800 millióra tervezték az Elk*rtuk gyártási költségeit, de nagyon elszámolták magukat

Már több mint 1,4 milliárd forintra rúg a végösszeg.

A Gyurcsány-film lett 2021 legnézettebb magyar filmje

A Megafilm közleménye szerint. 

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára 27 évvel ezelőtti szerelmes fotójától felrobbant a Facebook

Így nézett ki a volt miniszterelnök és akkori barátnője a kilencvenes évek elején. 

Gyurcsány Ferenc elárulta, mit hallgat karácsonykor!

Nagy titkot árult el Gyurcsány Ferenc. 

Kövéret Gyurcsányozott a KDNP frakciószóvivője, miközben bejelentette a bölcsődei dolgozók béremelését

A kormánypártiak bármit képesek úgy alakítani, hogy abból az ellenzék jöjjön ki rosszul.

Márki-Zay komolyan odaszúrt Gyurcsánynak: "megtiszteltetésnek venném, ha nem szólítana kapitánynak"

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint a DK elnökének hétvégi posztja után sokan megijedtek, sok DK-s szavazó gondolhatta azt, hogy ő megtilthatja a kampányolást Gyurcsánynak.

Gyurcsány: azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni! - Forrnak a komment-indulatok, célkeresztjükben: Márki-Zay

Gyurcsány Ferenc DK-elnök közösségi oldalán fura bejegyzést tett közzé a Márki-Zay Péterrel történt találkozójáról.

"Bevallom, én voltam.” Gyurcsány magára vállalta a kormány talán legkomolyabb botrányát

Gyurcsány Ferenc drámai vallomást tett a Facebook oldalán, a magánnyomozós futása után ismét bevállalt valamit. Persze, az emberek egész egyszerűen rajongásig szeretik az exminiszterelnök ironikus bejegyzéseit.

Gyurcsány Márki-Zayról: "Ő a kapitány"

Gyurcsány Ferenc komoly kijelentést tett a Facebookon. 

Nem hiszel a fülednek? Itt a szavazók új nemzedéke!

Churchillnek tulajdonítják a mondást, hogy a demokrácia elleni legjobb érv 5 perc beszélgetés egy átlagos szavazóval...

Dagad a Pegasus-ügy: Gyurcsány két nemzetbiztonsági vezetőjét is megfigyelték

Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, valamint közeli munkatársát, Glemba Zoltán volt NBH-s műveleti főosztályvezetőt is célba vették a Pegasus kémszoftverrel – számolt be róla a 24.h u a Direkt36 cikke alapján.

A Fidesz az októberi brutális áremelkedést Gyurcsányra akarja kenni, Márki-Zayt is elővették

Varju László, a testület DK-s elnöke a Parlament költségvetési bizottságának összehívását és Varga Mihály pénzügyminiszter meghallgatását kezdeményezte azt követően, hogy a várakozásokat meghaladóan gyorsult az infláció októberben.

drMáriás: Márki-Zay Péter megkorbácsolt kislányokból verbuvál ku klux klán terroristacsapatot

Új festménnyel jelentkezett Máriás Béla, vagy művésznevén drMáriás.

24 óra alatt rárepült Bige Lászlóra a kormánymédia - "Utáld, mert gazdag" a keddi szlogen

Alig telt el 24 óra azóta, hogy Bige László, az évek óta kikezdett vállalkozó, a Nitrogénművek tulajdonosa volt a Partizán vasárnap esti adásának vendége volt, ahol többek között elmondta, hogy tönkre akarják őt tenni a GVH 14,1 milliárd forintos, rekordösszegű bírságával és a kormánylapok egymásra hivatkozva kezdtek bele a...

Gyurcsány szeme hizlalja a Gyurcsánynét! - Válogatás a Magyarságkutató Intézet közmondásgyűjteményéből....

Cseri László fotóművész barátunk több alkotásával találkozhatott már olvasónk cikkeink illusztrációjaként.

Ezt már hallotta? "Márki-Zay bőrbe bújt Gyurcsány"!

Dolgoznak a Fidesz-kommunikátorok, nem hiába fizetjük Őket olyan bőkezűen.

Magyar Hírlap: Márki-Zay is Gyurcsány hálójában van – Így reagált a lakájmédia az előválasztásra

A hvg.hu összegyűjtötte, hogy hogyan reagált mind a nyomtatott, mind az online sajtó az előválasztás eredményeire hétfő reggelig.

Rab László: hazaárulók, kútmérgezők - Megnéztem, vidékütt mi a helyzet

Minden a Minnerstájsz vágyai szerint alakul, gyalázzák egymást az ellenzékiek, s bevetik a jó öreg hazugságokat ellenfelük ellen.

Kiakadt az Elk*rtuk producere, amiért a mozikban kevesebbszer játsszák a filmjét az új James Bondnál – A Gyurcsány-film nemzetközi bemutatója Brüsszelben lesz

A két legnagyobb streaming szolgáltatóval is folynak tárgyalások. 

Újabb Gyurcsány-megfélemlített jelentkezett! - Ő sem a rendőrségen.....

Ahogy arról beszámoltunk, a Dobrev-Márki -Zay előválasztási vitában felvetődött Popovics Judit neve, akiről utóbbi azt állította, hogy Gyurcsány Ferenc megfenyegette őt.

Gyurcsány egykori frakciótársát is megfenyegette - Szócikk

A képviselő azt írja friss posztjában a Facebookon, hogy ún. rabszolgatörvény születésekor a Szolidaritás egy tüntetés szervezésébe fogott, ami a DK elnökének nem volt ínyére.

Karácsony: Gyurcsány megpróbált megzsarolni! - Gyurcsány: ezennel felhatalmazom főpolgármester urat, hogy hozza nyilvánosságra az SMS-eket, melyeket velem váltott, és a amelyekben

Az amúgy is forrongó ellenzéki adok-kapok közepette Karácsony Gergely egy szerdai háttérbeszélgetésen a Magyar Hangnak azt nyilatkozta, hogy többen próbálták megzsarolni, köztük a Demokratikus Koalíció vezetője, Gyurcsány Ferenc is.

"Klára az!" – Gyurcsány Ferenc Vágási Feriként buzdít online szavazásra – videó

A politikus a Szomszédok aláfestő zenéjével ékesítette fel bejelentkezését, és az emlékezetes teleregény mintájára még a nevét is kiírták a videón. 

Gyurcsány azt szeretné, hogy ne gyurcsányozzanak: most az MZP-t támogató ellenzékieknek szólt be

Nincs ez rendjén – üzente meg a DK elnöke.

Csizmadia babakocsival és karon ülő gyermekekkel vonulna ott, ahol Gyurcsány "államterrorral véres köztársaságot hozott létre”

Csizmadia László babakocsival és és karon ülő gyerekekkel vonulna végig az október 23-ára szervezett Békemeneten, ahol szerinte 2006-ban a Gyurcsány-kormány „államterrorral véres köztársaságot hozott létre”.

Valóban nem értem, mi a nagyon nagy baj Gyurcsány Ferenccel? Nem értem, de baromian unom!

Aki nem látja a különbséget Dobrev és ő közötte (azon túlmenően persze hogy egyik nő, a másik férfi, Alaptörvény szerint), az nem lát semmit.

Bruck Gábor: A második forduló - a prédikátor, az ügyész és a politikus

Bruck Gábor  tanácsadó, társadalomelemző, kampánytanácsadó, a Sawyer Miller Group elnöke, is megszólalta a szinte a teljes előválasztásra árnyékot vétó elnök-jelölt jelölti botrány okán, és a tőle megszokott módin kristály tiszta logikával és kevés szóval elemzi a helyzetet.

Gyurcsányt kemények kiosztották a követői! - Gyurcsánynak elege van?.... nekünk is!

Az ellenzéki előválasztás első fordulójának eredménye felkorbácsolta az indulatokat, beindult a helyezkedés, a sárdobálás, tisztára úgy viselkednek a pártok megszólalói, mintha elfelejtették volna, hogy mi a céljuk.

Feljelentették Gyurcsány Ferencet, amiért kioktatott egy ellentüntetőt Debrecenben

Garázdaság miatt tett feljelentést a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a DK elnökével szemben.

Gyurcsány fogadja azokat az EP-küldötteket, akikkel Orbán még beszélni sem akar

A hét második felében Magyarországra érkezik az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának tényfeltáró küldöttsége.