Szárnyal a legenda felé – Honda Civic Type R GT teszt

SZÖVEG: DÓKA ATTILA, FOTÓ: JUHÁSZ MELINDA Az első turbós Type R köszönhetően a gyors nürburgringi rekordnak szinte azonnal fogalom lett.

Ausztrália: ahol mindenre fény derül

A hétvégén Ausztráliában rajtol a 2018-as extrahosszú, 21 állomásos Forma-1-es versenyszezon.

A Honda csatlakozott az – Egyesült Királyság vezette – EV-ELOCITY energiagazdálkodási konzorciumhoz

A Honda Motor Europe bejelentette, hogy ultramodern Power Manager berendezéseket biztosít az Egyesült Királyságban útjára indított EV-ELOCITY kezdeményezéshez.

A M1RA is Hyundaira vált a Hondáról! • Racingline.hu

A csapat tavaly két autóval indult, és Roberto Colciago valamint a magyar Tassi Attila hajtották a M1RA Hondáit.

Itt van Alonso és Vandoorne reménye, a McLaren-Renault MCL33!

Tavaly az eddigi egyik legnehezebb évén volt túl a McLaren, az egyre narancssárguló istálló.

Nyugodjatok meg: Tom Coronel is jön a WTCR-be - Hondával!

A közismert holland mókagyáros Coronel, Tiago Monteiro partnere lesz a Boutsen Ginion Racingnél, és ebből már sejthető az is, hogy Hondát hajt majd.

A Genfi Autószalonon debütál az európai Honda CR-V új generációja

Tucatnyi újdonsággal készül a – március 8. és 18. között esedékes – Genfi Autószalonra a Honda. A hírek szerint porondra lép többek között a világ legkelendőbb szabadidő-autójaként számon tartott CR-V legújabb generációja, és megtekinthető lesz a jövőbe mutató Sports EV Concept is.

A légitaxi-szolgátatásra szakosodott Wijedet megerősítette, hogy HondaJettekkel bővíti flottáját

Előszerződést kötött a Honda Aircraft Company és a 15 sugárhajtású üzleti repülőt üzemeltető Wijet. A keretmegállapodás részleteit a Changi Exhibition Centre-ben rendezett Singapore Airshown hozták a nyilvánosságra a vállalatok képviselői, ahol egyúttal be is mutatták az egyik HondaJetet a nagyközönségnek.

Monteiro és Guerrieri lesznek a Honda WTCR kiemelt versenyzői!

A Honda megerősítette, hogy Tiago Monteiro és Esteban Guerrieri folytatják a közös munkát a japán márkával, és az új túraautó világkupában egyikük a Boutsen Ginion Racing színeiben, másikuk a Münnich Motorsportnál indul majd.

Michelisz Nobert elhagyja a Hondát és a Hyundaihoz igazol a WTCR-ben! • Racingline.hu

A magyar Michelisz Norbert úgy döntött, hogy nem folytatja tovább az együttműködését a japán gyártóval, a Hondával 2018-ban, és a FIA WTCR-ben már egy Hyundai 30N TCR volánja mögül indul a világkupáért!

A Honda Motor Europe csatlakozott az Európai Autógyártók Szövetségéhez (ACEA)

Sikeres tárgyalási sorozatot követően a Honda Motor Europe is csatlakozott földrészünk egyik legnívósabb szakmai közösségéhez, az Európai Autógyártók Szövetségéhez (ACEA).

Jövőbe repítenek a Honda Xcelerator start-up projektjei

Közösen mutatja be legújabb, mobilitást megváltoztatni képes technikai fejlesztéseit a Honda Xcelerator és hat start-up partnere a 2018-as CES szakkiállításon.

A TCT szerint Michelisz Norbert idén a világ legjobb túraautósa!

Nem is kerítünk nagy feneket a dolognak, nemes egyszerűséggel lefordítjuk hazánk fiának az értékelését, leírjuk, hogy kiket győzött le ezen szubjektív listán, és azt is, hogy az elmúlt években kik nyerték el az első számú túraautós magazin eddigi év végi értékeléseit, évekre bontva.

Autonóm vezetési rendszerekhez fejleszt mesterséges intelligenciát a Honda és a SenseTime

Az autonóm vezetési rendszerek közelebb vihetnek a balesetmentes közlekedéshez, ezért a Honda kutatási és fejlesztési részlegeként működő Honda R&D Co., Ltd. ötéves időtartamra szóló együttműködési szerződést írt alá a kínai székhelyű, mesterséges intelligenciára specializálódott SenseTime Group Limiteddel.

Új, kétirányú töltőrendszert telepít a Honda európai K+F központja

Fejlett, kétirányú töltőbe invesztált a Honda európai kutatási és fejlesztési központja.

A Honda Civic Type R-t választotta az Év autójának a BBC TopGear Magazin

Három díjat is besöpört a BBC TopGear Magazin szavazásán a Honda Civic Type R. Elnyerte az Év hot hatch modelljének járó trófeát, kivívta a lapszerkesztők nemzetközi elismerését, s ami a legfontosabb, az Év autójának választották, így mesterhármassal zárhatta az évet.

WTCC: Yvan Müller visszatér Katarban versenyzőként! • Racingline.hu

A FIA WTCC valaha volt legsikeresebb versenyzője ezen a héten Katarban visszatér.

A Honda Civic Type R-t választotta az Év Női Autójának zsűrije a „Legjobb teljesítményorientált autónak”

Bár az új Civic Type R csak nemrég mutatkozott be, máris tucatnyi díjat zsebelt be.

„eShuttle” szolgáltatást nyújt a bonni COP23 konferencián a Honda

Két hidrogénhajtású Clarity Fuel Cellt biztosít az Egyesült Nemzetek Klímakonferenciájára (COP23) a Honda. A rendezvénynek idén a németországi Bonn ad otthont, itt segíti majd a résztvevőket a különleges „eShuttle” szolgáltatás.

Utolsókból lesznek az elsők

SOLID Racing Team - Eger Rallye 2017 - 2017.11.03-05. Kondella Péter - Szilassy Arnold, Honda Civic Type-R Álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ennyire zökkenőmentes lesz az új autóval való barátkozás.

Tiago Monteiro Makaót is kihagyja • Racingline.hu

Tiago Monteiro a WTCC bajnoki címéért csatázott, egészen addig, míg sérülés nem érte, ami miatt kihagyni kényszerült az utóbbi versenyeket.

Tanulni megyünk Egerbe

Kondella Peti és Szilassy Arni hétvégén a CREDOBUS Eger Rallye 2017-en vesz részt.

Tarquini Japánban és Makaóban sem tudja helyettesíteni Monteirót!

A Hondánál Tiago Monteiro helyén Kínában Gabriele Tarquini ugrott be, ő azonban nem tud a következő két WTCC-s versenyen részt venni, a Hyundai TCR-es programja miatt, ahol számítanak rá ezen hétvégéken.

Michelisz Norbert átvette az új Honda Civic Type R-jét

Hazánk egyik legnépszerűbb sportolója, Michelisz Norbert a Honda Racing Team (WTCC) hivatásos versenyzője és a M1RA magyar csapat vezetője, tulajdonosa átvehette az új, 320 lóerős továbbfejlesztett Honda Civic Type R-jét.

Kínában, Hong Kongban és Makaón is megkezdi a HondaJetek értékesítését a Honda Aircraft Company

Kínában, Hong Kongban és Makaón is megkezdi a HondaJetek értékesítését a Honda Aircraft Company.

Marc Marquez szerint a McLaren rosszul döntött • Racingline.hu

A Hondás MotoGP versenyző, Marc Marquez hisz benne, hogy a japán gyártó képes arra, hogy ismét sikeres legyen a Forma-1-ben, annak ellenére, hogy a McLarenes partnerség nem éppen jól sült el.

A Tokiói Motor Show-n rántják le a leplet a vadonatúj Honda Sports EV-ről

  Vadonatúj, tisztán elektromos üzemű sportautó-tanulmányról rántják le a leplet a Honda munkatársai 2017. október 25-én, a Tokiói Motor Show-n.

Honda: Az STR-rel a top3-ban leszünk • Racingline.hu

Aki attól félt, hogy a mclarenes szakítás véget vet a Honda vakmerő kijelentéseinek és jóslatainak, nagyot tévedett: a japán gyártó ugyanis már 2018-ra a meglehetősen ambiciózus konstruktőri harmadik helyet célozta meg a Toro Rossóval.

3 éves szerződést kötött a Honda és a Toro Rosso! • Racingline.hu

A Red Bull és a Honda már az idei év korábbi szakaszában elkezdett egyeztetni arról, hogy adnának motorokat a Toro Rossonak, akik eddig a Renault erőforrásait használták.

A Renault felbontja a szerződését a Red Bullal!  • Racingline.hu

A Red Bull bajban: a Renault felbontja a velük kötött szerződést, így Ricciardo és Max Verstappen jövője is kétséges.