Összetört Lajcsi a gyerekei láttán

Nehezen viselte Lagzi Lajcsi, alias Galambos Lajos, hogy a gyerekei meglátogatták a beszélőn- írja a Blikk . Mivel a zenész telefonon nem beszélhet a gyerekeivel, a havi beszélő volt az egyetlen lehetőség, hogy találkozhasson velük.

Lagzi Lajcsi 7 kilót fogyott, mióta börtönben van

Bár újabb kilencven nappal meghosszabbították Galambos Lajos előzetes letartóztatását, ügyvédei a mai napig nem kaptak hivatalos értesítést erről. Ennek híján pedig fellebbezni sem tudnák – írta meg a BorsOnline .

A karácsonyt is börtönben töltheti Lajcsi?

Három hónappal meghosszabbította a lopással és vesztegetéssel gyanúsított Galambos Lajos zenész és társa előzetes letartóztatását az illetékes járási ügyészség indítványára csütörtökön a Budaörsi Járásbíróság nyomozási bírája – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Ezt üzeni Önnek Lajcsi a börtönből

Ahogy arról a Propeller.hu is beszámolt , az előzetesben ülő Galambos Lajos felesége interjút adott a Tényeknek . Lagzi Lajcsi ráadásul elkezdte győzködni, mondzatni megdolgozni a közvéleményt, ugyanis levelet írt – Önnek, Tisztelt Kedves Propeller-olvasó.

Andy Vajna cáfolja, hogy köze lenne Lajcsi lakóparkjához

Mást mond Lajcsi, mint Andy Vajna: az előzetesben ülő zenész 2008-ban még azt nyilatkozta a kemma.hu -nak, hogy a filmproducer is bevásárolt az áramlopási ügyről elhíresült lakóparkba:

Lagzi Lajcsit beszervezték ügynöknek

A most előzetes letartóztatásban lévő Galambos Lajost anno beszervezték III/III-as ügynöknek. A hír nem új keletű, a zenészről szóló, "A Dáridó, és ami mögötte van" című könyvből mazsolázta ki a Blikk .

Lajcsi felesége vette át a férje cégét

Mivel Galambos Lajos, alias Lagzi Lajcsi az előzetesből nem tudja irányítani cégét, az ügyintézést felesége, Boglárka vette át – tudta meg a Blikk .

Kiengedték Lajcsi feleségét az előzetesből

A Budapest Környéki Törvényszék pénteken megszüntette a Galambos-ügy egyik gyanúsítottjának előzetes letartóztatását és elrendelte szabadlábra helyezését – tájékoztatta az MTI-t a törvényszék.

Lagzi Lajcsi felesége elhagyhatja a börtönt

Sajtóinformációk szerint Galambos Lajos felesége elhagyhatja a börtönt - tudta meg a Blikk .

Életveszélyben voltak Lagzi Lajcsi lakóparkjának lakói

A Galambos Lajos nevével fémjelzett tatai Boglárka Lakóparkban a szakemberek megállapították, több lakásba is úgy kötötték be a gázvezetéket, hogy a lakók életveszélyben voltak – írta a BorsOnline .

Lagzi Lajcsi gyerekei sírva nézték, hogy szüleiket elviszik a rendőrök

Galambos Lajost pár napja tartóztatták le otthonában a rendőrök feleségével együtt. Mint kiderült: a gyerekeik is szemtanúi voltak az egésznek – írta a Story magazin.

Bővülhet a gyanúsítottak köre Lagzi Lajcsi ügyében

A Bors információi szerint a rendőrség további bűntársakat keres, valószínűtlennek tűnik, hogy egy ekkora volumenű lopásban csak három ember legyen „sáros”.

Lagzi Lajcsi részletes vallomást tesz a nyomozóknak

"Ügyfelem úgy döntött, hogy a nyomozó hatóság előtt részletes vallomást kíván tenni. Erre a felkészülést meg is kezdte, így napokon belül sor kerülhet a folytatólagos kihallgatására" – nyilatkozta a Blikknek dr. Berényi András, Galambos Lajos ügyvédje.

Lagzi Lajcsit megviseli a bezártság, és a feleségéért való aggodalom

Dr. Berényi András, a zenész ügyvédje a székesfehérvári börtönben tett hétfői látogatása után nyilatkozott Galambos Lajcsi hogylétéről a Velvetnek .

Lagzi Lajcsi cégei: csőd, felszámolás és stagnálás?

Nem túl jól mennek Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi üzleti ügyei – írja a Blikk , miután aprólékosan áttekintette a Lajcsi-cégek adatait a cégadatbázisban.

Újabb házkutatás volt Lagzi Lajcsinál

Ismét átkutatták a rendőrök a csütörtökön 30 napra előzetesbe kerülő Galambos Lajos ingatlanjait, ugyanis újabb bizonyítékokat keresnek – írja a Blikk .

Lagzi Lajcsi: nagyon szarul érzem magam

Előzetes letartóztatásba helyezték a Lagzi Lajcsi művésznéven ismertté vált Galambos Lajost tegnap. A tárgyalás után a mulatós zenész nyilatkozott a köztévé híradójának .

Lagzi Lajcsi előzetesbe került, de még gyorsan nyilatkozott

Hiába üzente meg ügyvédjén keresztül a ma bilincsben a bíróság elé vezetett Lagzi Lajcsi, hogy ártatlan, 30 napra rács mögé kerül – írta meg a Blikk .

Így vitték Lagzi Lajcsit bilincsben

Lagzi Lajcsit és feleségét őrizetbe vették kedden lopás és vesztegetés gyanújával.

Lagzi Lajcsi ügyvédjével üzente: ártatlan

Galambos Lajost – alias Lagzi Lajcsit – kedden vették őrizetbe feleségével és egy 39 éves táti férfival együtt, mert a gyanú szerint áramot, vizet és gázt lophatott. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság lopás és vesztegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ellenük – írta a Velvet .

Őrizetbe vették Lagzi Lajcsit?

Egyelőre csak annyit tudni, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat ismeretlen tettes ellen lopás és vesztegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Welsz meg akarta zsarolni Lagzi Lajcsit

Ismert hazai személyiségeket, például Galambos Lajost is megkörnyékezte az offshore cégekben is utazó Welsz Tamás – írta a Blikk. Galambos Lajost, azaz Lagzi Lajcsit és egy tévés műsorvezetőt is megkörnyékezett a nemrégiben elhunyt Welsz Tamás, Simon Gábor volt MSZP-s alelnök büntetőügyének koronatanúja – olvasható a Blikk...

Lajcsi legyengült, ezért parancsra hízik

Nagy nehézségek árán sikerült kiűznie étrendjéből a hizlaló, ámde annál finomabb ételeket, néhány hétig azonban ismét a zsíros falatok szerepeltek a menüjében.