Takarékbank: az MFB Pontok 272 milliárd forintot folyósítottak az elmúlt öt évben

Meghatározó szerepet játszanak az MFB Pontok a gazdaság élénkítésében: a Takarékbank vezette konzorcium MFB Pontjai az elmúlt öt évben 272 milliárd forintot folyósítottak csaknem tizenötezer ügylet során a lakosságnak, valamint mikro-, kis- és középvállalkozásoknak – közölte a Takarékbank.

Gyorskölcsön azonnal 3 bank kecsegtető ajánlatával

A Hitelmindenkinek.hu kikutatta, hogy mely gyorskölcsönök lehetnek azok amik igazán megfelelőek lehetnek egy előnyös hitelfelvételhez.

Nem is fogja elhinni honnét érdemes gyorskölcsönt fel venni a minimálbéreseknek

Egy friss kutatásból az derült ki, hogy aki minimálbért visz haza, melyik banktól érdi meg fel venni gyorskölcsönt 2019-ben.

Nagy változások a gyorskölcsön piacon

A jövő bankja a nappalinkban található!

500 ezer gyorskölcsön ennyibe kerül

Ahogy Murphy törvénye kimondja: „ami elromolhat, az el is romlik”, és persze teszi ezt a lehető legrosszabbkor.

Már most nagy a verseny a gyorskölcsönök között

Vége a nyárnak és az iskolai időszak első hete is elmúlt.

THM verseny a gyorskölcsön piacon

A sulikezdés után sem állt le a hitelezés, a szabad felhasználású hitelek terén a személyi kölcsönök és gyorskölcsönök versenye tovább érezhető.

Személyi kölcsön 1%-os online kedvezménnyel mire lehet képes?

Lassan elindul az újabb tanév és ilyenkor a bankok is belekezdenek a hitelezésben.

Mi kell ahhoz, hogy 1 órán belül kölcsönhöz jussak?

A kérdés jogos de mégis Gyorskölcsön 1 órán belül ez, hogyan lehetséges?

Minikölcsön akinek csak maximum 150ezerre van szüksége

A minikölcsön fantasztikus lehetőségeket tartogat mindenkinek, hiszen nagyon gyorsan folyósításra kerülhet.

Sokan keresnek gyorskölcsönt jövedelem igazolás nélkül

Szinte minden haza hitelintézet kéri a különféle igazolásokat abban az esetben, ha hitelt szeretnénk felvenni és a gyorskölcsön jövedelemigazolás nélkül azonnal nem érhető el.

Nem minden a THM! Óvatosságra intett az MNB

A sokak által igénybe vett "gyorskölcsönök" esetében a THM-ben feltüntetett hiteldíjon felül fizetendők, s akár jelentősen megnövelhetik az ügyfél terheit a különböző kényelmi szolgáltatások díjai.

Ezért nő az online gyorskölcsön népszerűsége

Igen sokan nem tudják, hogy az online gyorskölcsönt miért és mire, de legfőképpen mikor érdemes felvenni.

Így vásároljon gyorskölcsönből ajándékot karácsonyra

A karácsonyi ajándék vásárlás nem egyszerű dolog, főleg ha nincsen elég pénzünk arra amire szeretnénk.

Romániában a nyugdíjasok körében a legnépszerűbb a gyorskölcsön

Magyarországon jelenleg az egyik legnépszerűbb hitelkonstrukció még mindig a gyorskölcsön.

Nyomoznak a Provident hitelezése miatt

Csalás megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a gyorskölcsöneiről ismert Provident ténykedésével kapcsolatosan – értesítette a Dunántúli Naplót Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere.

15 perc alatt adnak hitelt napi 2 százalékért maximum 2 hétre

Egy cég négy orosz városban 732 százalékos éves kamattal ajánl gyors mini hiteleket, rövid idő alatt máris félmillió ügyfélnek összesen hatmillió dollárt kölcsönzött, s a nem törlesztett adósságok aránya alig 3 százalék.

Börtön jár mostantól az uzsoráért

Március 1-jén lépett életbe az uzsoratevékenységet tiltó jogszabály, amelynek alapján akár hároméves börtönbüntetéssel sújtható, aki ilyen tevékenységet folytat — írja a Magyar Hírlap.

(Köz)szempont - Szétlopják a Providentet

Amit most a Providenttel művelnek a "sértettek", az nem más, mint közönséges lopás.