Új domain végződések és ezek hatása a weblapkészítésre

Az elmúlt években igen komoly változásokon ment keresztül az Internet. Már nem csak a .hu .com és a hasonlóan régi domain végződések (Pl.: valami.hu) állnak a rendelkezésünkre.

Új rekord: első nap nyereségbe fordult a .berlin

És rögtön a csúcson landolt: egy nap alatt közel 32.000 regisztrációs kérelemet rögzített a InterNetX, ebből 20 ezer az első órában érkezett.

Ez történik a domén piacon

165 új gTLD, több, mint 200 ezer regisztráció – ez a tavaly útjára bocsátott ICANN program eddigi mérlege.

Élen a .guru

40 ezer fölé kúszott a .guru domének száma – ezzel a Donut gTLD-je messze a legsikeresebb az új gTLD-k közül, a sorrendben második alig fele ennyi regisztrációval a .photography (szám szerint 25.000 domén kelt eddig el itt). A száznál is több új gTLD eddig összesen közel 200 ezer regisztrációt hozott, ahogy már írtunk is erről,...

A Pirate Bay is áldozatul esett a GoDaddy tisztogató akciójának

Nem csitula a vihar az ezer oldalról támadott torrentoldala, a Pirate Bay körül. A kalózok egyik TLD-t cserléik a másikra – és sehol sem látják őket szívesen. Ezúttal a GoDaddy tett több piratebay-es domaint spamlistára.

Kutyát nem érdeklik az új gTLD-k

Óriási csalódás a gTLD-k eddig bemutatott teljesítménye – így aposztrofálhatnánk egy új tanulmány eredményeit.

1.25 millió forintért vásárolt domain-t a Vidékfejlesztési Minisztérium

1.25 millió forintért cserélt gazdát a hungarikum.hu – derítette ki a hír24. A szerencsés vevő a Vidékfejlesztési Minisztérium, az eladó személyét nem fedték fel.

Ez történt ma a domainpiacon

Hírek, röviden.

Hogy válasszunk jó domain nevet?

Idehaza a .hu domainnevek száma lassan megközelíti a 650 ezret, külföldön pedig milliós, tízmilliós nagyságrendben mérik a népszerűbb doménnevek számát.

Így fogynak az új domének

Nos, a számok alapján leginkább sehogy.

Ki jár jól a gTLD-boommal?

Nem meglepő módon a nagy üzlet nem feltételenül a gTLD-k regisztrációjában van (sokak szerint ez már egyébként is egy ezerszer lerágott csont). A Donuts - a gTLD láz egyik vezető cégéről van szó - érdekes üzleti lehetőségre tapintott rá.