Hoax volt a farkasgyilkos vadász vérlázító „vallomása”

Nem írt vallomást a svájci farkast legyilkoló vadász, csak vicc volt a médiát bejáró levél. A szöveget viccből írta egy vadászati fórum adminisztrátora.

Breaking: Az FBI megerősítette, hoax volt a NASCAR rasszista-botránya

Helyi idő szerint kedden este az FBI hivatalosan bejelentette, hogy bűncselekmény hiányában lezárták a nyomozást a június 21-én kirobbant, talladegai NASCAR-botrány kapcsán.

Szele Tamás: Az első álhír - Zóna

Lássuk, melyik lehetett a sajtótörténet első korszerű álhíre?

Ordas baromság terjed a Facebookon – nehogy bedőljön nki

Szerda késő délután a képek feltöltésével és betöltésével adódott probléma, szerverhiba miatt az Instagram is állt, ekkor kezdett terjedni egy ordas kamu a Facebookon.

Iszfaháni kacsa » FüHü

Az iszfaháni kacsa nem egy egzotikus étel, mint a pekingi, bár sokak gyomrát megfeküdte már, hanem egy minden felületen terjedő – fogalmazzunk finoman – szamárság, misztifikáció, netán hoax. Én kissé csodálkozva láttam, hogy habár néhány évvel ezelőtti divatja után eltűnt egy időre, most újból hiteles forrásként...

HOAX volt az eritreai sztori, mégsem jár börtön az egynejűségért

Az eritreai kormány hatalmas felháborodással fogadta azt az általa „hazugságnak” nevezett hírt, miszerint börtön jár az egynejűségért Eritreában.

Mégsem jótékonykodja el a vagyonát Zuckerberg

Szerdán jelent meg a hír, hogy megszületett a Facebook-alapító Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan kislánya, Max, ami után pedig hamar végigjárta az egész nemzetközi sajtót a bejelentés, hogy a pár Facebook-részvényeinek 99 százalékát jótékony célokra ajánlja majd fel életük során.

Csak legenda a titokzatos hős, aki ezrek életét mentette meg Párizsban

A interneten hihetetlen sebességgel terjed egy történet.

Átvernek: Egyre több az olyan oldal, ami a látogatók átverésére alapoz

Az itt felsorolt pár álhír rengeteg megosztást generált a facebookon, mint az elmúlt pár napban megjelent Putyin mindent lezúz, mindenkit kitöröl a földről cikkek.

Így (nem) tussolja el a média a gyermekrablásokat

Gyakori vád a gyermekrablókra figyelmeztető körlevelekben, hogy a média is tud az eltűnésekről, csak eltussolja.

Isten nő lenne egy halálból visszatért pap szerint?

Kiderült, hogy Isten valójában egy nő – legalábbis egy 71 éves amerikai katolikus pap szerint, aki szívrohama után 48 percig volt a klinikai halál állapotában.

2014 internetes átverései, 2. félév

Interjú egy chemtrailes pilótával, összeesküvés-elméletek az Ukrajnában lezuhant maláj gép ügyében, a feltámadó Steve Jobs, az újra megtalált Hasfelmetsző és a letartóztatott Banksy.

2014 nagy internetes átverései

Emlékeztek még Fukusima óriási bajára, a teljesen befagyott Niagarára és a bikinihídra?

AirHoax - a sajtó nagy része beszopta

A hír tegnap reggel érkezett, vihart kavart és bolondot csinált a fél magyar sajtóból – most pedig jókat kuncoghatnak a markukba, akik felröptették, a sajtó munkatársai pedig enyhén szólva is indignáltan keresik őket.

Magyar Gyíkemberek és Chemtrailpilóták Napja

Konteonapot tartott tegnap az Index, összeesküvés-elméletekről szóló régi és új anyagaikat időzítve a címlapra.

Kamusztorik a focivébé első hetéből

Elkaszált Trónok, a szerelem súlya alatt összeomló párizsi híd, atomrakéta a kert hátuljában, titokzatos YouTube-videók és pokémonos repülővel érkező focisták – többek között ezt hozta a hét kamufronton.

Jön a füves Marlboro?

A hír szerint a Marlboro M bevezetését a közelmúltbeli coloradói marihuánalegalizálás teszi lehetővé.

Ezeket szerettétek a legjobban 2013-ban

A villamosos fűszagtól Hemingway híres hatszavas novellájáig – ezeket a bejegyzéseket lájkoltátok, osztottátok meg a legtöbben a Facebookon az idei termésből.

2013 facebookos átverései - második félév

Titkos kódok különböző árucikkeken, a mindentudó Edward Snowden, katasztrofális fenékrázás, a NASA történelmi felfedezése, vágyfokozó étel embriókból – többek között ezek szerepelnek a hétfőn elkezdett évzáró válogatás második részében.

2013 facebookos átverései - első félév

Fekete Merci, különleges kondenzcsíkok, harc az adatbúvár közösségi oldalak ellen, kamu celebhalálok, szervkereskedők mindenhol – többek között ezt hozta az apokaliptikus 2012-t követő év első fele átverés fronton a Facebookon.

Írva vagyon…

…tehát igaz? Igaz ám a csodát. Dől a Facebookról az álhír, a misztifikáció, a hoax és gyanús, hogy ez kicsit sem véletlen pont most, választási kampány idején. Mivel a nyomtatott magyar sajtó legnagyobb része a kormány kezébe került, az ellenzéki vélemények a digitális lapokra szorultak – most már csak annyi a dolga a...

A keresztényeket égető muszlimos cikk szedi a hiszékeny áldozatokat

Az utóbbi napokban az erdélyi facebookoszférát elöntötte a Magyarországról indult hülyeség, miszerint katolikusok százait égették el muszlimok Nigériában.

Perli a feleségét, mert csúnyák lettek a gyerekei?

Megint arról írnak mindenfelé, hogy egy kínai férfi beperelte feleségét, amiért az eltitkolta, hogy jelenlegi szépségét plasztikai műtéteknek köszönheti.

75 éves a világ legnagyobb átverése

Éppen ma van a 75. évfordulója annak, hogy az amerikaiak átélték a világ azóta is egyik legdurvább átveréseként számon tartott élményét.

Chipes kulcstartókat osztogatnak Erdélyben is?

Legalábbis ezt állítja egy Facebookon terjedő figyelmeztetés, melynek ismeretlen szerzője – a rendőrségre hivatkozva – azt is tudni véli, hogy az elkövetők romániai bűnözők.

Iszfaháni kacsa

Az iszfaháni kacsa nem egy egzotikus étel, mint a pekingi, bár sokak gyomrát megfeküdte már, hanem egy fénysebességgel terjedő – fogalmazzunk finoman – szamárság, misztifikáció, netán hoax.

Megvan ki áll a Te'o-botrány mögött

Az ismert botrányhonlapnak, a TMZ-nek sikerült lencsevégre kapnia Ronaiah Tuiasosopot, aki állítólag az elmúlt napokban a sajtónak hálás témául szolgáló Manti Te'o-féle skandalum mögött áll.

Elviszi magával a kisgyereket a sas?

A vírusszerűen terjedő Youtube-videón azt láthatjuk, ahogy egy madár magával ragad egy kisgyermeket.

Nem, Lincoln nem találta fel a Facebookot

Futótűzszerűen terjedt el a közösségi oldalakon a hír, miszerint az egykori amerikai elnök találta fel és szabadalmaztatta az első közösségi médiumot.

K-7 az orosz óriás bombázó

Nemrégiben egy hoax e-mail keringett az interneten: a leírás szerint az 1930-as években épült orosz K-7-es óriásrepülő látható az alábbi képeken.