500 forintért is vehettük volna a földgázt tavaly, de mi az 1000 forintos orosz gázt vásároltuk
A G7 szerint tavaly ősszel 500 forintért vettük a földgáz köbméterét – viszont ha az oroszoktól vásároltunk, akkor ezerért.
G7: Tavaly ősszel 500 forintért vettük a földgáz köbméterét, kivéve, ha az oroszoktól érkezett, mert akkor ezerért
Az orosz gáz még akkor is kifejezetten drágának tekinthető, ha kiszűrjük az eltolt árazás hatásait.
Népszava: októberben a rezsicsökkentett ár húszszorosáért vette az ország az orosz gázt
Tavaly októberben 483 milliárd forintnak megfelelő eurót fizetett Magyarország a Gazpromnak.
Fenyegetőzik a Gazprom – ez Magyarországra is hatással lehet
A Gazprom keddi közleménye szerint Ukrajna 52,5 millió köbméter gázt nem továbbított a szomszédos Moldovai Köztársaságnak.
DK: a kormány nem halasztott fizetést kapott a Gazpromtól, hanem hitelt vett fel
A kormány legutóbb "épp azt hazudta", hogy halasztott fizetést kapott a Gazpromtól és elég lesz később fizetni a gázért - jelentette ki Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján.
„Nyugaton megfagynak, nekünk pedig megoldott az energiaellátásunk” – A Fidesz kedvenc „riportere” megint elszabadította az indulatokat
Bohár Dániel új posztja megint sokaknál kiverte azt a bizonyos biztosítékot.
Engedményt kaptunk az oroszoktól: az MVM fizetési haladékot kapott a gázra
Az MVM megállapodott a Gazprommal.
Rendkívüli bejelentés! - Az MVM megállapodott a Gazprommal
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfői rendkívüli bejelentése: az energiaválságban az európai- és világpiac kiszámíthatatlansága és az árak szélsőséges kilengése miatt az MVM csoport két intézkedést hozott.
Gazprom bejelentés: leállíthatják az Ukrajnán át érkező gáz szállítást Európába
Az Északi Áramlat 2 elleni támadás után itt az újabb csapás Európára, és így ránk is.
Menczer: a szankciók nem hozták el a háború végét
Brüsszel ígéretével szemben az Oroszországra kivetett szankciók nem hozták el az ukrajnai háború végét, s az sem igaz, hogy ezek a szankciók jobban fájnak Oroszországnak, mint Európának.
A Gazprom bejelentése után hétfőre 30%-kal megugrott az európai gázár
Pedig a tél már a nyakunkon van.
Népszava: júniusban kétmilliárd forinttal többet fizetett a gázért a magyar kormány Oroszországnak, mint a tőzsdei ár
A lap becslése szerint szeptemberben és októberben még durvább gázköltségek várhatóak.
Bajban a németek - A Gazprom "teljesen" leállította a gázszállítást az Északi Áramlaton keresztül
A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat pénteken bejelentette, hogy az Európába irányuló szállítások szempontjából létfontosságú Északi Áramlat gázvezetéket “teljesen” leállítja egy turbina megjavításáig, noha a karbantartás után szombaton kellett volna újra üzembe helyezni.
Döntött a Gazprom: Teljesen leáll az Északi Áramlat
Három napra teljesen leáll az Északi Áramlat gázvezeték – jelentette be a Gazprom.
Gazprom szerint a szankciók miatt lehetetlen visszaszállítani az Északi Áramlat-1 turbináját - És a valóságban?
Lehetetlen leszállítani a Kanadában megjavított turbinát az Északi Áramlat-1 gázvezeték portovajai kompresszorállomására az Oroszország ellen bevezetett kanadai, uniós és brit szankciók, valamint a Siemens szerződéses kötelezettségeinek megszegése miatt - tudatta az orosz gázipari vállalat Telegram-csatornáján.
Népszava: májusban a tőzsdei árnál is drágábban kaptuk a földgázt az oroszoktól
Rezsicsökkentés meg olcsó orosz gáz, hát persze.
Putyin elzárja a csapokat, leáll az Északi Áramlat-1: egész Európa azt várja, újraindul-e
„Putyin elzárja a gázcsapot... de vajon visszanyitja-e valaha” – tette fel a kérdést a Bild.
Pénzt kapnak egy Gazprom-leányvállalattól a nyugati politikusokat megtévesztő orosz Klicsko-imitátorok
Szolgálataikért pénzt kap a Gazprom orosz állami energetikai óriáscég egy leányvállalatától az az orosz humorista duó, amely Vitalij Klicsko kijevi polgármestert imitálva megtévesztett több nyugati politikust – jelentette csütörtökön a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaság.
A németek határozatlan időre átvették az irányítást három, cseppfolyósított földgázt szállító orosz Gazprom-hajó felett
A hajók a Gazprom német leányvállalatának, a Gazprom Germaniának a tulajdonát képezték, mely már áprilisban német fennhatóság alá került – írja az Index.hu .
Szijjártó Péter: gáz van!
Magyarország földgázellátása továbbra is biztos lábakon áll, a szállítások a szerződések szerint, megfelelő mennyiségben, mindenfajta fennakadás vagy zavar nélkül zajlanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
Vége! A Gazprom leállítja a gázszállítást a Shell számára
A Gazprom június 1-jén felfüggeszti a gázszállításokat Dánia vezető energetikai vállalatának, az Orstednek és a Shell Energy Europe Limitednek az áprilisi szállításért járó fizetés elmaradása és a rubelben történő fizetés megtagadása miatt – közölte közleményében az orosz gázipari vállalat.
Szijjártó Péter New Yorkból jelentkezett be: Magyarország földgázellátása zavartalan +VIDEO
A Magyarországra irányuló földgázszállítás szerződés, ütemterv szerint és zavartalanul zajlik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán szerdán.
Szijjártó gyorsan megnyugtatott mindenkit, hogy Magyarországra továbbra is jön az orosz gáz
Nincs gáz, mert van gáz.
Háborús napló 52. - Putyin mosakszik, de hogyan?
Az orosz elnök a Vosztocsnij űrrepülőtéren az orosz űrhajózás napján tartott ünnepségen elmondott beszédében kitért azokra a vádakra, miszerint orosz katonák civilek százait ölték meg az orosz-ukrán háború alatt a Kijevhez közeli Bucsa városában.
Rubelben kérik: Vlagyimir Putyin csütörtökre vár jelentést a gázkereskedelem átállításáról
Vlagyimir Putyin orosz elnök március 31-ig várja a kormány, az orosz jegybank és a Gazprom gázvállalat jelentését arról, hogy miként megvalósítható az áttérés a rubelelszámolásra az Oroszországgal szemben barátságtalan országokba irányuló gázszállításban
Putyin új terve a Nyugattal, köztük a magyarokkal fizettetné meg a háború árát
Moszkva fegyverként használná a gázszállításokat, csak rubelben fogadna el fizetséget.
Szijjártó "hazai használatra": “Paks2 építését nem állítjuk le“, az orosz Beruházási Bankot sem tiltjuk ki....
A Gazprom sem szerepel az uniós szankciós listán, “ezért nincsen ok arra, hogy kételkedjünk a korábban megkötött földgázszállítási szerződés betartásában” - jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére egy szerdai sajtótájékoztatón.
Pikó András: beszéljünk akkor az államférfiúi felelősségről, mert most van ennek az ideje!
Orbán Viktort a hívei kivételes tehetségű és éleslátású államférfiúnak látják, aki kezét az idő és a történelem ütőerén tartva, a jövő tendenciáit kortársainál élesebben és hamarabb felismerve, azokhoz illesztve alakítja az ország politikáját - mindig a nemzet érdekeit szem előtt tartva.
Vlagyimir Putyin: Oroszország rekordmennyiségű gázt exportálhat idén
Rekordmennyiségű gázt exportálhat Oroszország idén a világpiacra, és erre vonatkozó kérés esetén Európába is kész többet szállítani - jelentette ki Vlagyimir Putyin szerdán Moszkvában az Oroszországi Energiahét elnevezésű rendezvényen.
Széky János: Magyarország hivatalosan is a legészakibb Moszkva-függő balkáni állam lett!
Nagy nap volt a magyar energiagazdálkodás történetében 2021. szeptember 30., csütörtök.