Újraválasztották Őcsény polgármesterét - Városi Kurír

Fülöp János szeptemberben azért mondott le, mert Őcsény lakosai közül sokan megfenyegettek egy vállalkozót, aki a menekülteket látott volna vendégül.

Befogadná az Őcsényről kitiltott menekülteket Cserdi polgármestere

Bogdán László szerint az otthonaikból menekülni kényszerülők odafigyelést érdemelnek.A baranyai település független polgármestere a Hír TV Szabadfogás című műsorának vendégeként beszélt arról, hogy mi történne, ha esetleg emberszámba vennénk azokat, akik menekülni kénytelenek otthonaikból.

Őcsényi polgármester: "11 évig itt semmiféle gyűlölet vagy kirekesztés nem volt. Ezt sikerült most felrúgni"

Fülöp Jánost egyszerre nácizták és hazaárulózták, a megosztottság miatt mondott le.

Egy keresztény, magyar Őcsény lakosai közül: A törökök is úgy foglalták el Budát, hogy szépen lassan beszivárogtak

A magyarságára és keresztény gyökereire büszke falu - Őcsény - arról lett hírhedt, hogy él ott valaki, aki szívesen nyújtana pár napra segítő kezet egy-egy leellenőrzött, a magyar állam által menekülnek nyilvánított családnak arra, hogy kikapcsolódhasson.