Novák Katalin hivatalosan is lemondott – ez jár neki élete végéig

Novák Katalin, Fidesz alelnökből lett köztársasági elnök hivatalosan is lemondott.

GKI: a lakosság a kimutatott infláció dupláját érzékeli: 22%-ot a hivatalos 9,5%-kal szemben - Ön, hogy van ezzel?

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint a lakosság 22 százalékos áremelkedést érzékelt, szemben a hivatalos, 9,5 százalékos áprilisi inflációs adattal, ami részben statisztikai okokra, részben azonban a megfigyelési módszertanra vezethető vissza - közölte ezer háztartás körében végzett, reprezentatív felmérése eredményeit a...

Aki nem regisztrál online, az nem kap oltást a koronavírus ellen

A 444-hez került hivatalos levél szerint az nem kaphat oltást, aki nem regisztrál.

Magyar György: játékboltban árulták azt a füstgránátot, amelynek eldobása miatt a Momentum elnökét bíróság elé citálták

A Fekete-Győr Andrással szembeni vádemelés abszurdnak tűnik a cselekmény társadalomra veszélyességének hiánya miatt, ami elengedhetetlen előfeltétele a bűncselekmény megvalósulásának.

Itt vannak a közép- és emeltszintű matekérettségi hivatalos megoldásai!

Ma reggel az Oktatási Hivatal tette közzé a hivatalos megoldásait és értékelési útmutatóját a 2020-as matematika érettséginek emelt és középszinten egyaránt. Ezeket közöljük most mi is.

Magyarérettségi 2020. – hivatalos megoldások ITT

Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a 2020-as középszintű magyarérettségi feladatsorát és annak hivatalos megoldókulcsát!

Felmondás védett korban 2015 - Milyen esetben mondhatnak fel a munkavállalónak nyugdíj előtt 5 évvel?

Milyen esetekben mondhat fel a munkaadó a dolgozónak 5 évvel a nyugdíjazás előtt?

13. havi családi pótlék 2015-ben: jár vagy nem jár? - Itt a hivatalos álláspont

Az elmúlt hetekben több weboldalon is nagy érdeklődést váltott ki a hír, miszerint a családoknak jár a 13. havi családi pótlék, melyet egyes források szerint augusztusban, más szerint szeptemberben lehet majd igényelni.

Megváltozott a csed és gyed számítás - Mire kell figyelni 2015. június 1-je után?

2015. július elsejétől változások történtek a gyermekgondozási díj, azaz gyed, valamint a csecsemőgondozási díj, azaz csed számításában.

FTC: bejelentették Radó András szerződtetését - NSO

A Ferencváros bejelentette, hogy szerződtette Radó Andrást a Haladástól. A Nemzeti Sport Online elsőként számolt be róla, hogy a csatárért ajánlatot tett a Ferencváros a szombathelyieknek, s ma délelőtt azt is megtudtuk, hogy a szombathelyiek készek elfogadni azt. Az üzlet keretében a Haladáshoz kerülő Ugrai Roland hároméves...

Februártól elektronikusan is intézhetők a gépjármű-ügyek!

A járművekkel kapcsolatos hatósági ügyek elektronikusan is intézhetők februártól, illetve a nagyobb járművekre kiadott jogosítványokat külföldön csak a 21. illetve a 24. éves életkor betöltése után lehet használni - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

SP rendezte Béci legújabb klipjét!

Korábban már írtunk arról, hogy Béci leforgatta legújabb videoklipjét, azonban már azt is megtudhattuk, hogy SP rendezte!

Béci leforgatta új videoklipjét!

Nemrég jelent meg legújabb dala, mely A Legnagyobb címet kapta, és mi tagadás, nagyon belopta magát a fiatal lányok-fiúk szívébe!

Jön Taylor Swift első illata!

Nem egyszer hangoztatta már az énekesnő, hogy nem bánná, ha lenne saját illata.

Szópárbaj a magyar nyelv hivatalossá tételéről

Tegnap is megnyilatkozásra sarkallta a hazai politikai és közéleti szereplőket a román pártok és civil szervezetek által szombaton Maroshévízen rendezett összejövetel, amelynek résztvevői a székelyföldi románok állítólagos diszkriminációjára és elnyomására hívták fel a figyelmet.

Hivatalos képeken a Ferrari 599XX

A Ferrari újabb képeket és technikai adatokat tett közzé a gyártó legfejlettebb technikáját prezentáló 599XX-ről.

15 nap múlva hivatalosan is kizárják a Dunaújvárost

15 nap múlva hivatalosan is kizárják az NB II-es bajnokság 2008/09-es kiírásából a Dunaújváros csapatát, mivel a klub képviselője korábban hivatalosan is bejelentette a visszalépést - olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján.

Hivatalosan nem jön még gáz

Magyarország kedd délelőttig semmilyen hivatalos értesítést nem kapott az Ukrajnából várt gázszállítás újraindításáról - mondta keddi sajtótájékoztatóján Molnár Csaba energiaügyi miniszter.

Véletlenül vagy szándékosan lőtte le a szomszédasszonyt?

Alig egy órával a legelső információk megszerzése után fordulat állt be a rigyáci ügyben, merőben más színben tüntetve fel ezáltal a tragédia körülményeit.