Jobb későn, mint soha – Négy év után áprilisban végre elítélik a Deák téri kettős gyilkosokat

Alig egy méterre egymástól hallgatták a védői perbeszédeket az elkövetők és áldozatuk apja a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében. Az elkövetők bocsánatot kértek áldozataik családtagjaitól. Nemsokára lezárul a négy évvel ezelőtt történt Deák téri késelés tárgyalása, április végén ítélet születhet.

Sikeres közös akció az Európai Ügyészség és a Fővárosi Főügyészség között

Az Európai Ügyészség (EPPO) kölni központja nyomozást folytat egy nemzetközi autókereskedéssel összefüggő adócsalási ügyben, a „Huracán” elnevezésű nyomozás keretében összehangolt akciót tartottak hét tagállamban, köztük Magyarországon; a nagyszabású akció sikeréhez a Fővárosi Főügyészség is hatékonyan...

Vádat emeltek egy marokkói férfi ellen, aki halálra késelte a feleségét Zuglóban

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 39 éves marokkói származású férfival szemben, aki 2021 áprilisában egy zuglói parkolóban, két és fél éves gyermekük szeme láttára, brutális kegyetlenséggel késelte halálra feleségét, akivel válófélben volt.

Bűnösnek találták a Magyar Nemzeti Arcvonalat érintő ügy vádlottjait

Első fokon elmarasztalta a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szervezetet érintő ügy nyolc vádlottját.

Kiderült: Borkai csak "mellékszál volt" a botrányvideó-ügyben

A Borkai-ügyben váratlanul vádat emelt a Fővárosi Főügyészség, összesen hat ember ellen.

Az Ördög ügyvédje-sztori hétfői folytatása: vádat emeltek két emberrel szemben!

Az ördög ügyvédje folytatásos teleregény új részében arról szól, hogy a Fővárosi Főügyészség vádat emelt két emberrel szemben Borkai Zsolt, egykori fideszes polgármester jachtozós szexvideójával kapcsolatban. 

400 millió forintnyi áfát csaltak el, most vádat emeltek ellenük

Az ügyészség 16 ember ellen emelt vádat, akik a betonacél-kereskedelemben építettek ki fiktív cégláncolatot, és így csaltak el 400 millió forintnyi áfát - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Öt év börtönre ítéltek egy férfit egy fővárosi trafik kirablása miatt

Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy 26 éves férfit, aki egy valódinak látszó fegyverrel kirabolt tavaly tavasszal egy II.

Megszólal a felfüggesztett börtönre ítélt Tarjányi Pétert - Városi Kurír

Tarjányi Péter: A mai nap folyamán a „pestisrácok.hu” hírportálon a Fővárosi Főügyészség közleménye alapján egy tájékoztatás jelent meg arról, hogy a Fővárosi Törvényszék 2 év felfüggesztett börtönre ítélt első fokon.

Nyomozás indul egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó céget érintő ügyben

Nem vallotta be a Volánbusz, hogy szerződött egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó céggel, ezért feljelentették. A rendőrség először dobta az ügyet, most a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el. 

Friss, meleg petesejt eladó, ki ad érte többet?

Korunkban, amikor szinte minden pénzzé tehető, mert van rá fizetőképes kereslet, akár a címben szereplő kikiáltó szájába való ajánlat sem lenne meglepő.

Nem indul újra a Quaestor-ügy az egyik szakértő kizárása miatt

Nem indul újra a Quaestor-ügy az egyik szakértő jogerős kizárása miatt, ezt a Fővárosi Főügyészség közölte egy közleményben a hirado.hu -val.

Nem nyomoznak tovább a kitiltási ügyben

Kedden hiába mondta ki a bíróság, hogy a milliárdos korrupciós ajánlat hátterében állók kiléte feltáratlan maradt, a Fővárosi Főügyészség nem nyomoz tovább – írja a Magyar Nemzet .

Ezer sebből vérzik az ügyészség „világszínvonalú” Quaestor-vádirata a bíróság szerint

Ez az a vita, amit ha nem tudnak megoldani jogászaink, akkor akár büntetlenül is szabadulhat Tarsoly Csaba, az évszázad magyar csalója...

Quaestor ügy: májusban kezdődnek a tárgyalások

Várhatóan májusban kezdődik a Quaestor-ügy büntetőpere, a devizahiteles polgári pereknek pedig egy újabb hulláma indulhat el – közölték a Fővárosi Törvényszék sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten. 

Matolcsy tudata a Fővárosi Főügyészséget is meggyőzte

Nincs ellentmondás a főügyészségi és a kerületi ügyészségi álláspont között Matolcsy György MNB-elnök vagyonnyilatkozata ügyében – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel, a Demokratikus Koalíció szóvivőjének sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.

Hivatalosan is totális hülyét csinált magából a kormány: az ügyészség SEMMI törvénysértőt nem talált a norvégok pénzét kezelő civileknél

Azaz teljesen törvényesen működtek a Norvég Civil Támogatási Alaptól Magyarországra érkező pénzek elosztásában érintett civil szervezetek.

Az Emmi helyettes államtitkárát is magával ránthatja az ORÖ-botrány

Az Országos Roma Önkormányzat költekezésével párhuzamosan az Emberi Erőforrások Minisztériumában dolgozó Köpeczi-Bócz Tamás tevékenységét is vizsgálják a hatóságok . Az Emmi uniós fejlesztések koordinációjáért és stratégiákért felelős helyettes államtitkára szintén a „Híd a munka világába” program kapcsán...

Kabátokban csempésztek két és fél kiló kokaint Magyarországra

Mintegy 2,5 kilogrammnyi kokaint csempészett Magyarországra kabátokba varrva két férfi, a Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt ellenük vádat – közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.