Szorcsik Viki kipakol - elege van a bulvárból

A Retro rádió reggeli ébresztő műsorában Bocskorék felhívták Szorcsik Vikit, mert azt olvasták róla, hogy mexikói túráján elsüllyedt  egy bérelt csónakkal a tengeren, és csak egy motorcsónakkal arra járónak köszönheti az életét.

Nem igaz, hogy a nemzeti konzultáció miatt kéne kinyitni az iskolákat

Orbán Viktor pénteken azt mondta a rádióban, hogy a nemzeti konzultáció az, ami világosan megmondja, hogy milyen lépéseknek kell egymás után történniük a nyitás során.

Valaki hazudott - de ki? - egy "válasz" margójára

Nyilatkozott az ózdi kórház igazgatója - és az ATV ezzel kapcsolatos kérdésére "válasz" is érkezett: magától az országos kórházizétől. A kórházigazgató nagyon súlyos állapotokról beszélt,

Vásárhelyi Mária: egy mondatban négy szemenszedett hazugság

A jóízlést és a méltányosságot nem kérdezem fel, mert tudom, hogy ezek ismeretlen fogalmak a nyilatkozó számára, de miért kell olyan ügyekben is össze-vissza hazugságot állítani, amelyeknek már semmiféle tétje nincs?!"

Hazugság volt a Kreko-lejáratókampány, a Magyar Nemzet újra helyreigazításra kötelezve

A február 17-én kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzet print és online kiadásait a tavaly év végén közölt, a Krekó Péter lejáratását megindító cikk miatt - tudatta közleményében a Political Capital.

A sok csalás miatt a közbeszerzési törvény módosítására szólította fel a kormányt az EU

Olyan sok a visszaélés Magyarországon, hogy az Európai Bizottság felszólította a kormányt, hogy változtassa meg a közbeszerzési szabályokat. Még mielőtt elutalnák a koronavírus-járvány miatti gazdasági mentőcsomagot.

Ujhelyi állítja, megint hazugságon kapta a kormányt, most vakcina-ügyben

A magyar kormány egyeztet a koronavírus elleni vakcinát gyártó cégekkel arról, hogy pontosan mikor, hova és mennyi vakcinát szállítsanak – hívta fel a figyelmet szerdán az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István, aki szerint a kabinet megtéveszti választókat, amikor az oltásokkal kapcsolatban Brüsszelre mutogat.

Hadházy Ákos: a hazug tisztifőorvost könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát!

Hónapok óta megy a huza-vona, az újságírók a pontos tájékoztatás miatt szeretnének minél részletesebb adatokhoz jutni a koronavírus-fertőzöttek számának alakulásáról, Müller Cecília a kormányarc-tisztifőorvos pedig folyamatosan ködösít.

Csalót lepleztek le Gödöllőn – olyan meséi voltak, hogy el sem hiszi

Amerikában meghalt tűzszerész férje utáni örökségének megszerzése, Törökországban rekedt vőlegénye óvadékának kifizetése - csk egy-két sztori a 62 éves szadai asszonytól, akit most fogtak el. A lekapcsolásáról készült videót a cikk alján megnézheti.

Hadházy Ákos: Müller Cecília bukdácsolása a valós és hamis "tények" között

Hadházy Ákos vs.

Döbbenetes vallomást tett Stohl András

Így zajlik a színész élete.

A fizikusok a szépség bűvöletében élnek, és közben eltávolodtak a természet megértésétől

Az elméleti fizikában negyven éve nem történt jelentős áttörés, mégpedig azért, mert a fizikusok a szép elméletek bűvöletében művelik a tudományt, miközben egyre inkább eltávolodnak az igazolható elméletek világától.

Itt az igazság: ez a 4 leghazudósabb csillagjegy! - Elhiszed?

A bizalom nagyon nagy kincs, főleg egy párkapcsolatban, hiszen minden ezen alapul.

"Ez a társadalom megérett... —  Kiadós gyomros a nyár végére"

Ki ne érezte volna szülőként, hogy ha a csemetéjét bárki bántani meri, akkor két kézzel…

Ezeket a könyveket hazudják a legtöbben, hogy olvasták

Vannak klasszikusok, amiket egyszerűen illik ismerni, sőt azt is ciki beismerni, ha nem olvastuk el őket. Ezek a klasszikusok viszont nem feltétlenül esnek egybe azokkal a könyvekkel, amiket az emberek többsége szívesen olvas – az Independent szerint ezek azok a történetek, amikről a legtöbben blöffölnek.

Budapest sárga-fekete zászlajára

Az regnáló kormány láthatóan kommunikációs főpróbát tartott a korfa-lefejezési, illetve beteggyérítési szándékok terén.

Lattmann Tamás:....drága propagandisták, ezt úgy hívják, hogy hamisítás, tudjátok, amit Schmitt meg Semjén a disszertációjával csinált

Lattmann Tamás jogászt azt hozta ki a sodrából, hogy a kormánytól nem túl távoli Mandiner pénteken egy szerző nélkül közzétett cikkben sajátosan értelmezte a köztájékoztatást és nem bontotta ki minden részletét egy hírnek, vagyis hazudott.

Koronavírus átverés: a youtubeon már letiltott covid-19 (koronavírus) london real interjú david icke-el, 1-2/5 rész, magyar felirat

A BETILTOTT COVID-19 (KORONAVÍRUS) LONDON REAL INTERJÚ DAVID ICKE-EL, 1-2/5 RÉSZ, MAGYAR FELIRAT.

Élő egyenesben nézhettük, amikor egy miniszter bociszemekkel orbitálisat hazudik. Most éppen az EP-ről

Tágra nyílt szemekkel hallgattam Tágra nyílt szemekkel hallgattam Gulyás Gergely nyilatkozatát, miszerint az Európai Parlament abbahagyta volna a tevékenységét. 

Felháborító: azt hazudta a popsztár, hogy elkapta a koronavírust – jó viccnek tartotta

A rajongók nem értékelték túlságosan a poént.

Rendőrökre támadt egy férfi majd azt hazudta, hogy koronavírusos

Egy férfi három másik társával rátámadt az intézkedő rendőrökre, egy füllentéssel próbálta meg elkerülni, hogy letartóztassák, azonban a rendőrök mindannyiukon látták, hogy semmi bajuk, így hát, mindegyiküket letartóztatták.

Donáth Anna: "a cikkben egyértelműen valótlan tényállítás történt" - újabb ordas Origo-hazugság

Emlékeznek még arra a karaktergyilokra, -annyi van, nem csoda, ha elfelejtették!- amelyben a kormánymédia zászlóshajójának mondott portál Donáth Annára kapott "kilövési engedélyt"?

Hazugságért jelképes összegű bírságot kapott az M1 televíziós csatorna

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) alelnöke, Tisóczki Flóra még 2018-ban tartott a Menedék Egyesület irodája előtt sajtótájékoztatón az egyesületet Bevándorlást Támogató, Soros pénzelte szervezetnek "bélyegezte".

Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet: Bangóné hazugságkampánya

Gazdasági összefonódást emlegetett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, valamint Révész János, a Borsod megyei kórház igazgatója között Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Lengyel, magyar, két jó barát – populista kormánypropaganda az adófizetők pénzéből

Közel 500 médiacím és évi több tízmilliárd forintnyi állami hirdetés segíti a Berlini fal leomlása utáni Európa egyik legnagyobb kormányzati propagandagépezetét Magyarországon.

Miért van ennyi álhír Greta Thunbergről?

A tudomány állításaival nehéz vitázni, de az üzenet közvetítőjének befeketítése révén tovább növelhető a bizonytalanság - és a tétlenség.

Nem is gondolnád, mivel jár, ha hazudnak neked

Könnyen megbocsátasz? Úgy gondolod, hogy belefér, ha a másik olykor füllent neked? Ez nagylelkű és kedves dolog tőled, de nagyon is veszélyes. A kutatók ugyanis egy tanulmányban egészen ijesztő következtetéseket állapítottak meg.

Donáth: Bárki is vagy te, aki ezt írtad rólam, nézz a lányod vagy az édesanyád szemébe, és képzeld el, hogy róluk írnak ilyet

Elolvasva a történetet kijelentem, hogy semmi nem igaz az ott leírt cselekményből.

Rétvári Úr! Tele a padlás a hazugságokkal! - A pedagógus szakszervezet berágott.....

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt levélben fordul önhöz, amelyben felszólítja, hogy fejezze be azt a fajta kommunikációt, amelyet a csúsztatás, hazudozás, elhallgatás, összességében a manipuláció ural.

G. Fodor elővette véleményét a fiókból - forgatókönyv szerint zajlik az MTA-lejáratás

A kormánylapokban futótűzként terjedt, hogy a 888.hu jelesének, G. Fodor Gábornak megérzése van.