Cigit raknak a helyiek Horn Gyula szobrára

A XIII.

Felavatták Horn Gyula szobrát

Felavatták Horn Gyula egykori miniszterelnök szobrát pénteken Budapesten, a XIII. kerületi Gyermek téren. Tóth József, a kerület szocialista polgármestere az avatóünnepségen beszédében kiemelte: a baloldali Horn Gyula élete során mindig a társadalmi egyenlőségért, az alsó osztályok felemelkedéséért dolgozott, miközben a...

A vasfüggöny vége

25 éve, 1989. június 27-én, a magyar-osztrák határon Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter ünnepélyesen átvágta a vasfüggönyt, amely a valóságban és szellemi értelemben is évtizedeken át elválasztotta egymástól Nyugat- és Kelet-Európát.

Schmuck: tiszteletet Horn Gyulának!

Horn Gyula volt szocialista miniszterelnöknek, a baloldal ikonikus alakjának minden tisztelet kijár, és ezért méltatlan, hogy egy évvel a halála után még nem áll a síremléke – mondta Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke csütörtökön a Fiumei úti sírkertben, miután Árok Kornéllal, a párt...

MSZP: nevezzenek el termet Horn Gyuláról az Országgyűlésben

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy az Európai Parlamenthez (EP) hasonlóan a magyar Országgyűlés épületében is nevezzenek el termet Horn Gyula volt miniszterelnökről.

Tiltakozunk Horn Gyula emlékének meggyalázása miatt

Egy hónapja avattuk fel Horn Gyula mellszobrát Marcaliban.

Pufajkát akasztottak Horn szobrára

Ismeretlenek meggyalázták Horn Gyula volt miniszterelnök emlékművét Marcaliban – tudatta a szocialista párt hétfőn közleményben az MTI-vel. Mesterházy Attila felháborodását fejezte ki a volt kormányfő és MSZP-elnök emlékét gyalázó bűncselekmény miatt, és azonnali rendőrségi vizsgálatot, valamint az elkövetők felelősségre...

Születésnap és emlékezés

2013. 10. 12-én ünnep volt az MSZP Jókai utcai székházában. Az MSZP születésnapján túl Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Botka László választmányi elnök felavatta Horn Gyula néhai miniszterelnök-pártelnök mellszobrát. Az avatáson részt vett Horn Gyula néhai miniszterelnök-pártelnök felesége és fia.

Szandálzokni, halásznadrág, mackófelső a Fiumei úti sírkertben

Katasztrófaturisták lepték el Horn Gyula temetését. Nem akarok se kegyeletsértő lenni, se idős, vagy kevésbé idős hölgyek és urak alkalmi toalettjét kritizálni, de ez a poszt kikívánkozott belőlem.

A megemlékezés virágai- temetés után

Horn Gyula beírta magát a német történelembe.

Nem kiverték: kihúzták!

Az 1994-es választási kampány idején az egyik reggel ezzel a héthasábos ordító címmel jelent meg a Kurír és ezzel – stílszerűen szólva – kihúzta a Horn Gyula ellen indított karaktergyilkosság méregfogát.

Ma délelőtt búcsúzik az ország Horn Gyulától

Ma délelőtt vesznek végső búcsút Horn Gyulától, Magyarország volt miniszterelnökétől a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

Horn Gyulára emlékezett az európai szocialisták képviselőcsoportja

Horn Gyulára emlékezett kedden a Szocialisták és Demokraták európai parlamenti (EP-)képviselőcsoportja az Európai Parlament strasbourgi épületében.

Megemlékezett Horn Gyuláról az MSZP választmánya

A múlt szerdán elhunyt politikusra először egy kisfilmmel emlékeztek, majd Mesterházy Attila méltatta érdemeit.

Kuncze Gábor: Itt mutatkozott meg az államférfi Horn Gyula

Nem voltunk barátok – mondta a Népszabadságnak adott interjúban Kuncze Gábor, a Horn-kormány egykori belügyminisztere.

Orbánia nélkül kellene..!

Mi volna természetesebb annál, hogy az aktuális kormány állami szertartáson búcsúzzék az ország korábbi miniszterelnökétől?

Wittner, az elemi gyűlölet egysége

A megemlékezésről tudhatott előre minden képviselő.

Wittner, az elemi gyűlölet egysége

Továbbra sem vitatva azt, hogy Wittner Máriának a magánembernek joga van nem szeretni azokat, akiket ma politikai ellenségeinek tart.

Horn Gyula halálára

A hír rövid, míg annak a korszaknak a taglalása, melyben politikai pályáját befutotta, aligha lehet egy blog-jegyzet feladata.

Gondolatvilágban: Horn Gyula halálára

S éppen ezért végső soron végtelenül szomorú, hogy betegségéről az ország akkor szerezhetett igazán tudomást, amikor a Parlament egyik legbunkóbb felszólalása elhangzott: „három éve ott vergődik a Honvéd kórházban, mert képtelen meghalni”. Felállítva a kormánypárti képviselők lokális tahósági rekordját, mely azért...

Elment a Gyula

Tegnap hosszú betegség után elhunyt a rendszerváltás és az elmúlt huszonhárom év egyik meghatározó alakja, a III.

Búcsúzik az MSZP Horn Gyulától

Mély megrendüléssel értesültünk az MSZP egyik alapítójának, máig meghatározó elnökének, a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökének halálhíréről. Osztozunk a család gyászában, nemcsak párttagjaink, hazai tisztelői, hanem a nemzetközi baloldali értékközösség nevében is.

A magyarság ma egy jó emberrel lett kevesebb

Életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Horn Gyula, Magyarország egykori miniszterelnöke Horn Gyula. A pártok részvétüket fejezték ki Horn Gyula családjának

Meghalt Horn Gyula

Horn Gyula életrajza

Meghalt Horn Gyula

Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök - adta hírül az MTI szerdán 18 óra előtt.

Íme, egy ember, aki büszke Gyurcsányra!

Magyarországnak két olyan miniszterelnöke volt, akire én nagyon büszke vagyok, az Horn Gyula, a másik Gyurcsány Ferenc – mondta Terry Black.

Ilyen volt Horn Gyula

Baranyi Mária, a Miniszterelnöki Hivatal volt titkárságvezetőjének könyve valóságos aranybánya azok számára, akik az egykori Horn-kormány kulisszatitkai iránt érdeklődnek, és kíváncsiak arra, miként viszonyult Horn Gyula a nőkhöz és a zsidó kárpótláshoz.

Magányosan, kórházban töltötte az ünnepeket Horn Gyula

A karácsonyt és az új évre virradó éjszakát sem tölthette otthonában, szűk családi körben Horn Gyula.