Prostitúció - Lebuktak a kéjlak üzemeltetői

A Hatvani Rendőrkapitányság nyomozóinak információja alapján a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei 2023. január 25-én hajnalban rózsaszentmártoni otthonában elfogták azt a férfit, aki prostitúció elősegítése bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

Rendőrkézen a kétegyházi stricik

Négy férfit vett őrizetbe a rendőrség Békés megyében.

Megbuktak az internetes prostitúció szervezők, futtatók - hogy is van ez?

Prostitúció szervezése miatt hét ember ellen nyomoznak Nógrád megyében, a pásztói és salgótarjáni gyanúsítottak közül hármat őrizetbe vettek – közölte az MTI-vel a megyei főkapitányság szóvivője csütörtökön.

Házakra "cserélte" a prostipénzt

A két futtató, akiket szegeden buktatott be és fogott el a Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának Szegedi Osztálya mert nagyban gondolkodni, talán túl nagyban is.Most  emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatják a nyomozást O. István 52 éves szegedi és L. Tamás 29 éves siófoki lakosok ellen.

Emberkereskedők és prostifuttatók

Szabolcstól, Budapesten át egészen a Németországig terjedt az a prosti selyemút, amin egy magyar testvérpár és segítőik mozgatták a a páros németországban működtetett "házaiiig" az olcsó szexrabszolgákat. 

A szegedi stricik családja megfenyegette az RTL Klub operatőrét

A franciaországi, százmilliós prostituált-hálózatot működtető futtatók a kiadatás miatt álltak a bíróság elé szerdán. A három férfit hétfőn vették őrizetbe, a Csongrád megyei férfiak április elejére Franciaországban lehetnek. A bíróságon több riporter is megjelent.