Sumup kártyaolvasó ami felrázhatja a piacot

A Sumup kártyaolvasó terminál minden betéti és hitelkártyát el tud fogadni, emellett Bluetoth csatlakozással is üzemeltethető.

Megkezdődött az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja - Városi Kurír

a sztrájkot a több mint 18 ezer önkormányzati köztisztviselő érdekében hirdették, akiknek tíz éve nem emelkedett a keresetük, a kormány pedig nem ül velük tárgyalóasztalhoz.

Nem tudott béreket fizetni az évente több százmillió forintos állami támogatást kapó Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont

Több dolgozó is jelezte, hogy a novemberi és a decemberi béreket csak januárban utalták át nekik, és úgy fest, extra adófizetői forintokból oldották meg a problémát.

Mit kevesell a focista? Autó, lakás, havi nettó két milliós fizetés... - Városi Kurír

Döbbenetes közleményben magyarázza az Újpest FC, hogy miért nem utazott a csapat edzőtáborába a 25 éves középpályás, Windecker József.

Fizetéscsökkentést vállalt Chris Evans és Gary Lineker, a BBC legjobban fizetett férfi sztárjai

Fizetéscsökkentést vállaltak a BBC legjobban fizetett férfi sztárriporterei, miután a brit közszolgálati médiatársaságról kiderült, hogy fizetési toplistáját a férfiak uralják, esetenként több százezer fonttal megelőzve az azonos munkakörben dolgozó női alkalmazottakat.

Kormányzati tanárlenyúlás? - Városi Kurír

Kiszámolták, hogy mennyit vihetnének haza a tanárok havonta, amennyiben a nemzeti kormány kivételesen ahhoz tartaná magát, amit 2013-ban beígért.

Saját életpálya, fizetős modell: brutálisan megemelik a köztisztviselők fizetését

Jelentősen megemelik az Országgyűlés hivatalnokainak a fizetését, és még sajátos elnevezést is adtak neki: ez a saját életpályamodell.

Elsősorban a 25 éven aluliak várnak fizetésemelést idén

Elkészült a K&H negyedéves ifjúsági jóléti indexe, amelyből kiderült, hogy elsősorban a 19-25 évesek számítanak fizetésemelésre. 2017 harmadik negyedévében 78 százalékuk nyilatkozott így, míg a 25-29 évesek mindössze 56 százaléka szeretne magasabb bért.

Ennyi fizetés alatt dolgozni sem akarnak az 1996 után született magyar fiatalok

A Z-generáció munkaerőpiaci igényeit kutatta a Medián a British Telecommunications megbízásából.

Béremelést kapnak az Auchan dolgozói

Átlagosan 13,6 százalékkal emeli az áruházi alkalmazotti munkakörben foglalkoztatottak bérét az Auchan november 1-jén, és a cég létszámbővítést is tervez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével folytatott tárgyalásokat követően.

Akár 520 ezret is kereshetnek az óvónők ebben a magyar faluban

Bruttó 350 és 520 ezer forint közt kereshet, aki óvónőként dolgozna a Borsod megyei Tornanádaskán. Akár pályakezdőt is felvesznek, annyira nincs elég óvónő a faluban – derült ki az álláshirdetésből, amelyet a település polgármestere tette közzé. 

A Ryanair-ügy folytatódik – ha így megy tovább, akár újabb járatokat is törölhetnek

A hétvégi járattörléseket nyilvánosságra hozó bejelentések után az elmúlt napok az egyezkedésről szóltak.

Budapesten 12, vidéken 8 évnyi teljes átlagjövedelem kell egy 75 nm-es lakáshoz

Életszerűbben, ha a pesti és az országos átlagjövedelem harmadát minden hónapban félretesszük, akkor 36, ill.

Akár havi 8 milliót is zsebre tesznek a magyar focisták

Mindössze két klub hajlandó nyilatkozni az élvonalbeli labdarúgók fizetéséről: a bajnok Honvéd és a bajnokság legszerényebb költségvetéséből működő Balmazújváros.

Hogy jön ki a 300 ezres átlagbér, ha ilyen sokan keresnek kevesebbet?

Sok olvasónk kapta fel a fejét arra a hírre, hogy majdnem 300 ezer forint a magyarok átlagkeresete. Utánajártunk, hogyan jöhetett ki ilyen adat.

Jobb volt a szex a szocializmusban

Érdekes és meglepő kutatási eredmények születtek egy nagyszabású vizsgálat során.

Balatoni nyár: a pincér a garázsban lakik, a szakács sátorozik a kempingben

A munkaerőhiánynál csak a vállalkozók kreativitása nagyobb a magyar tengernél. A Balatonnál minden eddiginél nagyobb munkaerőhiányról közöl összeállítást a HVG e heti száma, amelyből többek között kiderül, hogy a Kelet-Magyarországról, esetleg Erdélyből vagy Szerbiából érkező szakembereknek nehéz megadni az általuk...

Külföldre költöző magyar orvos: "kib...ottul beteg ez a rendszer"

Tíz éven keresztül csináltam, belefáradtam. Maradhattam volna otthon, bízva abban, hogy egyszer tényleg jobb lesz. De belefáradtam és úgy döntöttem, hogy próbát teszek

Áll sok helyen az Online fizetés az OTP miatt

Jelenleg az OTP bank online fizetési rendszere technikai okok miatt nem működik.

Kiderült, mennyit keresett tavaly Orbán Viktor – meg fog döbbenni

A kormány honlapján közzétették az adófizetési dokumentumokat, mely alapján nagy átlagban 2-3 millió forint közötti adót fizettek a miniszterek és az államtitkárok.

Ennyit keresett tavaly Orbán Viktor

A kormány honlapján közzétették az adófizetési dokumentumokat, melyből kiderül, mennyi adót fizettek tavaly a miniszterek és az államtitkárok.

Sztrájkba kezdhetnek a Tesco dolgozói

Nem zárható ki a sztrájk lehetősége a Tescónál, ám egyelőre egy demonstrációra gyűjtenek aláírást – tudta meg a Magyar Nemzet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnökétől.

Orbán Viktor egyre szerényebben él

Vagyonnyilatkozata szerint a miniszterelnök egyre kisebb vagyonnal rendelkezik, fizetése, cafeteria kerete nem nő. A fizetése is változatlan, mégpedig 2014. június 1-je óta: bruttó 1 millió 507 ezer 400 forintért végzi a munkáját.

Közel 800 ezres fizetést kínál az Aldi

Méghozzá a területi vezetőknek, akiknek emellett egy Audi A4 kombi, céges iPhone és tablet is jár.

Kiderült, mennyiből él a magyar átlagcsalád

A Napi.hu összesítéséből kiderül, milyen egy átlag magyar család és annak körülményei.

Dolgozna a nyugdíjasok kétharmada, ha lenne hol

A magyar nyugdíjasok 59 százaléka menne vissza dolgozni, döntő többségük részmunkaidőben – derült ki a Work Force munkaerőkölcsönző- és közvetítő cég felméréséből. Kérdés, hogy hova.

Trump az első három havi elnöki fizetését a nemzeti parkoknak adományozta

Az Egyesült Államok nemzeti parkjainak adományozta első három havi fizetését Donald Trump amerikai elnök.

29 milliót fizethetett Presseréknek Kanye West

29 millió forintnak megfelelő összeget fizetett ki Kanye West Presser Gáboréknak azután, hogy az engedélyük nélkül használta az egyik számában a Gyöngyhajú lány  felvételét – értesült a Blikk .

Döbbenetes különbségek vannak a budapesti és a vidéki bérek között

Lépten-nyomon azt halljuk, hogy folyamatosan emelkedik a magyar átlagbér, de arról eddig kevés szó esett, hogy az országos átlagot csak Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében érik el a fizetések. A portfolio.hu azt írja, vidék és főváros között óriási szakadék tátong. 

A NAV dolgozói megkapták első, emelt összegű fizetésüket

Az életpályamodell újabb, 5 százalékos fizetésemelést biztosít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak, amit már meg is kaptak – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.