Fodor Gábor és Hoffmann Rózsa megint elszabadult

Semmi keresnivalója a genderideológiának az óvodákban és iskolákban az oktatási tárca korábbi vezetői szerint.

Hírlapi kacsa, hogy vége a Párbeszéd frakciójának! - Városi Kurír

Mint arról beszámoltunk, Bősz Anett szándéka szerint meghekkelte a Párbeszéd frakcióját azzal, hogy függetlenedett.

Top 10 lakberendezési rémálom - InStyle

A lakásod csinosítása közben könnyen túlzásokba eshetsz.

Malomkerék-gallér

Viselettörténet: A XVI.

Magyarország jól teljesített- 57 évvel ezelőtt

Magyarország jól teljesített- 57 évvel ezelőtt- kezdte beszédét Fodor Gábor (Magyar Liberális Párt) a demokratikus ellenzék közös megemlékezésén október 23-én a Műegyetem rakparton, aki hatodik felszólalóként lépett színpadra.

Tudtad? - Kóka és Fodor levelezése

Kóka János és Fodor Gábor között a viszony nem éppen rózsás: a vasárnapi elnökválasztás előtt például Fodor azzal vádolta Kókát, hogy szétveri a pártot, Kóka pedig azt nyilatkozta, hogy Fodornak már tavaly ősszel le kellett volna mondania.

Kóka: jobb lett volna, ha Fodor tavaly mond le!

Marakodás a koncon és kioktatás az elnökválasztás előtt.

Mindenes - Deviancia

A deviancia olyan magatartás, mely megszegi a közösség vagy társadalom nagy része által elfogadott normákat. Fogalma meglehetősen tág. A deviancia kifejezés a „deviatio” (latin: de=-ról/-ről, via,-ae (f)=út; "az útról való letérés") szóból származik. Minden emberi csoport létezése különféle normákat követel, amelyekhez...

Mindenes - Az új liberális út?

Az, hogy az MSZP legalábbis középpárttá süllyedt, és kiemelkedett egy új középpárt, még nem jelentene különösebb változást 35% körüli részvétel tükrében. Ez van, váltógazdálkodás van, a választók büntettek, a Jobbik támogatói teljes fordulatszámon pörögtek.

Mindenes - Ha Fodor lemond...

Ha Fodor Gábor lemond, akkor az SZDSZ-nek hajszálnyi esélye sem marad arra, hogy a közeljövőben (értsd 2-3 év) meghatározó politikai erő maradjon. Az EP választásokon elért silány eredményük több kérdést is felvetett, többek között személyes jellegűeket is. Fodor benyújtja lemondását, így az is elképzelhető, hogy távozik az...

Tudtad? - Erkélyjelenet - Bajnai, Fodor

Rómeó és Júlia erkélyjelenete, kicsit másképp.

Elvéreznek a kis parlamenti pártok?

Azt a bevezetőben leszögezhetjük, hogy sem az MDF, sem az SZDSZ nincs jó állapotban 2009 tavaszán.

Holdrabló - Krisztina büntet

Zombi bácsi, a tök alsó szomszéd különleges mondatokkal, és egy üveg pálinkával a kezében fogadott a minap.

Holdrabló - Bájvicsor

Fodor molyol, Budaházy hógolyózik.

Fodor szerint szakadhat az SZDSZ | Ctrl

Az SZDSZ elnöke vészjóslónak tekinti a jelenleg kialakult helyzetet, szerinte ugyanis a két hatalmi centrum viselkedése a párt szakadásával fenyeget.

Fodor kemény, mint a kaszakő

Fodor Gábor SZDSZ-es titán-jelöltnek nem sikerült legyőznie a szintén hasonló ambíciókkal rendelkező, ám országosan kiterjedt közutálatnak örvendő Kóka János frakcióvezetőt a posztért vívott csatában.

Az SZDSZ megszavazza a jövőévi költségvetést!?

Fodor Gábor interjú.

SZDSZ: Gyurcsány „jelen van” a Fodor-ellenes médiaakciókban + videó

„Egy kutatás alapján nem érdemes beverni a fejekbe azt, hogy milyen a támogatottságunk” - reagált az ATV Reggeli Jam című műsorában Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője arra a közvélemény-kutatásra, amely 1 százalékot mért a liberális pártnak.