Súlyosan alultáplált lehetett a holtan talált kisgyerek

Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen a Gyöngyösön meghalt gyermek ügyében – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.

Csontsovány kisgyermek holttestét találták meg egy gyöngyösi házban

Egy másfél éves, halott kislányt találtak csütörtökön délután egy gyöngyösi házban. A heol.hu úgy tudja, a gyermek mindössze három kiló volt.

Agyonvertek egy férfit Hatvanban

Szóváltás után agyonvertek Hatvanban egy helyi férfit éjszaka fél egy körül – közölte kedd reggel honlapján a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kamasz fiúk gyalázták meg a zsidótemetőt Gyöngyösön

Ahogy mi is megírtuk , nem rég ismeretlenek megrongálták a gyöngyösi zsidó temetőben lévő sírokat, meggyalázták, szétszórták az elhunytak földi maradványait, valamint a kerítésben is nagy károkat okoztak.

Mi folyik itt Gyöngyösön?

Dr. Tatár László tegnap sírással spékelt elcsukló hanggal illusztrálta, hogy mi is folyik Gyöngyösön.

Zokogva tartott sajtótájékoztatót a fideszes

Fenyegető sms-eket kapott Tatár László, a fidesz gyöngyösi polgármesterjelöltje, ami annyira megviselte a politikust, hogy az ügyben összehívott rendkívüli sajtótájékoztatón elsírta magát.

Itt a tartózkodási engedély-bűnözés

Eljárást indított a rendőrség egy nigériai férfi ellen, aki pénzt ígért egy nőnek azért, hogy a nevére vehesse a gyöngyösi asszony kiskorú gyermekét, és ezáltal tartózkodási engedélyt szerezzen Magyarországon – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Pelenkagyárat nyitott meg Orbán, de nem ez a meglepő

Hanem, hogy Orbán Viktor szerint a nagy nemzetközi cégek magyarországi befektetései nélkül nem boldogul a gazdaság, nem lesznek munkahelyek, sem gazdasági növekedés.

Turul nélkül maradt Gyöngyös

Eszembe jutott a kedves kis vicc egy táltos paripáról, ami ugyebár - ahogyan azt a magyar népmesékből tudjuk - képes repülni, mégpedig olyan gyorsan, mint a gondolat.

Szevasz Nyár! – főszezonnyitó fesztivál kezdődik pénteken Gyöngyösön

Koncertekkel, veteránautó-találkozóval és egyéb programokkal várja az érdeklődőket a hétvégén Gyöngyösön a Szevasz Nyár!, a főszezont indító fesztivál – tájékoztatta Nagy Róbert vezető rendezvényszervező közleményében az MTI-t.

Csurdítás és hernyóinvázió – avagy mi folyik Gyöngyösön?

„Május elején szabin leszek, nincs kedved meglátogatni?” – kérdezte Eszter, aki blogger-kolleginából barátnő lett, és mindig várja, hogy a fővárosi hétköznapok végeztével mátraaljai otthonában pihenhessen.

Gyöngyösi Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál 2012

Szeptember 14. és 16. között Mátraalja borainak kóstolójával, kulturális és folklór programokkal, kézműves kirakodóvásárral, gulyásfőző versennyel és szüreti felvonulással várnak minden kedves érdeklődőt a Gyöngyösi Szüreti Napokon.

Kézilabda élő közvetítés: Kecskemét - Gyöngyös

Közel kéthetes pihenő után újra bajnoki találkozón lép pályára a Kecskeméti KSE férfi kézilabdacsapata.

Tanga a levegőben - beszámoló egy gyöngyösi Fluor koncertről

Fluor pár nap alatt bejárja az országot koncertjei miatt, szinte a legtöbb nagyvárosban lépett már fel.

Botrányos! Péniszét tette a magyar vizsla szájába! VIDEÓVAL!

Fényes nappal egy kis utcában tette péniszét egy magyar vizsla szájába egy gyöngyösi férfi.

Betépve rabolta ki a gyereket

Egy 12 éves fiú jelent meg édesanyjával a gyöngyösi kapitányságon csütörtökön este, és bejelentést tettek arról, hogy a fiút egy férfi kirabolta.

Holokauszttagadó felirat Gyöngyösön (fotóval)

Holokauszttagadó, gyalázkodó feliratot festettek ismeretlenek Gyöngyösön a zsinagógához tartozó épület falára, a felirat szövege: "holokauszt nem volt, de igény volna rá".

Nem ment börtönbe a Jobbik gyöngyösi elnöke, otthon várja a zsarukat

Nem hajlandó börtönbe vonulni a Jobbik gyöngyösi elnöke.

238 pont két meccsen - újabb fölényes siker

Lehengerlőek a kecskeméti kosaras csajok.

Még nincs tizennégy, de már kocsit lopott a gyöngyösi "Maugli"

Legalább húsz bűncselekmény írható egy gyöngyösi kiskorú számlájára, ezeket alig néhány hónap leforgása alatt követte el.