150.000 forintos pénzdíjra lehet nevezni szülőket, nagyszülőket, akik egyedül nevelik gyermeküket, unokájukat

Páratlan Szülő Díj 2024 – Az Egyszülős Központ által alapított elismerés célja, hogy felhívja a figyelmet arra az elkötelezett és fáradhatatlan munkára, amit az egyedülálló szülők végeznek nap mint nap.  

Petíciót indított Szülői Hang Közössége a testnevelési szigorítás kormányzati terve ellen

A gyerekek érdekei mellett kiálló Szülői Hang Közössége petíciót indított a tervezett gyermek- és családellenes szigorítás ellen, követelik annak visszavonását.

Tavaszi táborok nyújtanak megoldást elfoglalt szülőknek a hosszabb tavaszi szünet idejére

A szülők és gyerekek fejében a tábor elsősorban a nyári szünethez kötődik, viszont a jelenlegi tavaszi szünetben másfél hétig kell felügyelet a gyerekek mellé, ezért jön kapóra sokaknak a tavaszi tábor.

2024, Magyarország: fulladozó gyereket küldtek el az ügyeletről, mert a doki nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe

Miközben azon pörgünk ezerrel, hogy miként alakult a Magyar-Varga házaspár családi élete, addig hazánkban teljes természetességgel küldi el a még megmaradt pár gyermekorvosi ügyeletről az ott dolgozó orvos a fulladozó gyereket és szüleit, mert képtelen belépni a számítógépes rendszerbe!

Tömegesen támadnak a tetvek

A kisgyermekes szülők igazán örülhetnek neki, hogy ha beköszönt a jó idő, hiszen hidegben a kicsik kénytelenek sapkát húzni. A sapkás időszak nem csak a kényelmes rétegöltözködést jelenti, hanem főleg iskolás gyermekek esetében a fejtetvek megjelenésére is számíthatunk. A sapkák alatt rejtőző tetvek nemcsak kellemetlenek, de...

Tisztítószert az ovisok zabkásájára? - Ez kérem nem modern versike, hanem a kőkemény valóság

A hivatalos változat így írja le a történteket: „tévedésből porcukor szórat helyett három óvodás csoportban tisztítószer került be a gyermekek almás zabkásájához.

Szerintem ijesztő és Orwell jut eszembe - kommentelte egy szülő az újabb zseniálisnak vélt ötletet

A Covid-járvány kapcsán kényszermegoldásként bevezetett „kérj telefonos segítséget az orvostól”-szisztéma úgy tűnik, a kórság elmúltával sem veszített létjogosultságából.

Videóhívásban nézte végig az apa, ahogy ájultra verik 14 éves lányát az ócsai főutcán

A gyereket már kiengedték a kórházból, agyrázkódást szenvedett.

A magyar pedofil-nyilvántartás olyan messze van az amerikaitól, mint Bicske Los Angelestől

Megdöbbentő információra lelt a Válasz Online újságírója: a bicskei gyermekotthon pedofília és kényszerítés miatt jogerősen összesen több mint tíz évre elítélt igazgatója, Vásárhelyi János tartózkodási helye a hivatalos pedofil-nyilvántartás szerint Bicske.

Fabiny püspök: bocsánatot kérünk a gyerekektől és azoktól, akikben megbotránkozást keltettünk és akiknek csalódást okoztunk

Fabiny: Az egyházra is ráég a szégyen, amiért szolgái nem vették időben észre a jeleket.

Holnap központi felvételi... - Jocó bácsi fontos tippjei a srácoknak és szüleiknek

Gondoljunk csak bele, milyen fintora a sorsnak, hogy pár óta teljesítménye dönthet abban, -egy évre mindenképpen- hogy sikerül-e ott és azt tanulnia egy fiatalnak, (12 éves kortól!) amit és ahol elgondolt!

Hogyan segíthetsz a gyerekeidnek a pénzügyi tudatosság elsajátításában?

A pénzügyi tudatosság egy olyan készség, amelyre mindenkinek szüksége van az életben.

Novák Előd szögesdróttal mutat példát a gyerekeinek – Szerinte szokniuk kell a gondolatot

Büszkén tette közzé Novák Előd, hogy délvidéki kirándulásuk során a gyerekeinek megmutatta a határkerítést. 

Trollok a Honvédelmi Minisztériumban? - A másik magyarázat, hogy a dili közelít a tetőfokához....

Advent második vasárnapja előtti napon rukkolt elő a Honvédelmi Minisztérium hivatalos Facebook-oldala az örömhírrel, -most gondolhatna arra a nyájas olvasó, hogy a talpas katonáknak valami extra-klassz jövőképet festettek fel- hogy tankjaink töltve várják, hogy rájuk kerüljön a sor.

Szabó Zsófi bántalmazó exe apa lesz – Shane Tusup elsírta magát

Alig néhány hete jegyezte el kedvesét ShaneTusup, most pedig kiderült: jön is az első közös baba.

A szülői minta az életünk írója

A szülői minták határoznak meg minket.

Ettől védjétek meg a gyerekeinket, ne a fantáziaszüleményeiktől! Tiniket aláztak társaik Magyarországon

Egyáltalán nem tisztelt regnáló!

Hogyan hódítja meg a gyerekekeket egy jó könyv?

A legifjabb könyvkritikusok a legőszintébbek is egyben, de ha jó történetről van szó, akkor a leglelkesebb rajongók is.

Az őszi napsütésben is használjunk fényvédőt a kicsiknél

A babák bőre köztudottan érzékeny, ám a legtöbb szülő nem olvassa el a babaápolási termékek tartalmát, csak leveszik a babaápolókat tartalmazó termékek polcáról a fürdetőt vagy a popsikrémet.

Fiú lesz vagy lány? Babád neme tervezhető!

Az asztrológia kiváló eszköz arra, hogy nemcsak a fogantatás megfelelő időpontját, de a leendő babánk nemét is befolyásolni tudjuk.

Védtelen gyerekek kárára elkövetett lehúzást leplezett le Dr. Hadházy Ákos

A független országgyűlési képviselő, Dr. Hadházy Ákos ismét vérlázító visszaélésre talált, ezúttal Somogyváron.

Melyik szülőtől örököli a gyerek a szépséget, melyiktől az intelligenciát?

"Csak egészséges legyen" - ez az első kívánsága a várandós kismamának, és miután megszületett az egészséges baba, az újdonsült anyuka titkon máris azt kívánja, hogy gyermeke szép és okos is legyen.

Dohány- és könyvesboltba 18 év alatt belépni tilos? - Lefelé ásunk, nem hátra!

A Pintér Sándor rendőr-belügyminiszter-oktatásért is felelős közszolga nevével fémjelzett "illetékesség" olyan gyermekvédelminek nevezett törvényt gründolt össze és kényszerített a gyerekre, a szülőkre, a pedagógusokra és a könyvesbolti eladókra, aminek gumifalai szinte megkövetelik a szervilizmusból fakadó túlkapásokat.

"A gyermekortopédia Szörnyella de Frásza" - avagy attól, hogy valaki "Dr.", nem biztos, hogy emberség is szorult belé

Mint ahogy minden szakmának megvannak a mesterei, úgy biztosan számíthatunk arra, hogy a dilettánsaival is találkozhatunk.

Mikortól engedhetjük, hogy a gyerek egyedül járjon iskolába? Interjú Peer Krisztina gyermekpszichológussal

Hány éves kortól engedhetjük el a gyereket egyedül az iskolába?

A virágkarnevál árnyékában - Tanszer- és ételosztás Debrecenben \"kéretlenül\"

Augusztus utolsó vasárnapja.

Milyen praktikus, hogy a gyerekek ülhetnek, mert nem zuhannak olyan nagyot, amikor a napon elájulnak - kommentelték az abszurdisztáni hírt

Nehogy azt higgye a gyanútlan olvasó, hogy egy elkészült csili-vili bölcsőde birtokbavételét ünnepelték Kaposváron az "árnyék-közszolgák" megfűszerezve az "árnyék-egyháziakkal" és spékként a napon aszalódó kisgyerekek csatasorba állításával!

Játszótéri érzelmi fogyaték - Gyűlölet-pillanatkép 2023 Magyarországáról

Sokéves kemény melója van abban a regnáló kormánynak, hogy kierőszakolja a palackból a hon polgáraiban -csak úgy, mint minden nemzet tagjaiban- megbúvó ellenséges gyűlöletet mindennel szemben, ami bármilyen okból más, mint a NER-tökély.

Megszületett Németh Kristóf kisfia

Az ország egyik leghíresebb színésze Instagramon jelentette be a nagy hírt – írta meg a Bors.