Sötét jóslat az ellenzéktől: jövőre csődközelben lesznek az önkormányzatok

A DK szerint óriási gondok lehetnek.

Rég nem látott fogadtatásban részesült Gyurcsány Ferenc

 Szemmel láthatóan készültek Gyurcsány Ferenc érkezésére Újpalotán: a Demokratikus Koalíció elnöke a párt egyik képviselő-jelöltje, a helyi polgármester, Hajdu László kitelepülésére érkezett.

Facebookon szedte össze a műtétjéhez szükséges vért Rákospalota polgármestere

Két nap alatt összeszedte a Facebookon a csípőműtétjéhez szükséges vérfedezetet Hajdu László rákospalotai polgármester, akit korábban ötnapi kórházi ápolás után azért küldtek haza a kórházból műtét nélkül, mert elfogyott a vér – írta a Népszabadság .

Felfalták egymást a fideszesek a XV. kerületben

Inkább minden érintettnek megszünteti a párttagságát a Fidesz, csak hogy véget vessen a XV. kerületi szervezetében dúló viszálynak. Ugyanis évek óta megy az ellenségeskedés László Tamás parlamenti képviselő, volt polgármester, illetve a volt alpolgármestereinek emberei között – értesült az Index .