Heller Ágnes emlékezete a világban és hazájában, ahol a hivatalosság igyekszik tudomást se venni róla

Heller Ágnes világhírű magyar filozófusról nevezték el az innsbrucki Leopold Franzens-egyetem új épületét, amely a bölcsészettudományi, a kultúratudományi és az oktatástudományi karoknak nyújt majd helyet – tudatta pénteken az MTI.

Emmanuel Macron a Kozma utcai zsidó temetőben Heller Ágnesre emlékezett

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök ma délelőtt, megérkezését követően, a hivatalos budapesti programját megelőzően, rövid magánlátogatást tett a Kozma utcai zsidó temetőben, ahol lerótta kegyeletét Heller Ágnes filozófus sírjánál.

Eltemették Heller Ágnest – így búcsúztak tőle

Végső búcsút vettek Heller Ágnestől családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői hétfőn a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben. A Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én hunyt el 90 éves korában.

Heller Ágnes filozófus emlékére

Heller Ágnes fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt, egész életében élesen bírálta a elnyomó uralkodó elitet, posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához.

"Minden napját úgy élte, hogy az teljes legyen" – levélben búcsúzik Heller Ágnes unokája

Nem volt egy szokványos nagymama, folyton sietett valahová – mégis úgy szerette és fogadta el a családját, ahogy voltak, és abban segített, amiben csak tudott – mondja a 90 éves korában elhunyt Heller Ágnesről unokája.

Demszky Gábor exkluzív: 5-ös metró, Heller Ágnes emléke, főpolgármester-választás.....

Fű, fa, virág, mindenki elmondta már a véleményét 5-ös metró ügyben.

Lendvai Ildikó: Nem ér! Arról volt szó, hogy Heller Áfnes Túlél mindnyájunkat

  És mégis meghalt.

Elhunyt Heller Ágnes

Péntek kora este elhunyt Heller Ágnes filozófus.

Heller Ágnes: A változást ne Brüsszeltől várjuk

Az európai alkotmány lehetne az az erő, amely visszatartja az uniós alapértékeket megsértő államokat - véli Heller Ágnes, aki Európa jövőjéről beszélgetett a francia államfővel.

Figyelmeztetés Orbánnak: a zsarnokok és zsarnokságuk mindig elbuknak

A zsarnokság, ami Európa szívében születik – ez volt Heller Ágnes spanyol nyelvű írásának a címe, ami az El País nyomtatott kiadásában jelent meg néhány napja. Online az írás már azzal a címmel jelent meg: „Miért adta meg magát Magyarország Orbánnak?”

Kovács Zoltán: Heller Ágnes egy öreg bigott komcsi

Kovács Zoltán állítólag a 2018-ban regnáló magyar kormány szóvivője, ilyen tisztségében a hivatalos kormányálláspont felkent közvetítője.

Levél Hellernek. Csak úgy...

Eszem ágában sincs vitatni a filozófia, és általában az elméletek, tárgykörében végzett munkásságát. A filozófiai gondolatkísérletek, és a gyakorlat kapcsolatáról azonban egy másik teoretikai vonulat jut az eszembe. Az, hogy mennyivel szimpatikusabb volt Marx és Lenin munkássága leírva, mint a „létező szocializmus” napi...

Heller Ágnes a baloldalt léptetné vissza a Jobbik javára

Szerinte ennek több értelme lenne, mint fordítva – írja a 24.hu. A Hír Tv Egyenesen című műsorában Heller Ágnes azt mondta, a baloldali pártok jelöltjeinek kell visszalépniük a jobbikos javára.

Vasárnapi intelem - nem működik az, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon - Városi Kurír

“Ha nincs együttműködés a Jobbikkal, akkor a Fidesz hatalmon fog maradni.

Jobbik, vagy nem jobbik? - ez itt a kérdés - Városi Kurír

Ha a Jobbikkal való együttműködés az ára a Fidesz elzavarásának, akkor félre kell, félre lehet-e tenni a párt korábbi cselekedeteit, megnyilvánulásait.

Jobbik-Fidesz szövetséget hozhat Heller javaslata - Városi Kurír

A Jobbik hozzá segíthetőegy hatalmi szövetséghez a Fidesszel.

Heller Ágnes: ha nincs együttműködés a Jobbikkal, a Fidesz hatalmon marad - Városi Kurír

Heller Ágnes egyike a mai élő legfontosabb, legizgalmasabb magyar gondolkodóknak.

Heller és a Jobbik fényezése

Ha tegyük fel a Jobbikkal összefogó erők megtartják a maguk „Jaltáját”, akkor az országot, Orbán elzavarását követően miként szeretnék felosztani?

Heller Ágnes nagyon csúnyán nekiugrott Gyurcsánynak

Ez még nekünk is fájt.

Heller Ágnes: A tehetségtelen Gyurcsány eladósította Magyarországot

Nagyon rossz volt az előző szocialista kormány.

Heller 88 -

Heller Ágnes nő, és a nőknek nincs koruk, különösen az olyan asszonyoknak, mint Heller Ágnes, aki évei száma ellenére sem avittas, éppen ellenkezőleg, újabb és újabb lökést ad egyre tunyuló, egyre szürkébb, de szélsőségekkel telített közgondolkodásunknak.

Lukács vs. Tarlós

A „Tiltakozunk a Lukács szobor eltávolítása ellen” facebook-csoport azután alakult, hogy a fővárosi közgyűlés megszavazta a filozófus Szent István parki szobrának eltávolítását.

„Fel a kezekkel Lukács Györgytől”

Kardos András kezdte cikke felolvasását a Szent István parkban még álló Lukács-szobor lebontása elleni demonstráción, a címben idézett fekete bomoval.

Életműdíjat kap Heller Ágnes

Rangos kitüntetésben részesíti Heller Ágnes filozófust a Bécsi Orvosi Kamara.

Heller: "A menedékjog más kérdés, mint betelepíteni"

Rendhagyó beszélgetés Heller Ágnes filozófussal a kapitalizmusról és a nemzetállamokról, a bevándorlásról és a terrorizmusról, a marxizmusról és a totalitarizmusokról, a jobb- és baloldalról és végső soron arról, hogy "mi a szerelem?"

"Orbánisztán" címmel érkezik dokumentumfilm

A berlini Kino Moviemento moziban mutatják be Trammer Era Orbánistan című 57 perces dokumentumfilmjét augusztus 4-én. A film leírása szerint a 2010 óta regnáló autoriter Orbán-kormány olyan intézkedéseit mutatja be, mint a média és a sajtó centralizálása, az alternatív kulturális intézmények bezárása, a színházak és múzeumok...

Heller Ágnes és Jutta Hausmann a 21. század kérdéseiről és lehetőségeiről beszélgetett - Videóval!

A 21. század kérdései és lehetőségei címmel az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében október 30-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendeztek nyilvános disputát.

Az ellenzéki összefogás hatása a bunkókra

A Népszava információi szerint Bajnai Gordon többek között Heller Ágnes, Konrád György, Parti Nagy Lajos és Závada Pál javaslatára döntött az ellenzéki megállapodás bővítésének szükségessége mellett.

Heller Ágnes Szárszón

1989-ben a demokráciát, a szabadságot Magyarország ajándékba kapta.