MSZP: a Fidesz-közeli klientúra gazdagszik a földbérbeadásokból

Az MSZP szerint a Fővárosi Törvényszék Kishantosi-perben hozott ítélete azt támasztja alá, hogy a földbérbeadási és -eladási gyakorlat szakmai alapok nélküli, óriási biznisz, amelyből a Fidesz-közeli klientúra gazdagszik.

A gazdák egy része is beleszállt Simicskába

Azonos versenyfeltételek mellett, mindenkinek tisztességes árat kell fizetnie a földbérletért – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Lakjon szalmakunyhóban a váci püspök

Az igazi keresztények maguk másznának fel a keresztre, és oda is szögeznék magukat, ha tudnák, mire készülnek nálunk a kereszténység nevében egyes elfajzott egyházi személyek.

Trágyahegyek jelzik az újabb Kishantost

Végérvényesen darabjaira hullik szét a több mint 230 éves múltra visszatekintő Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt, miután a múlt héten a Nemzeti Földalap aláírta az új bérlőkkel a „szétpályáztatott” állami földek használatára az új szerződéseket.

Rogán szerint Fazekasnak tárgyalnia kell az ellenzékkel a földbérbeadások miatt

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kéri Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, tárgyaljon az ellenzékkel az állami földek bérbeadási gyakorlatával kapcsolatosan.

Törvényesen lopják szét az osztrák földjét

Magyarországon nem számít lopásnak ha valaki beveti a földjét, majd valaki más egyszerűen learatja a termést – derül ki a Hír24 videójából .

Mészáros Lőrinc nem érzi magát oligarchának

Dolgozó embernek, és családapánk érzi magát. Videóinterjú.

Milliárdosok kapják a legtöbb támogatást

A K-Monitor információi szerint az előző évekhez hasonlóan 2013-ban is a Mezort-, a Bonafarm- és a Forrás-csoport (azaz Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, Csányi Sándor, illetve Leisztinger Tamás érdekeltségei) taroltak a terület alapú támogatások kiosztásánál, írja a Napi.

A Kehi vizsgálja a hortobágyi földbérleti szerződéseket

Orbán Viktor kormányfő felkérésére a Kehi vizsgálja a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket.

Rendőrség és riadólánc Kishantoson

Máris elkezdték felszántani az ökogazdaságtól elvett földet. Aktivisták és rendőrök a helyszínen.

Ángyán: Bajnainak sokat kellene letennie az asztalra a bocsánatért

Csak szavazatszerzésre kellett a Fidesznek Ángyán jellegzetes "arcéle".

Operett a földbérletről, avagy kiknek eladó mégis a magyar föld?

Ángyán úr kitálal