Győzike lányának csodás újjászületése

Néhány hónap alatt 17 kilót fogyott Evelin.

Győzike összeomlott!

Győzike nemrég egy hakni során esett szét annyira, hogy rájött arra, hogy pszichiátriai segítség nélkül nem tudja folytatni életét.

Bréking: Folytatódik a Győzike show?

Győzikével is beszélgettünk Laci betyár pálinka bemutatóján.

Győzike a kultúra nagykövete lett

Az Olvasólámpában egy Szex, hullazsák, Győzike című eszmefuttatás volt a bemutatkozásom.

Nincs az adósok listáján Győzike és Bea!

Frissült az állami adóhatóság által nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók listája.

Kész forgatókönyvvel is gyenge a Való Világ 4 nézettsége

Tehát nem Jolán, a pénztáros és Zsolti a segédmunkás került be a villába, hiszen ők nem tudnak akkora, műsort csinálni, mint azok, akiknek korábban is azzal telt a mindennapjuk, hogy embereket szórakoztatnak – legalábbis erre lehet következtetni az RTL Klub lépéseit figyelembe véve.

VV Gigi Győzike barátnője volt?

VV Gigi Győzike barátnője volt?

Győző mellé felkerült Bea asszony az adóslistára

Ezen a slágerlistán helyet bérelni nem túl nagy dicsőség.

Győző és Benkő is beköltözik a VV-villába

Gáspár úr és Benkő úr olyannyira univerzális jelenség, hogy az RTL Klub szinte minden szórakoztató műsorában helyük van.

APEH adósok listája - Győzike az APEH adóslistáján

Az APEH negyedévente közzéteszi a 10 millió forintot meghaladó és 180 napon túli adótartozással rendelkező magánszemély adózók nevét és címét.

Győzike, hiányozni fogsz!

Micsoda évünk van!

Győzike Show: "Csináljunk egy olyan koporsót, amire azt mondják, hogy wow! "

Ma indul ismét újra a győzike show.

Ma indul ismét a Győzike Show

Április 12-én hétfőn újra találkozhatunk a Gáspár családdal az RTL Klub képernyőjén.

Meglepő fordulat: áprilistól újra visszatér a Győzike Show

A civillé lett Győzike, és családja életének újra részesei lehetünk.

Visszatér a Győzike-show!

Visszatér a Gáspár-család

Balzsay Károly csörögefánkkal kedveskedett vendégeinek

Balzsay Károly csörögefánkkal készült a Vacsoracsatában.

Gáspár Győző továbbra is adóslistán van

A napokban frissített adóslista szerint Gáspár Győző (36) még mindig nem egyenlítette ki többmilliós tartozását az adóhatóság felé.

A nap idézete Győzikétől

"Nekem már nem kell bizonyítanom semmit.

Győzike, mint jelenség

Gáspár Győző a kereskedelmi tévézés egyik különös figurája. Gyakorlatilag az egész ország utálja, mégis kétmilliós

20 millió forintnál több a Gáspár család APEH tartozása

Nemcsak Gáspár Győző, hanem felesége, Bea asszony is szerepel az APEH 10 millió forintot meghaladó összeggel tartozó magánszemélyek listáján.

GYŐZIKE LÁNYA EGY SZABOLCSI SERTÉS

Ezt maga az előadó állította.

Győzike mostantól magánember!

Lehet kezdeni a sírást: Győzike ezentúl magánember!

Kupleráj vagy hajléktalanszálló lesz a Gáspár-villa

Gáspárék eladó palotájáért nem tapodják egymást az érdeklődők, de sajnos a komoly vevők sem mindig felelnek meg a tulajdonosok igényeinek.

Győzike tudatosan verte át az országot fél évtizeden keresztül

Gáspár Győző bevallotta, hogy a pénzért csinált magából bohócot ország-világ előtt.

Győzike hentesnek áll

Győzike elhatározta, ezentúl kétkezi munkával keresi a betevőt.

Katinka fogyása óta nem szexel?

Kunovics Katinka végre összeszedte bátorságát.

Győzikét vesztegetésen kapták

Gáspár Győző meg akart kenni egy bírságoló parkolóőrt, de alaposan melléfogott.

Koporsókészítésből akar élni Győzike

A roma showman családja odajutott, ahonnan évekkel ezelőtt indult - Győzi szerint koldulniuk nem kell, de nem akarják felélni tartalékaikat.

Győzikét elsöpörte a válság

Padlóra került a Gáspár család.

Győzike elárulta Gáspár Bea titkát

Dr. Traub Alfréd, plasztikai sebész éppen a régi idők implantátumairól mesélt, amikor a mintadarabot tapogatva Győzi őszinte beismerést tett: - Megmondom őszintén, amit én szoktam fogni otthon, az kellemesebb!