Kemény vagyonosodási vizsgálatokat ígér a DK az Orbán utáni időkre

Idén is eljött a vagyonnyilatkozatok benyújtásának határideje, a nap, amikor a fideszes politikusok a szokásosnál is cinikusabb hazugságokat vetnek papírra a vagyonukkal kapcsolatban – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Elszámoltatnák Lázár Jánost

A Demokratikus Koalíció szóvivője hétfőn felszólította Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy számoljon el azzal a több mint 750 millió forinttal, amelyet rokonai az állami földek megvásárlására költenek.

Bágyadt gyurcsányozásra futotta az országot 6 éve uraló Fidesznek

A Fidesz arra szólítja fel a Demokratikus Koalíciót (DK), hogy saját elnökénél, Gyurcsány Ferencnél kezdje a kifizetőhelyek utáni vizsgálódást.

DK: Orbán Viktor önkényuralomra tör

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök a terrorfenyegettségre hivatkozva tervezi az alaptörvény módosítását, annak valódi célja azonban a teljes önkényuralmi hatalom megszerzése.

Lázár: állok minden vizsgálat elé

Lázár János: állok minden vizsgálat elé

Gyurcsány feljelentette Kövér Lászlót, a Magyar Nemzetet és önmagát

Gyurcsány Ferenc levélben tesz feljelentést Polt Péter legfőbb ügyésznél, valamint bejelentést Domokos Lászlónál, az ÁSZ elnökénél tiltott pártfinanszírozás gyanúja miatt – írja közleményében a DK.

Össze-vissza hadovál Orbán a Hóman-szoborról

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök hazudott, amikor a parlament ülésén azt mondta, nem támogatja, hogy Székesfehérváron szobrot állítsanak Hóman Bálintnak. Erről a párt szóvivője tartott sajtótájékoztatót szerdán.

A Fidesz üzleti érdekét sejti a DK a Sukoró-ügy mögött

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz korábban azért akadályozta meg a sukorói beruházást, hogy "rátehesse a kezét" a Velencei-tó környékére.

Aggódik a DK, amiért az MSZP lefeküdt Orbánnak

A DK szerint a menekültügy kapcsán aggasztó folyamat indult el a demokratikus ellenzéki oldalon. Erről pénteken beszélt Gréczy Zsolt a párt szóvivője a Liberálisok menekültügyi konferenciáján elhangzottakra reagálva.

"Félmillió magyar menekült el az Orbán-rendszer elől"

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az elmúlt öt év kormányzati tevékenységét egyetlen szóval, a korrupcióval össze lehet foglalni.

"A Széchenyi Bank ámokfutásának is Matolcsy György a fő felelőse"

Újra feljelentést tesz a Széchenyi Bank ügyében a Demokratikus Koalíció (DK) – jelentette be Gréczy Zsolt, a párt szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Kerítés-keret a fasizmushoz

A hatalom, a kormányzat jelenleg hallgatólagosan elfogadja a nemzet önjelölt kápóinak létét Miközben a Fidesz köpönyegéből előokádott Jobbik elindult középre, a kormányzati szerep felé.

DK: a miniszterelnök "vak és süket" az ország problémáira

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök "vak és süket" Magyarország valós problémáira, illetve Tusnádfürdőn elmondott beszédével Magyarország kilenctizedét kiiktatta a nemzetből.

"Budapest nem alkalmas olimpia rendezésére"

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy állítsa le a 2024-es olimpiai pályázat előkészületeit és ne költsön sok milliárd forintot értelmetlen, soha meg nem térülő beruházásokra – erről a párt szóvivője beszélt csütörtökön az MTI-nek.

DK: Orbánék miatt a gyerekcsinálás is rosszabbul teljesít

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az alacsony magyarországi születésszám miatt jelentős részben az Orbán-kormányt terheli a felelősség – mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt. A párt szóvivője többek között az elhibázott szociálpolitikát, az adópolitikát, a romló egészségügyi ellátást és...

Az évszázad kifogása miatt nem indít eljárást Matolcsy ellen az ügyészség

A Demokratikus Koalíció (DK) elfogadhatatlannak tartja, hogy nem indul eljárás Matolcsy György ellen, miközben a jegybankelnök az ügyészség szerint is hamis vagyonnyilatkozatot adott le – mondta Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

"Csak azért kellett az úszó-vb, hogy tovább hízzon a Fidesz-holdudvar?"

A DK nekiment a Fidesz úszó vb-szervezésének. Mint felidézték, a Fidesz "új Simicskája", Garancsi István építheti bruttó 48 milliárd forintért a 2017-es budapesti úszó-világbajnokság dagály utcai komplexumát. Ugyanakkor a Népszabadság hírei alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő már akkor megkötötte a közel 50 milliárd...

Orbántól érdeklődnek: Garancsi vagy Mészáros építi-e a "vasfüggönyt"?

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, mert a párt tudni szeretné, hogy ki építheti fel a szerb-magyar határon azt a kerítést, amely lapinformációk szerint 22 milliárd forintba kerül majd – közölte a DK szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

"Minden pozíciót fideszes káderek töltöttek be" – visszaállítanák a bérplafont

Amennyiben a Demokratikus Koalíció kormányra kerül, az állami tulajdonú vagy állami felügyelettel rendelkező cégeknél vissza fogják állítani a bérplafon intézményét – ezt a párt szóvivője mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Orbán-kormány alatt 52 EU-s vizsgálat indult a hazai projektek miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője az európai ügyészség felállítása mellett érvelt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

"Hazudott a fideszes lakájmédia" – lemondatnák Lázárt és Csepreghyt

A Demokratikus Koalíció (DK) távozásra szólítja fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert és Csepreghy Nándor államtitkárt, mert az ellenzéki párt szerint egy hónapon keresztül hazudtak az Altus-megbízás ügyében.

DK: megbukott a nemzeti konzultáció gyűlöletkampánya

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint megbukott a nemzeti konzultáció, mivel az eddig visszaküldött kérdőívek száma alapján a "Fidesz mindenre elszánt hívei" is semmibe veszik ezt a "gyűlöletkampányt".

DK: Az Orbán-kormány rabszolgatartó társadalmat akar

A Demokratikus Koalíció (DK) törvényben tiltaná meg, hogy a közszférában dolgozókat "embertelen és igazságtalan" módon közmunkásként foglalkoztassák vissza a korábbinál lényegesen kisebb jövedelemmel.

Űrkikötőt szeretne a DK Felcsútra

A futballakadémia, a középiskola, a stadion és a kisvasút után csónakázótó is létesül majd Felcsúton . Bár döntés még nincs, az eddigiek alapján aligha kétséges, hogy ennek költségeihez is jelentős mértékben hozzájárul majd az állam.

"Hirtelen felindulásból" beleköpött a jobbikos egy holokauszt-vascipőbe

A Jobbik elítéli Kulcsár Gergely tettét, de az időmúlás és a megbánás miatt lezártnak tekinti azt az ügyet, amelynek lényege, hogy egy négy évvel ezelőtti e-mail tanúsága szerint a párt országgyűlési képviselője beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe.

DK: Orbán semmitmondó beszédet tartott

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint pénteken egy "szellemileg és politikai cselekvőképességében megrogyott" miniszterelnököt látott az ország – reagált Orbán Viktor évértékelőjére a párt szóvivője.

Schiffer jóízűt k*rvázott a T. Házban

Persze csak mert kénytelen volt idézni Simicska Lajost, egyébként magától ilyet soha nem tenne.

Kijózanító beszéd, egyelőre változás nem lesz- a történelmi győzelemre még várni kell

Csalódtak azok a tévénézők, akik a megszokott, szenvedélyes beszédet várták Gyurcsány Ferenctől, a Magyar Köztársaság korábbi miniszterelnökétől, a Demokratikus Koalíció elnökétől, aki szombaton délután megtartotta szokásos évértékelő beszédét.

Rikárdó lesz az összes DK-s?

Novák Előd, a Jobbik parlamenti képviselője úgy döntött, az a legjobb, ha egy alig egy napos baba apropóján kezdi el védelmezni a magyarságot.

Orbán vagyona úgy nőtt, hogy azt fizetése nem igazolja

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktorral szemben, aki szerintük teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egy évi svájci taníttatására. Ezt Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője jelentette be.