Miért ordibálnak az emberek, ha dühösek?

Aki kiabált vagy épp ordibált már valaha, tudja, mennyire megviseli az embert.

A külföldi sajtó szerint Orbán Viktor haragja keményen fog lesújtani: na, vajon kire?

Kezdhetünk félni, bár ezt már akkor is tudtuk, amikor elkezdődött a mozgolódás. Aki nincs velünk, az ellenünk van – azt gondoltuk, hogy ez a mondás már idejétmúlt, de az Orbán-kormány visszahozta, és nemcsak mi figyelünk fel rá, hanem a külföldi sajtó is.

Média nélkül

A béke a célod vagy a stressz a célod?

„Pokol a kerekeken” – avagy a Harag című film

A műfaj kedvelői kétségkívül várakozással tekintettek a 2014-ben megjelent amerikai háborús filmre, a Haragra. Talán érdemes előrebocsátanom, szerintem nem hiába.

Miért kiabálunk, ha egymás mellett állunk?

Alapvetően is sokszor elgondolkoztatott már a kiabálás pszichológiája.

Majdnem 130.000 nézővel nyitott itthon Az éhezők viadala

Alig párszáz néző hiányzik Az éhezők viadalának a 130.000 nézőhöz, amit ráadásul a hazai premier héten sikerült összehoznia.

Amerikában mindenkit vert a Dumb és Dumber kettyó

Bár a hazai mozikba szűk egy hónap múlva, egész pontosan december 11-én érkezik a Dumb és Dumber kettyó, az amerikai start jobban nem is sikerülhetett volna a film számára, hiszen a nyitó hétvégén ...

Tarolt a hazai mozikban a Csillagok között

Ahogy a tegnapi USA Box Office adatokból már várható volt, a hazai mozikban is hatalmas sikerrel debütált a Csillagok között.

"Csak" a második legnézettebb film a Csillagok között Amerikában

A legfrissebb amerikai és magyar Box Office adatokat megtalálod az ingyenes Mozi Mánia iOS appban.

A Sírok között nem tudta lenyomni Brad Pitt hárborúját

A filmek adatlapjait, 100 mozi műsorával, 60 mozi esetén online foglalási lehetőséggel, megtalálod az ingyenes Mozi Mánia iOS/Android appban.

Hétvégi USA bevételi adatok (2014. október 31.

A legfrissebb amerikai és magyar Box Office adatokat megtalálod az ingyenes Mozi Mánia iOS appban.

Brad Pitt hárborúja lenyomott mindenkit - TOP 10 Magyarország (2014. október 23-29.)

Október 23-án kaptunk jópár premier filmet, a nagy kérdés pedig az volt, hogy a Harag (kritika itt)vagy Az ismeretlen Drakula (kritika itt) lesz a nyerő a héten.

Pszichológus: Hogyan küzdjem le az utálatot az apámmal szemben?

15 éves vagyok, de már ezt érzem pár éve és egyre nagyobb düh van bennem.

Harag kritika

Brad Pitt az egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb színésze Hollywoodnak.

Mire jó a harag?

Kutatók szerint, ha egy személyt érzelmei vezérelnek, az a viselkedésére is kihat.

6 tipp morgós kedvesek kezeléséhez

Ha kapcsolatban élsz, fontos minden, ami a pároddal összefügg, így az is, ami számára sokat jelent.

Szerelmi őrület, Mágia, Féltékenység...

Mire vetemedik a féltékeny szerelmes? Nem a szerelmed birtoklása a megoldás, hiszen, ha bízol a másikban, akkor lazítani kell a pórázon. Sokat...

Mire jó a harag?

Kutatók szerint, ha egy személyt érzelmei vezérelnek, az a viselkedésére is kihat.

6 tipp morgós kedvesek kezeléséhez

Ha kapcsolatban élsz, fontos minden, ami a pároddal összefügg, így az is, ami számára sokat jelent.

Mi történik, ha felmegy a pumpa?

Amikor valamin felhúzzuk magunkat, megemelkedik a pulzusszám, a vérnyomás és a tesztoszteronszint, csökken a kortizol (az egyik stresszhormon) szintje és aktiválódik a bal agyfélteke.

Bosszú! Hamis pornó-profilt készített haragosának

Robert Dale Esparza Jr. sajátos módon állt bosszút egy iskolai tanáron.

Hogyan betegít meg a harag?

A folyamatos múlton való rágódás nem csak megakadályozza, hogy élvezd a jelent, hanem az egészségedre is ártalmas lehet...

Női kérdések: top 10! Mitől akadnak ki a pasik?

Természetünkből adódóan hozzászoktunk a kérdezéshez.

Mire jó a harag?

Kutatók szerint, ha egy személyt érzelmei vezérelnek, az a viselkedésére is kihat.

VV Zsófi: undorító, amit Anikó művelt!

A Rossz kislányt és a Naivát ugyanaz a fiú csábította el.

Hogyan kezeld a haragod?

Mindenki megharagszik néha.

Nem látok a pipától!

Mindnyájan dühösek leszünk olykor, de a harag kinyilvánítása többnyire több problémát generál, mint amennyit megold.

Kapcsolatépítő harag

Nem feltétlenül lesz válás a vége, ha az indulatok egymásnak csapnak.

Mire jó a harag?

Kutatók szerint, ha egy személyt érzelmei vezérelnek, az a viselkedésére is kihat.

A dühtől leszel csak igazán boldog!?

Legközelebb, mikor felidegesít egy mazsola a forgalomban, vagy úgy érzed, hogy mindenki idióta körülötted és csak te vagy „helikopter”, akkor gondolj arra, hogy mindez pozitív, hiszen boldogabb lehetsz tőle!