Nem kapott életfogytiglant a kemecsei férfi, aki puszta kézzel vakította meg a volt barátnőjét

Gy. Attila meg akarta gyilkolni a fiatal nőt, az pedig csak a véletlenen múlt, hogy nem sikerült neki.

Targoncával akarta megöletni a koreai a magyar dolgozót egy akkumulátorgyárban Komáromban

Zsákba kényszerített, majd kis híján halálra nyomatott a targoncással egy takarítót egy dél-koreai Komáromban. Az áldozat lebénult.

Eltűnt a sonka, majdnem emberölés lett a vége

Bizarr eset.

Valaki meg akarta mérgezni Donald Trumpot

Donald Trumpnak méreggel átitatott levelet küldtek a Fehér Házba – írja a Blikk a BBC cikkére hivatkozva. Még vizsgálják, hogy ki küldhette, de szakértők szerint Kanadából érkezhetett.

Tűzhalálra ítélte a saját apját egy férfi Komárom-Esztergom megyében

Az elsődleges adatok szerint R. Bence 2020. március 13-án 16 óra 46 körüli időben előzetes szóváltást követően benzinnel lelocsolta az édesapját és közös lakásukat, majd miután nem tudta felgyújtani, elmenekült.

Kalapáccsal ment neki a feleségének, majd kést ragadott és leszúrta

A 32 éves R. Dávid ma hajnalban, a nyíregyházi lakásukban, szóváltást követően ököllel és egy kalapáccsal bántalmazta a feleségét, majd kést ragadott és többször megszúrta.

Gyilkossági kísérlet: meg akarták ölni a román erdőügyi minisztert

Liviu Dragnea egy vasárnapi tévéműsorban jelentette be: a volt erdőügyi miniszter életére törtek. A pártelnök azt mondta, hogy Doina Pană neki mutatta meg elsőként orvosi vizsgálatai eredményeit, amelyek arra utalnak, hogy megmérgezték.

A kitartó feleséggyilkost továbbra is szereti áldozata - Városi Kurír

Emile Cilliers szörnyű tettre szánta el magát adósságai következtében.

Mellkason szúrta feleségét egy büki férfi

Életveszélyesen megsebesítette feleségét egy férfi Bükön.

Anyjára gyújtotta a lakást, körözik

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az alábbi fotón látható férfi ellen – írja a Police.hu .

Meg akarhatta ölni édesanyját egy borsodi férfi

Rendőröket riasztottak kedd délután egy sajószögedi házhoz.

Megkéseltek egy francia nőt és kislányait, mert rövidnadrágot viseltek

A Nyugati-Alpokban egy sípályán, reggeli közben támadták meg őket késsel. A 46 éves anyuka, és a 12 meg a 14 éves kislány komoly sérüléseket szenvedett, a legkisebbik, 8 éves áldozatot pedig kilyukadt tüdővel vitték kórházba.

Késsel szurkálta a kisbabáját testével védő anyukát

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy 49 éves gyöngyösoroszi férfival szemben, aki azzal fenyegette meg volt élettársát, hogy kisgyermekével együtt „lassú halállal” végzi ki, amiért szakított vele. A férfi az utcán többször megszúrta a segítségért kiáltó nőt, aki fájdalmai ellenére a csecsemőjét védte a testével.

Nyolc évet kapott egy csepeli drogos hajléktalan, aki kalapáccsal akart megölni egy taxist

Gyilkossági kísérletért nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán azt a férfit, aki 2015 januárjában megtámadott egy taxisofőrt Monoron – közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Kalapáccsal verte fejbe a fiatal, mert ellene tanúskodott

Meg akarta ölni, ezért kalapáccsal fejbe verte még tavaly egy fiatalember azt az idős férfit Györgytarlón, aki korábban ellene tanúskodott. A sértett életveszélyesen megsérült, a támadót és társát elfogták, most emeltek vádat ellenük – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Hason szúrta a 18 éves fiatalembert a 61 éves férfi

Késelés történt a Beszterce-Naszód megyei Völgytanyán, a hétfőről keddre virradó éjszakán.

29 éves kárpátaljait késeltek meg a vonaton

A 13-as számú Kijev-Ungvár járaton késelte meg egy luganszki 41 éves férfi 29 éves kárpátaljai utastársát.

Kegyetlen anya: kidobta kisbabáját a taxiból

Kidobta gyermekét a mozgó taxiból egy nagyváradi anya a bukaresti Grant-hídon.

Meg akarta ölni volt élettársát?

Hová, hogyan, mivel szúrt, s valóban akart-e ölni?

Baltával őrjöngött a féltékeny férfi

Paloznak - Nem tudta feldolgozni a szakítást az a férfi, aki volt kedvese és annak apja életére tört.

Gyilkossági kísérlet egy rendőr ellen

Hárman támadtak rá a kocsmában.

A haláltól mentette meg a tinilányt

A battonyai Lázár György megmentette a nemi erőszaktól és a haláltól azt a 17 éves lányt, akit egy helyi férfi augusztus 25-én fényes nappal egy állattartó telepre vonszolt be.