Hírhamisítás miatt perel egy német lapot a Saul fia stábja

Lépéseket tesznek a Jüdische Allgemeine ellen a Saul fia című magyar holokausztdráma producerei amiatt, hogy állításuk szerint a német hetilap meghamisította a rendezővel, Nemes Jeles Lászlóval készített interjúját. Az írás péntek délelőtt már nem volt elérhető a médium honlapján.

Párhuzamos történések és bornírt hamisítók

Internetes világunkban az alább felfedettnél bornírtabb (korlátoltabb, bárgyúbb, ostobább, együgyűbb, tyúkeszűbb) hamisítási kísérletet elképzelni sem lehet.

A NAV a Mikulás után most csokikra csapott le

Hamisított csokoládét foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Budapest több helyszínén, az engedély nélkül forgalmazott termékek értéke meghaladja a huszonhatmillió forintot – közölte a szervezet kedden.

Folyamatosan hamisítani kell Orbán fotóit, mert qrva kevesen kíváncsiak már rá

Akár azt is lehetne mondani a történelem ismétli önmagát. Csak a helyszín változik közben. Orbán Viktor bőszen járja az országot, és visz is magával mindenhova sok sok ígéretet.

Köztévés kegyeletsértés

Egyik olvasónk bejelentést tett a média- és hírközlési biztosnak, Göncz Árpád volt köztársasági elnök temetésének televíziós közvetítésével kapcsolatban. A bejelentés szövegét alább közöljük.

Aranyhamisítási botrány Magíarországon

Hamis aranytömböket adott biztosítékként a Kézizálog Zrt. tulajdonosa több magyar milliárdosnak és pénzintézetnek - értesült a Napi.hu. Amennyiben ez igaz, az év elején csődbe ment zálogcég és annak egyszemélyes tulajdonosa, Bíró Péter által okozott veszteség akár 30 milliárd forint is lehet.

Ne ítélj…

…hogy ne ítéltessél, mondja a Biblia, és tény, hogy a Nagykanizsai Járásbíróság faramuci helyzetbe került a minap. Történt pedig, hogy az egyik írnoka a saját hatáskörébe vette a másodfokú bírói tanács feladatkörét, és nekiállt ítéletet hozni. Hányszor tehette, nem tudjuk, az illetékesek szerint csak egy alkalommal, de...

Hamisítással vehetett fel civil pénzeket a Fidesz egy alpolgármestere

Aláírás-hamisítással vádolja az ügyészség Bitvai Nándort.

Hamis aláírással juthatott egy civil szervezet pénzeihez a korábbi fideszes alpolgármester

Okirat-hamisítással vádolja az ügyészség a Fidesz egyik volt alpolgármesterét, Bitvai Nándort, aki a feltételezés szerint hamis aláírásokkal jutott hozzá egy közhasznú civil szervezet pénzeihez – írja a hvg.hu .

57 millió forint értékű hamisított parfümöt találtak Rajkánál

Több mint négyezer üveg hamisított parfümöt foglaltak le a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Rajkánál, a szállítmány összértéke 57 millió forintra tehető – tájékoztatta a NAV szombaton az MTI-t.

Már a magyar almát is hamisítják

Lengyelországból érkezett almát akart hazai gyümölcsként értékesíteni egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdálkodó – közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) szombaton közleményben az MTI-vel.

Így lesz a rossz minőségűből márkás dohány

Piacon vásárolt, otthon feldolgozott dohányt csomagolt eredeti, adójeggyel is ellátott cigarettás zacskókba egy ceglédi férfi. A pénzügyőrök a gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt feljelentést tettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV).

Hónapok után tüntették el Veress Áront a Facebookról

Zalaegerszeg fideszes polgármestere decemberig görgetett vissza, hogy kihúzza a hamis euróval rohangáló ifitagozatos nevét.

Már az adóhivatalt is hamisítják

A gyorsreagálású adóhatóságnak csak most tűnt fel, hogy évek óta hamisítják az oldalát - számol be a 444.hu.

Parkoló bérlet hamisítási üggyel indult az új év

A Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta le az ellen a pápai férfi ellen folytatott nyomozást, aki az év elején hamis parkoló bérleteket adott át több ismerősének is.

Belgyógyászaton dolgozott az álorvosnő

Kuruzslás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Hevesi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki négy és fél éven át kezelt betegeket Egerben és Tiszanánán – tájékoztatta a Heves megyei főügyész kedden az MTI-t.

Csaláselhárítás fordított képkereséssel - Antivirus.blog

Úgy tűnik a csodás fogyókúra témakörben terjedő átverések sosem tűnnek el, sőt egyre gyakrabban jelennek meg a korábbi spamek mellett a közösségi oldalakon, például a Facebookon.

Hamis szótárakat gyártott egy fuvarozó cég munkatársnője

Hamis szótárakat gyártott egy Békés megyei fuvarozó cég alkalmazottja a kamionsofőröknek, ezzel csaknem 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a szerzői jogok tulajdonosának – az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vádemelést javasol.

Mit eszünk valójában, ha a sonka már nem is sonka?

Ha szigorúan nézzük, a hivatalos élelmiszerkönyvi leírás szerint a felvágottak, sonkák aligha tartalmazhatnának nem húseredetű összetevőt. A Pénzcentrum azt írja ,élelmiszer-biztonsági szempontból valószínűleg az összes, a boltokban található húskészítmény megállja a helyét, és csak olyan összetevőket tartalmaz, amiket...

32 ezer hamisított késkészletet foglalt le a NAV

Több mint 32 ezer hamisított késkészletet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei vasárnap éjszaka Budapesten. A termékek összértéke mintegy 650 millió forint – közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.

Így néz ki egy hamisító üzem Kőbányán!

Egy budapesti gyártelep ellenőrzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának járőrei egy komplett hamisító üzemet foglaltak le.

Lecsapott a Nébih - Ezt etették volna meg velünk pulykahúsként

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy magyar élelmiszer-előállító nyolc, pulykatermékként árult készítményében egyáltalán nem, vagy csak elenyésző mennyiségben talált pulykahúst, a termékeket visszahívták, előállítója milliós bírságra számíthat – közölte a hivatal hétfőn. A Nébih szakemberei a...

BKV-bérlethamisítókat lepleztek le a fővárosban

A nyomozás adatai szerint 350-400 hamis BKV-bérletet hozott forgalomba dílereken keresztül egy bérlethamisító 2013 márciusa óta Budapesten – közölte csütörtökön a police.hu. A XIII.

Játékajánlat Orbánnak, és Kocsis az igaz

Amennyiben az ország termőföldjét mindaddig körömszakadtig kell védeni, amíg nem a családi körzetbe végzendő beruházásokról van szó.

Az Orbán-videó alulról

Éppen, mert megalapozhatja a kormányfő esetleges személyiségtorzulásainak gyanúját, alkalmas kommunikációs eszköz lehet a jelöltségből való kimozdítására.

Hamis a kristályos?

Hamis-e a méz ha kristályos? Mitől van? Mit tudok vele kezdeni? Milyen előnye van a kristályoknak? Ha érdekelnek a válaszok, tarts velem!

Ezzel a hamis gesztenyemasszával verték át a vásárlókat - Videó

Két gesztenyemassza gyártó 14 termékének azonnali visszahívását rendelte el a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI), miután a laboratóriumi vizsgálatok megállapították, hogy 11 tétel rizslisztet, 3 tétel pedig burgonyát tartalmaz.

Átverés! Betonkeverővel gyártották a hamis mosószereket

Az épületben „nagyüzemben” folyt a munka.

Szabadságvesztés jár a hamis, becsületsértő felvételek készítőinek

A parlament keddi döntése alapján szabadságvesztéssel büntethetik azt, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít. A büntető törvénykönyv szigorítását a bajai videoüggyel indokolták a kormánypártok.

A nyelvi fétishamisítók "védelmében"

hogy ne a papírtól, hanem a tudástól legyen valaki több.