Botrány egy sumákban becsempészett mondat körül... - A Mazsihisz kikéri magának!

Tizenöt magyarországi egyház képviselője (akárkije) a minap közös nyilatkozatban, egyetértésüket kifejezendő, aláírásukkal látták el az alábbi mondatot: „…a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja.” Hétfőn a Mazsihisz közleményéből kiderült, nem pontosan így történt...

Biológia – kormány 1:0

Feminfo blogunk után Szél Bernadett is mókás ellentmondáson kapta az NGM demográfiai jelentését.

Így hazudik a HÍR-TV, meg a közszolgálati.

Mióta megvolt az ellenzéki összefogás,az orbánszolgálati médiakutyák nagyon igyekeznek feketére festeni a jövő egét.

Magánokirat hamisítás miatt vádat emelt az ügyészség T. Asztalos Ildikó és hét társa ellen

Magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt az ügyészség az SZDSZ volt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, T. Asztalos Ildikó és hét társa ellen, a párt 2007-es tisztújításán történt visszaélések kapcsán.

Lefizették a bankost a "közvetítők" a hitelért Ózdon

Vesztegetéssel, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, magán- és közokirat hamisítással és mással vádolt meg a megyei főügyészség döntő többségében ózdi férfiakat és nőket, mert hamisított kereseti és adóigazolással, a bankos lefizetésével több millió forint hitelt vettek fel, de nem fizették vissza.

Bizonyítványokat hamisítottak Pécsett

Érettségi, hentes, felszolgáló, gázszerelő, erősáramú berendezés-szerelő és boltvezetői képzettséget igazoló bizonyítványokat hamisítottak Pécsett.

Hamis húszezresek

Hamis húszezer forintos bankjegyekre hívta fel a figyelmet egy bank nemrégiben.