999-ben lebombázott épületét akarták filmre venni egy drón segítségével – számolt be a hírről az RTS szerb közszolgálati televízió hétfőn.

Kiderült, miért vihette el a rendőrség a magyar filmeseket Cannes-ban

Kristóf György filmjét, az Out-ot hétfőn mutatták be a Cannes-i filmfesztiválon, ahol a második legfontosabb szekciónak számító Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű válogatásban versenyzik.