Nőkorszak - Hogy tanulnak a legkönnyebben a gyerekek?

Szakemberek egybehangzó állítása szerint a gyerekeket legjobban a szabad játék fejleszti.

Nőkorszak - Miért nem tud rendesen olvasni a gyerekem?

Nagyon sok olyan gyermekkel találkozunk, akinek a beszédhibája mellett olvasás- vagy írászavara van.

Nőkorszak - Mennyit fuvarozzák az anyák a csemetéiket?

Amikor én gyerek voltam, a 70-es években, konkrétan semennyit.

Megszólalt a gyermekét halálra éheztető anya

A Hír TV Riasztás című műsorának adott exkluzív interjút a gyermekét halálra éheztető gyöngyösi anya, J. Médea. A nőt 18, míg férjét 15 év börtönre ítélték első fokon a különös kegyetlenséggel elkövetett gyerekgyilkosság miatt.

Nőkorszak - Hogyan előzzük meg a beszédhibák kialakulását?

Ha közölni akarunk valamit, meg akarjuk értetni magunkat környezetünkkel, érthetően a megfelelő kifejezéseket használva kell kommunikálnunk.

Zsófika - novella

Anya ma reggel ijedten pattant ki az ágyból.

Gyermekkori stressz - hogyan segíthetsz?

Mint már előző cikkünkből kiderült, a gyerekek is éreznek szorongást, stresszt és aggodalmat fiatal koruk ellenére is. Az ő problémáik ugyan más területeken merülnek fel, mint a felnőtteké, de ettől nem komolytalanabbak vagy kevésbé fontosak.

Nőkorszak - Tanítsa meg gyermekét helyesen fogat mosni!

A tanévkezdés – főleg, ha először mennek iskolába a kicsik – mindig mozgalmas, kihívásokkal teli időszak. A reggeli kapkodásnak gyakran látja kárát az alapos fogmosás, ezért érdemes még a tanév elején megtanítani csemetéinknek a szájápolás helyes praktikáit.

Nőkorszak - Érkezik az újabb brit trónörökös

Harmadik gyermekét várja Katalin hercegné és Vilmos herceg. Nemrég ismét szárnyrakaptak a terhességgel kapcsolatos pletykák, mikor Katalin hercegnét augusztusban kórházba szállították.

Trump kisfiát Clinton lánya védte meg

A 11 éves Barron Trump sima pólóban és térdig érő shortban jelent meg öltönyt viselő apja mellett, amikor az elnöki család egy hétvégi utazásról visszatért a Fehér Házba, és volt, akinél ez kiverte a biztosítékot: "A legifjabb Trumpnak az elnök fiaként nincsenek kötelezettségei, de legalább annyit megtehetne, hogy megfelelően...

Nagy Bandó András: Filmsztárokká lehetünk

"Az arcomat is készséggel adom a fontosnak ítélt ügyekhez, és tőlem jöhetnek a rendőrség operatőrei, forgathatnak kedvükre, túl sokat aligha tudnak hozzám tenni: az életem már eddig is kész regény.

7 tipp a boldog nyaraláshoz - Paktum Mediátor Iroda

Te szoktál idegeskedni indulás előtt?

Szandi meg nem született gyermekével beszélgetett

Peller Mariann Utazás a lelked körül című beszélgetős-spirituális műsorában olyan titkok derülnek ki egynémely celebről, amit álmainkban sem sejtettünk volna. 

6 tipp, hogyan ismerkedj, ha gyereked van

Előny vagy hátrány a gyermek a pártalálásnál és randizásnál?

Öt fontos dolog, amit tudnia kell a gyermekednek!

Nem tartozik a szülők kedvenc témái közé, de óhatatlanul előfordul még a legfigyelmesebbekkel is, hogy valahol elveszítjük a gyermekünket. Mivel emberek vagyunk, előfordul, hogy hibázunk, és kíváncsi gyermekünk elkóborol vagy utánaszalad valaminek, miközben mi a tejet vesszük le a felső polcról vagy felszedjük a leejtett szatyor...

Színésznő vár gyermeket Juhász Pétertől

Gyermeket vár Hámori Gabriella, az Örkény István Színház színésznője Juhász Pétertől, az Együtt elnökétől.

Gyermekeik éhesen fekszenek, éhesen kelnek

...Hallottak e netán Lázár úrék arról, hogy nagy büszkeségük, a közmunka, az valójában nem egyéb, mint rabszolgamunka, a szegények mérhetetlen megalázása? Tudják e, hogy nagyon sok helyen kell közmunkáéért a település ura nemesebbik részét nyalni? A helyi hatalom képviselői, a polgármesterek élet és halál urai. Ha valaki...

Megszületett Fejős Éva gyermeke

A 49 éves író Facebookon jelentette be a nagy hírt. A kép tanúsága szerint az anya és a kicsi is jól vannak.

Új kötettel jelentkezett Egri László költő

Új verseskötete jelent meg Egri László költőnek. A Szúnyog Szabi címet viselő, gyermekverseket és képességfejlesztő feladatokat tartalmazó alkotás néhány nappal a megjelenése után máris jelentős sikereket tudhat magáénak. A mű jelenleg az Ekönyv.hu könyváruház legnépszerűbb gyermekkönyve, a Libri oldalán a legnépszerűbb...

Lángra kapott a szőnyeg és a bútor, a tűzben megsérült egy gyerek

Tűz ütött ki Galgahévízen, a Szent István utca egyik családi házának teraszán, egy négy év körüli gyerek súlyos égési sérüléseket szenvedett

Mesebeli gondolatképek azoknak, akik nemcsak néznek, hanem látnak is

„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul a saját lelkében olvasni” – fogalmazott az osztrák származású amerikai gyermekpszichológus, Bruno Bettelheim. És valóban! A gyermek a mese révén megtanulja a felhők táncát, meglátja a jót és a rosszat, felismeri, azonosítja, formálja önmagát. A gyermek a mesék által...

Megvan a kisfiú, aki a zokogó francia szurkolót vigasztalta az Eb-döntő után

Miután a döntőben Franciaország kikapott Portugáliától, egy francia drukker olyannyira elszomorodott, hogy vigasztalhatatlanul zokogott az utcán.

Húsdarálóba szorult egy gyerek keze Csemőn

Nagy méretű elektromos húsdarálóba szorult egy kétéves gyerek keze a Pest megyei Csemőn szerda reggel – tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Fordulat a kétéves kislányt megerőszakoló férfi ügyében: DNS-e buktatja le a tettest!

A technika segít tisztázni, ki erőszakolta kis híján halálra a kétéves kislányt. A rendőrség nagy erőkkel keresi a bántalmazót, számos tanút kihallgattak már az ügyben, de az eljárás ismeretlen tettes ellen folyik, vagyis egyelőre nincs gyanúsított – írja a Blikk .

Rendkívül rafinált embercsempészt fogtak a Kiszombornál

A szoknyája alatt próbálta Magyarországra csempészni gyermekét egy romániai nő a kiszombori határátkelőhelyen – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Így készül a házi főzött gyurma- sokkal jobb a boltinál!

Csemetéd imád gyurmázni? Felejtsd el a méregdrága boltit, készítsd el saját kezűleg! A hozzávalók tuti, hogy a konyhaszekrényedben is megtalálhatók.

Megfulladt egy hároméves gyerek egy Kinder tojásba rejtett játéktól

Megfulladt egy hároméves gyerek a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban, miután a torkán akadt egy Kinder tojásba rejtett apró játék – közölte szerdán a csendőrség a boncolás eredményét.

Asztallábak közé szorult gyermeket szabadítottak ki a tűzoltók

Játék közben az étkezőasztal fémlábai közé szorult egy kétéves kislány feje vasárnap este Székesfehérváron.

Elvehetik a villamosmegállóban szülő nő gyermekét

A Bors szerint az anya viselkedése továbbra is zavart, gyermeke - Ricardo - viszont szerencsére jól van.