"A szóbeli felvételik húsdarálók lettek, elveszett belőlük a személyesség" – Egy nyolcadikos diák anyukájának nyílt levele szülőtársaihoz

Önmérsékletre szólítja fel szülőtársait egy nyolcadikos diák anyukája, hogy a középfokú felvételi a jövőben ne a versengésről, a hajszáról, saját magunk lábon lövéséről szóljon.

Leugrott egy diák a Veres Pálné Gimnázium harmadik emeletéről, súlyosak a sérülései

A belső aulában történt a tragikus eset, tanórai szünetben.

Megszólalt a végrehajtó: ezért kellett tanítási időben kiüríteni a gimnáziumot

Soroksáron a Qualitas Gimnáziumban zajló váratlan kiürítés kapcsán Berki András bírósági végrehajtó válaszolt a hvg.hu megkeresésére.

Ma többen jelentkeznek technikumba, mint a gimnáziumba - Siker vagy kudarc?

Drámaian elmozdult a továbbtanulás iránya a szakképzés felé, ami elsősorban azért történt, mert megemelték a tanulók ösztöndíjait - ezzel még messzebb kerülünk a diplomások arányát tekintve Európától.

Rogán Antal szülőföldjén is tiltakoznak egy gimnázium egyházi tulajdonba adása ellen

A Közösen Szentgotthárdért Egyesület aláírásgyűjtést indított azért, hogy ne kerüljön katolikus egyházi tulajdonba a szentgotthárdi gimnázium és a Széchenyi iskola épülete.

Új tantárgy a gimnáziumokban -nem a matek helyett!- szeptembertől: a honvédelem

A 2023/2024. tanévtől kezdődően a már sikeres kadétprogram mellett egy új, a középiskolák szabad órakerete terhére választható középiskolai tantárgy teremti meg annak a lehetőségét, hogy a magyar fiatalok részletesebben is megismerhessék a haza védelméhez kapcsolódó állampolgári kötelezettségeket - közölte péntek reggeli...

Májusi érettségi, te drága! - Itt az árlista

Megvannak a májusi érettségi időszak árai.

Pintér berendelte a "renitens" iskolák igazgatóit

A legrenitensebb iskolák igazgatóit magához rendelte Pintér Sándor belügyminiszter, így próbál gátat vetni az elszabaduló tiltakozási hullámnak az oktatásért is felelős belügyi tárca - írja a Blikk.

Annyian kezdtek polgári engedetlenségbe, hogy egy kőbányai iskolában sem lesz pénteken tanítás

Ezúttal a Szent László Gimnázium oktatói szolidarítanak és egyben állnak ki saját jogaikért.

Indulhat a per az állam ellen a tanárhiány okán - véli a TASZ

Lehetséges pert indítani a kirúgott tanárok és a tanárhiány miatt!

Pakontai Lili utolsóévesként iskolát vált

„Igaz a hír, a körülményekről és részletekről nem kívánok nyilatkozni, amíg a jövő hét hétfői nappal létre nem jön a jogviszony új iskolámmal” - írta a Telex megkeresésére Pakontai Lili, aki felszólalt az október 23-i tanár-diáktüntetésen.

Bizarr kérdőív: magyarságukról, Orbánról és a NATO-ról is kérdezték egy székesfehérvári gimnázium diákjait

De azt is bátran megkérdezték, hogy tagja-e valamelyik családtagjuk politikai pártnak.

Itt a lista! Megvan Magyarország tíz legjobb gimnáziuma

Az első három helyen történt változás. 

A TEK egy chat csoport alapján fogta el a 16 éves fiút, aki meg akarta ölni egyik osztálytársát

A Terrorelhárítási Központ beazonosította, a rendőrség pedig elfogta azt a 16 éves fiút, aki az osztálytársa megölésével fenyegetőzött egy angol nyelvű szélsőjobboldali zárt online csoportban. A gyanúsított ellen emberölés előkészülete miatt indult büntetőeljárás – írja az Index.hu . 

Sorfalat állnak a Szent István Gimnázium diákjai, három tanár figyelmeztető levelet kapott

Sorfalat álltak a budapesti Szent István Gimnázium kockásingbe öltözött diákjai kedden reggel, amikor a tankerület képviselői megérkeztek az iskolába – mondta a helyszínről a Telex.hu tudósítója.

Kirúgtak több tanárt a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból

Az ok: részt vettek a szeptember elején újraindult polgári engedetlenségi akcióban

A tető nélküli gödöllői gimnázium beázott a csütörtöki esőben, a diákok inkább hazamentek

A mai állapotokat látva az iskola diákönkormányzata arra szólította fel a diákokat, hogy inkább menjenek haza. Nem jó kedvükben, hanem kényszerből. A tanulók pénteken se mennek be a gimnáziumba.

Magyarország, 2022: egy takarító több pénzt keres egy belvárosi gimnáziumban, mint a tanár

Világosan kiderült az álláshirdetésből.

4 gimnázium előtt virrasztanak a tanárokért a diákok - Most már az oktatókon a sor!

Tizenéves tanulók tartanak virrasztást több fővárosi gimnáziumnál, hogy kiálljanak tanáraikért, akiknek egy része hétfőn polgári engedetlenségbe kezd.

Ön mennyit fizetne gyereke iskolájának, hogy fűtött teremben tanulhasson a szeme-fénye?

Kérdőívet küldött egy iskola tanulói szüleinek, hogy felmérjék, kik azok, akik hozzá tudnak járulni a villany- és fűtésszámlához a pár hét múlva kezdődő tanévben.

Meghalt a 17 éves újpesti gimnazista, akit újra kellett éleszteni a Könyves Kálmán Gimnáziumban

Meghalt az a 17 éves gimnazista, akit múlt héten élesztettek újra a tanárai és a mentők közösen az egyik budapesti középiskolában.

Van olyan gimnázium az országban, ahol a végzősök fele külföldre ment továbbtanulni

Más intézményekben is magas a külföldre készülők aránya.

Elindul a tanár-szakmunkás képzés! - Eddig csak a fizetésük volt annyi, most már a tudásuk is az lesz...

A “felesleges” tartalmakat törölni kell a pedagógusok egyetemi felkészítéséből.

Karácsony: bölcsibe nem jártam, remélem, nem gond (...) Ami utána van, az ugyebár nyitott könyv. És még nincs vége…

Összekapta magát a regnáló picit inogni látszó kommunikációs csapata és újságírói, fizetett megszólalói, politológusai, közszolgái óráról órára meghökkentőbb ötletekkel mennek neki Karácsony Gergelynek.

"...reális érdemjegyet emlegetni egy irreális oktatási félév lezárásaként?" - Dolgozatot írni hívtak be egy végzős gimnáziumi évfolyamot

“Lassan hat hónapnyi digitális távoktatás és ilyen szintű bizonytalanság mellett felelőtlenség megtartani a vizsgákat” – írta Balatoni József “Jocó bácsi”, az ország egyik legismertebb tanára, számos nevelésről-oktatásról szóló sikerkönyv írója

A tankerület utasítására az utolsó pillanatban vágták meg a gimnáziumi létszámokat

Április végén, az utolsó pillanatban csökkentették több Csongrád megyei gimnáziumban a beiskolázható diákok számát. Így számos olyan tanuló nem kezdheti meg szeptembertől a tanévet a szentesi, a makói és a csongrádi gimnáziumokban, akik a felvételi vizsgaeredményük alapján eddig abban a tudatban voltak, hogy felvették őket –...

Idén végzek? Lesz 2020-as érettségi? – Interjú Bernáth Rékával

Mostanra már mindenki számára köztudott, hogy nemcsak az egyetemek álltak át a távoktatásra, hanem a középiskolák és az általános iskolák is. Habár az egyetemeken, főiskolákon a tanulás „legnagyobb része” önálló feladat, addig a középiskolákban, főleg általános iskolákban a személyes tanórák szerepe különösen fontos...

Sztojka Edina: ha valaki cigánynak születik, az önmagában mínusz 10-ről indul!

Sztojka Edina, 38 éves ápolónő, aki tavaly elnyerte a Roma Sajtóközpont Aranypánt-díját, így ő lett 2019 hétköznapi roma hőse.

Alapjaiban rengette meg a NER-t egy iskolai wc felirata – el is kellett távoltani

A veszprémi Lovassy László Gimnáziumban amiatt alakult ki konfliktus, mert az egyik tanulónak gendersemlegesként jelöltek ki egy nem használt mellékhelyiséget.