A Péterfy Sándor utcai kórházban két "méltatlan körülmények között tárolt" holttestet találtak

Az Országos Kórházi Főigazgatóság vasárnap közleményt adott ki az ügyről – írta meg a 24.hu.

Nem tudják az ukránok, hogy mit csináljanak a rengeteg holttesttel

Ahogy jön a tavasz, egyre nehezebben birkóznak meg Ukrajnában az orosz katonák oszló holttesteivel – írta meg a Telex a CNN helyszíni riportja alapján. 

Boris Johnson a BBC szerint azt mondta, hogy inkább holttestek ezrei legyenek, mint harmadik lezárás Nagy-Britanniában

A csatorna azt állítja, hogy ezt mondta Boris Johnson brit miniszterelnök még 2020 őszén, amikor másodszorra is lezárták az országot a járvány miatt.

Még mindig nem kerültek elő a holttestek a húsvéti villanyszerelő-gyilkosságok ügyében

Életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vád szerint megölt két villanyszerelőt; a holttestek azóta sem kerültek elő – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Egyelőre nem találják Aradon a Szoboszlay-per tíz áldozatának holttestét

Nem sikerült kedden megtalálni az aradi Alsótemetőben a Szoboszlay-per 1958-ban kivégzett tíz áldozatának jeltelen közös sírját – közölte az MTI-vel az ásatást vezető Gheorghe Petrov, a kommunizmus bűneit vizsgáló és az emigráció emlékét ápoló román intézet (IICCMER) szakértője. Az ásatás szerdán folytatódik.

A holtak beszélnek hozzánk

Igen.

Egymást ölelgető holttestek - Régészeti szenzáció Sólyon!

Sóly - Ahogy arról lapunkban már beszámoltunk: középkori gyereksírokat találtak a régészek a helyi református templomban, ezúttal azonban furcsa pózban fekvő felnőttek csontvázait fedezték fel ugyanitt.

Boris Johnson a BBC szerint azt mondta, hogy inkább holttestek ezrei legyenek, mint harmadik lezárás Nagy-Britanniában

A BBC azt állítja, hogy ezt mondta Boris Johnson brit miniszterelnök még 2020 őszén mondta ezt, amikor másodszorra is lezárták az országot a járvány miatt.