MSZP: felvételkori árfolyamon forintosítsák a devizahiteleket!

Az MSZP ismét benyújtja devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását tartalmazó törvényjavaslatát.

Ezermilliárdot kerestek a forintosításon a devizahitelesek

A devizahitelesek terhei ezer milliárd forinttal csökkentek a forintosítás által – számolt be a Magyar Nemzet a Palotai Dániel, a jegybank ügyvezető igazgatója által szerda reggel az M1-en elmondottakról.

Varga: A forintosítás súlyos terhektől óvta meg a lakosságot

A nemzetgazdasági miniszter 2015 legfontosabb gazdaságpolitikai lépésének és eredményének nevezte a devizahitelek kivezetését a magyar pénzügyi rendszerből a Magyar Bankszövetség év végi budapesti összejövetelén, hétfőn. Varga Mihály elmondta: a jelzáloghitelek forintosítása, annak megfelelő időzítése jelentős további...

Forintosították az autóhiteleket

Az Országgyűlés kedden döntött a devizában felvett autóhitelek forintosításáról, amit az augusztus 19-i árfolyamon hajtanak végre.

Jó hír az autóhiteleseknek: itt a kormány javaslata

A nemzetgazdasági miniszter pénteken benyújtotta a parlamentnek a fogyasztói devizahitelek – köztük a pénzügyi lízing – forintosításáról szóló törvényjavaslatot.

Az autósok lízingszerződéseit is forintosítanák

A kormány szándéka, hogy segítsen a gépjármű-devizahiteleseknek, valamint a fogyasztási hiteleseknek, és ennek során az önkéntesség, illetve az ösztönzés kiemelt fontosságú lesz – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Mégis forintosítják az autóhiteleket is

Az autóhitelek forintosítását Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter jelentette be.

Az emberek csalódtak a forintosításban

Az MSZP szerint az emberek csalódtak a forintosításban, mert a fele sem igaz annak, amit a Fidesz ígért a devizahitelek kapcsán. 

Devizahitelek – fontos döntés előtt az Alkotmánybíróság

A devizahitelekkel kapcsolatban a kormány, majd perekben eljáró bírák indítványai nyomán eddig három nagy jelentőségű határozatot hozott az Alkotmánybíróság (Ab), a pénzintézetek beadványairól hamarosan döntés születhet és közben zajlik több száz magánszemély ügyének elbírálása is – mondta Bitskey Botond, az Ab...

Az Erste 50 féle értesítőlevelet küld ki ügyfeleinek

Az Erste Bank az elszámolás és a forintosítás keretében több mint 400 ezer érintett kölcsön- és lízingszerződéshez kapcsolódóan mintegy 50 féle értesítőlevelet küld ki ügyfeleinek – közölte a pénzintézet hétfőn az MTI érdeklődésére.

Az Erste forintosít

Az Erste Bank több mint 400 ezer érintett kölcsön- és lízingszerződéséhez kapcsolódóan mintegy 50 féle értesítőlevelet küld ki.

A Bloomberg megdicsérte Orbánt a forintosítás miatt

A legjobb pillanatban jött a bankoknak a forintosítás, miután a svájci frank árfolyama, amelyben a deviza és devizaalapú jelzáloghitelek túlnyomó többségét felvették Magyarországon, jelentősen erősödött a forinttal szemben a svájci jegybank csütörtöki intézkedése nyomán – írta a Bloomberg pénteken.

Elfogadta az Országgyűlés a forintosítást

Az Országgyűlés kedden a kormány javaslatára elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza, vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket.

PM: a forintosítás nem a valóban rászorulókon segít

A Párbeszéd Magyarországért meggyőződése szerint a devizahitelek forintosításáról szóló, kedden elfogadott törvény éppen azokon nem fog segíteni, akik erre a legjobban rászorulnak.

Ezen a héten szavaz a forintosításról az Országgyűlés

A parlament ezen a héten szavazhat a devizahiteles mentőcsomaghoz benyújtott módosító javaslatokról, egy új elem került a rendszerbe, az árfolyamgátasokat érintő forintosítási lehetőség, így ezzel együtt fogják a képviselők megszavazni a devizahitelek forintosítását szabályozó törvényt – mondta Varga Mihály,...

Benyújtották a devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot hétfőn.

Bankszövetség: az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük

A banki elszámolással és a forintosítással kapcsolatban az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, ha az összes vonatkozó jogszabály és MNB rendelet elkészül a bankok minden ügyfelet pontosan tájékoztatni fognak.

És akkor így mentették meg a devizahiteleseket választások után

Habár a kormány a választások előtt a devizahitelesek mielőbbi és fájdalommentes megmentésével kampányolt, mostanra alaposan felpuhult az ígéret. A tervek szerint ugyanis mégsem a korábban belengetett módon, a felvételkori árfolyamon kellene a bankoknak forintosítaniuk a hiteleket, hanem a november 7-ei MNB-árfolyam szerint, azaz a...

Megszületett a döntés a forintosításról

A devizahitelek forintosítása a Kúria döntésének időpontja óta eltelt időszak átlagárfolyamán, vagy a 2014. november 7-én jegyzett napi MNB-árfolyamon történik majd, a két érték közül a devizahiteles számára kedvezőbb árfolyamot köteles a bank alkalmazni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel vasárnap.