Kósa: Igen, Putyint indítjuk majd a XIII.kerületben a Fidesz-KDNP közös jelöltjeként

„Egyetlen magyar sajtóterméket sem szerkesztenek pártirodából” – tréfálkozott Tusványoson a Fidesz frakcióvezetője. Az ellenzék szinte nem is létezik, emiatt brutális.

Akár az ellenzéki létre is készen áll a Fidesz

Élet-halál választás lesz ez az ellenzéknek jövőre, de nem a Fidesznek. A Kósa-Harrach-páros olyan vadakat mondott Tusnádfürdőn, hogy a medvék is visítva szaladtak szét.

H. Zsuzsa megint megszüntette a gyermekéhezést

eginkább az lenne érdekes, hogy a miniszterelnöki tanácsadó mit javasolt 2014-ben. Mert akkor, ha az egzisztenciális zsarolásra alkalmas, a szegények bordáin táncoló helyi kiskirályokat szolgáló, a támogatás helyett inkább megalázó rendszer végleges állapotának kialakítását, akkor erre épeszű és gerinces ember nem igazán lenne...

Orbán: A kerítés én vagyok

Orbán kiállt a képviselők elé, és kijelentette: a kerítés én vagyok. Nem egészen így, de talán lélekben ezt gondolva. Elvégre, ha a rég porladó Lajos azt mondhatta, hogy ő az állam, akkor egy korlátolt belső felelősségű, ámde felelősségpánikos vezetőnek, egy kerítés csak kijár. Tehát Orbán maga a kerítés. S ezzel le is...

Harrach: egyszerre elégítenek ki több igényt a nyugdíjasszövetkezetek

Gazdasági és társadalmi igényekről beszélt a KDNP-s honatya.

Harrach Péter: A CEU egy hadsereg tiszti iskolája

A Fidesz és a KDNP politikusai egymásra licitálva próbálták valamiféle adminisztratív, akreditációkról és diplomákról szóló vitának beállítani a CEU elleni hadjáratot hétfőn a parlamentben. Rétvári Bence az amerikai diplomát nevezte csalásnak, Orbán a kormány jószándékáról beszélt.

IKSZ-re vett demográfia

Most, a Nacsa Lőrinc jegyezte, nyílt levelükben közlik, hogy az országnak nem tesz jót, ha lesznek a társadalmi nemekkel foglalkozó diplomásai. Mindezt pár nappal Harrach megszólalását követően. IKSZ-ileg leszögezve: „Égető problémánk a demográfiai kérdés, ami nem a szexuális kisebbségek tanulmányozásával és a feminista...

Orbán tudja, mit akar, ez pedig bejön Harrachnak

Orbán Viktor évértékelőjén egy felelős és magabiztos miniszterelnök szólalt fel, aki tudja, mit akar, látja a feladatokat és ismeri az eszközöket – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.Harrach Péter a kormányfő pénteki beszédéből kiemelte a valódi szabadság és az ebből fakadó önrendelkezés gondolatát.

Harrach Péternek elege van a kommentelőkből

Súlyos, valamennyiünket érintő kérdést feszegetett a parlamentben az ország legjobb orgánumú férfiembere, a KDNP sztárja, Harrach Péter. Az internetes kommentekről szólt. Címszavakban.

Harrach Péternek is jár a nyugdíjasok tízezer forintja

A nyugdíjas korú képviselőknek is jár a tízezer forintos Erzsébet-utalvány, melyet a kormány „ajándékoz” karácsony előtt a nyugdíjasoknak – írja a Blikk .

KDNP: a Jobbik politikai öngyilkosságot követett el

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az alaptörvény keddi módosításakor egy felelős kormányszövetség és egy felelőtlen ellenzék döntött.

A KDNP ismét nekimegy a vasárnapi munkavégzésnek, de a szombattal is van bajuk

Havi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést tartalmaz az a törvénymódosító javaslat, amit a KDNP az év végéig a parlament elé terjeszt – írja a Magyar Idők .

A KDNP üdvözli az alaptörvény-módosítást

Egyértelműen támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a kormány alaptörvény-módosító javaslatát – erről Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden. 

Harrach Hajdúhadházon haknizott a migránskampánnyal

A félelmet keltő migránsáradat arra is felhívta a figyelmet, hogy az érkezők maguk is áldozatok, a helyi háborúk, a csalogató politikusok és az embercsempészek áldozatai – jelentette ki a KDNP országgyűlési frakcióvezetője kedden Hajdúhadházon.

Harrach a tálca felé félúton

A KDNP láthatóan nem tud érdemben kitörni az árnyékból. Az egyik árnyékot maga a Fidesz, a másikat a boltokra vasárnap rakandó lakat veti a jogilag önálló pártként funkcionáló politikai formációra.

Harrach Péter: A KDNP a Fidesz nélkül is bejutna a parlamentbe

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az Origonak adott interjút. A beszélgetés fő témája természetesen a kvótanépszavazás volt, mellyel kapcsolatban a kormánypárti politikus kijelentette, védeni kell a kultúránkat, a biztonságunkat az "integrálódni képtelen tömegtől".

Rétvári dicsérte a gyermekszegénység helyzetét

Amikor tehát azt olvasnánk, hogy „családi adókedvezmény keretösszege 277 milliárd forintra emelkedik”, akkor nem csak azt érdemes figyelembe venni, hogy az adókedvezményhez annak alapul szolgáló jövedelem is kell.

Az ország keresztje

Egyébként, ahogy az ellenzék nevében is adták a kitüntetést, úgy minden magyar állampolgár nevében is.

Harrach az orbánikus kereszténység védelmében

Abban egyébként lehetne valami, hogy az „üldözötteknek saját hazájukban, de legalább saját kultúrkörükben kell segítséget nyújtani az emberhez méltó élet feltételeinek biztosításával”. Például, ha nem dúlna ott háború. Bár így sem kizárt. A keresztényi Európa által fel nem kért fogadatlan védnököket például...

Harrach Péter helyretette Ferenc pápát

A lelkipásztor és a politikus hangsúlyai különbözőek, egyik a szenvedő emberrel azonosul, a másik a hazáját védi. Mindkettő jogos és indokolt – mondta HarrachPéter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a Gondola.hu internetes portálnak Ferenc pápa migrációról szóló megnyilatkozásait értékelve kedden.

Kósa: "Megszüntettük a korrupciót"

Közel kétórás frakcióvezetői vitát tartottak péntek délután Tusnádfürdőn, ahol Kósa Lajos annyira belelendült a kormány fényezésébe, hogy saját maga hozta elő a korrupció témáját is – olvasható az Index tudósításában.

A KDNP ismét előjött a vasárnapi zárvatartással, törvényjavaslattal készülnek az őszre

Harrach Péterrel készített interjút a Magyar Idők, amiből kiderült, hogy tovább nyomják a gombot vasárnapi zárvatartás ügyében.

Harrach a csaló termékbemutatók után rámenne az internetes vásárlásokra

Eredményes volt a csaló termékbemutatók elleni fellépés, csökkent a fogyasztói panaszok száma az elmúlt időszakban – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

A vasárnapi munkalehetőség korlátozásán töri a fejét a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt szeretné, ha a mostani egy szabad vasárnappal szemben legalább két kötelező vasárnapi pihenőnap lenne a kereskedelemben dolgozók számára.

Matolcsy sikeres, a KDNP fajsúlyos, a hittan marad – interjút adott Harrach

"A feleségem szokott vásárolni. Nehéz lenne felidézni, mikor vásároltam utoljára akár hétköznap is" – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az Indexnek adott interjújában. Azt is megkérdezték tőle, hogy elítéli-e azt, aki vasárnapi vásárol. Harrach szerint ez egy rossz kérdés, mert a "szabad vasárnap nem a vásárlás...

A közel-keleti keresztények miatt aggódik Harrach

A Közel-Keleten élő keresztény közösségek végveszélybe kerülésére hívta fel a figyelmet a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Lehajtott fejjel menekült az újságírók elől a Fidesz vezérkara

Az MNB alapítványainak költéseiről kérdezte a Nol.hu Orbán Viktort és Kövér Lászlót. Egyikük sem állt szóba az újságírókkal, sőt a miniszterelnök sajtósa még a munkavégzés "következményeivel" is megfenyegette a riportert.

MSZP: a KDNP átveri a dolgozókat

Az MSZP örömmel fogadta, hogy Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) "felismerte", fizetésemelésre van szükség. Az ellenzéki párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében kiemelte: a vasárnapi munkáért a fizetésemeléstől függetlenül dupla bér jár.

Harrach: Nincs más lehetőségünk, mint a kármentés

A KDNP frakcióvezetője kiskereskedelmi érdekképviseletekkel egyeztetett arról, hogyan lehetne a vasárnapi nyitva tartás által okozott károkat enyhíteni.

A KDNP megszabná, hogy hány vasárnapon dolgozhatunk

A KDNP szerint a szakszervezetek és a munkaadók közötti egyezségre és a munka törvénykönyve módosítására van szükség a szabad vasárnap megszüntetése miatt kialakult helyzet kezelése érdekében – mondta Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatón, miután egyeztetett a...