A Fidesz szerint Soros szerkesztőségeket és újságírókat pénzel - Városi Kurír

A Fidesz szerint Soros György miatt van szükség még több magyar tulajdonú médiacégre. 

Gyurcsány a bal-főnök - legalábbis fideszék így gondolják - Városi Kurír

Fidesz-kommunikátorok körében az a "mondás", hogy a baloldalon manapság is Gyurcsány Ferenc DK-elnök a vezér.

Fidesz: a baloldalon ma is Gyurcsány az igazi vezér

A Fidesz szerint ma is Gyurcsány Ferenc DK-elnök az igazi vezér a baloldalon, ahol az ő érdekei szerint, az általa diktált ütemben alakulnak a dolgok.

Fidesz: az igazi csata most kezdődik

A Fidesz-frakció szerint a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció rekord magas részvétellel lezárult ugyan, de "az igazi csata csak most kezdődik", amit az is mutat, hogy a kötelező kvóta napirenden van az aktuális uniós csúcstalálkozón.

A Fidesz szerint aki ellenzéki, az nem magyar

Halász János, a Fidesz frakcióvezetője tartott egy sajtótájékoztatót kedden, amelyről az MTI a következő címmel számolt be: "Fidesz: a magyar emberek hangja, és ne a bevándorláspárti ellenzéké jusson el Brüsszelbe!"

Választási ígéret-cunami nyugdíjasoknak

Mai ismereteink szerint mit ígérnek a pártok a nyugdíjasoknak a jövő évi választásokra.

Halász Jánosnak még mindig fáj, hogy Vona nem kért bocsánatot a nyugdíjasoktól

Halász János fidesz-szóvivő szerint Vonának bocsánatot kell kérnie a nyugdíjasoktól, a hollandoknak meg az országtól.

Szegény fideszes politikusok, akik a nemzeti ünnepen is hibátlanul felmondták, amit Soros Györgyről tudni kell, de majdnem hiába

A nagy nemzeti ünnepi hírfolyamba valamilyen különleges ok miatt egyszerűen nem lehetett sorosozással bekerülni. Még a végén szamizdatban kell terjeszteni a fáradhatatlan fideszesek gondolatait.

A Fidesz szerint Vona megsértette a nyugdíjasokat

Elkezdett aggódni a Fidesz a nyugdíjasokért, szerintük Vona Gábor hárommillió nyugdíjast sértett meg a napokban.

Fidesz: a Jobbik egy milliárdos érdekeiért harcol

A Jobbik a plakáttörvény ügyében egy milliárdos érdekeiért harcol kétségbeesetten.

Fát lehet vágni a Fidesz - sajtószóvivő hátán, azt azonban nem bírja, ha kérdezik + videó

A Fidesz szóvivő is csak ember, neki is vannak dilijei.

Megsértődött és kivonult saját sajtótájékoztatójáról a Fidesz-frakció szóvivője

Sajtótájékoztatón szólalkozott össze Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője az N1TV újságírójával – adta hírül az mno.hu .

A Fidesz-frakció szóvivője kivonult a saját sajtótájékoztatójáról

Halász János Vona Gábornak címzett kérdést, de nem tetszett neki, amikor a jobbikos N1TV riportere visszakérdezett.

A Fidesz azt javasolja, hogy kampányidőszakon kívül ne lehessen politikai plakátot kihelyezni

A Fidesz azt javasolja, hogy választási kampányidőszakon kívül ne helyezhessenek ki plakátot se a pártok, se a kormány – közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

"Nagyon sokan így szeretjük őt" – a Fidesz-frakció szóvivője Bayer Zsoltról

Bayer Zsolt szalonképtelen megnyilvánulásairól faggatott kormánypárti politikusokat az Index.

„Nagyon sokan így szeretjük őt” – mondta a Fidesz-frakció szóvivője Bayer Zsoltról

Halász Jánost megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a lovagkereszttel kitüntetett Bayer taknyot és vért emlegetve uszított civilek ellen.

Nem ékesszoló angolságával fog feltűnést kelteni az új magyar Los Angeles-i főkonzul

Bemutatkozott Los Angelesben Széles Tamás új főkonzul, akiről szeptemberben derült ki, hogy a debreceni városi önkormányzati televízió ügyvezetőigazgatói posztját otthagyja, és diplomataként folytatja munkáját.Széles angolul köszöntötte a konzulátus által szervezett eseményre meghívottakat.A videó tanúsága szerint Széles nem...

Megszületett az év legszánalmasabb fideszes sajtótájékoztatója

A Fidesz-frakció szerint 2010 óta nagyon sokat változtak a felsőoktatás és a szakképzés céljai, amelyek közül a legfontosabb, hogy azok ma nem a munkanélküliséget, hanem a munkavállalást alapozzák meg.

Nagy az egyetértés: a Fidesz-frakció minden bizonnyal támogatja Áder János újabb jelölését

A Fidesz-frakció még tárgyal Áder János köztársasági elnök jelöléséről a következő államfői ciklusra, azonban "minden bizonnyal" egyetért majd a Fidesz elnökségével, és támogatja Áder Jánost – közölte a frakció szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.

Fidesz: ma nyugalom van az oktatásban

A Fidesz-frakció szóvivője szerint már nincs probléma az oktatásban, "nyugalom van", ezért kérdéses, hogy van-e alapja a keddi oktatási vitanapnak a parlamentben.

Gyorsan rárepült a Fidesz a Századvég kutatására

A magyarok többsége szerint is felelőtlen az ellenzék, hogy megakadályozta az ország alkotmányos védelmét a migránsok betelepítésétől – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Halász János: védjük meg együtt az országot

A kormánypártok ismételten arra érik az ellenzéket, hogy

A Jobbik nem enged, továbbra is a kötvényekkel szivatja a Fideszt

A magyarokat és Magyarországot védi, a nemzeti identitás "védőeszköze" az alaptörvény-módosítás. A Jobbik meg nem enged – mondta a Fidesz-frakció szóvivője csütörtökön.

Fidesz: Stabilan növekszik Magyarország

Az elmúlt évek alatt Magyarország nemcsak leküzdötte a válságot, hanem egyértelműen stabil növekedést ért el – mondta a Fidesz-frakció szóvivője a "gazdasági eredményekről" tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Elképesztően cinikusan szólalt meg a Fidesz szóvivője a Népszabadságról

Erősödik és stabil a gazdaság, három és fél éve töretlenül emelkedik a bérek reálértéke, gyarapodnak a családok – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. És egyéb mást is.

Rekordbéremelést ígér a kormány az egészségügyi szakdolgozóknak

A kormány minden eddiginél nagyobb béremelési programot indított szeptembertől az egészségügyi szakdolgozóknak, annak eredményeként az ágazatban 65 százalékkal növekedhetnek a jövedelmek 2019-re – mondta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Budapesten.

Hivatalos: ezért kapott kitüntetést Bayer Zsolt

Miközben áll a bál, és egyre többen adják vissza lovagkeresztjüket , mióta Bayer is megkapta, megjelent a Magyar Közlönyben a hivatalos indoklás.

Fidesz: ki kell zökkenteni a brüsszeli elit gondolkodásmódját

A Fidesz-frakció szóvivője szerint az október 2-ai magyarországi népszavazás olyan üzenet lesz Brüsszelnek, amellyel kizökkenthetik a jelenlegi, a valódi élettel nem harmonizáló gondolkodásmódot.

A Fidesz újabb vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Juhász Péter ellen

Újabb vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen a Fidesz – jelentette be a párt országgyűlési frakciójának szóvivője pénteken sajtótájékoztatón, Debrecenben.

A Fideszt most hirtelen érdekelni kezdte az egészségügyi dolgozók sorsa

A baloldallal szemben a Fidesz megbecsüli az egészségügyi dolgozók munkáját – mondta Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője pénteken Budapesten újságíróknak az előző nap bejelentett egészségügyi bérrendezésről szólva.