A csapat folyamatosan fejlesztett iránytűje: így segíti a team charter a hatékony együttműködést

Egy néhány évvel ezelőtti stanfordi kutatás megmutatta, hogy az egymással együttműködő résztvevők 64 százalékkal tovább tartottak ki a feladatuk mellett, mint magányos társaik, miközben magasabb elkötelezettségi és alacsonyabb fáradtsági szintről, illetve nagyobb sikerességi arányról számoltak be.

Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait - HR Portál

"Európában a közpénzek minden egyes centje a minőségi munkahelyek védelmére és létrehozására kell, hogy irányuljon" - hívta fel a figyelmet Esther Lynch, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára (ESZSZ) a Háromoldalú Szociális Csúcson Brüsszelben, ahol aggasztónak vélte, hogy a feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma...

Ha a dolgozók dönthetnek a munkavégzésük helyéről, a munkahelyüknek már ügyfélként kellene őket kezelnie

Az irodába a munka élményéért járunk be, ehhez pedig már nem elég a kávé és a pizza – mondja Jeremy Myerson elismert brit akadémikus.

Nem kell már protekció, hogy egy beszállító elérje a HR-es döntéshozókat

Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül?

Megérkezett a HR-esek Tripadvisor-a

A HRshaker Magyarország első olyan ingyenes online platformja, ami összeköti a HR-eseket a beszállítókkal, ráadásul ajánlással.

Mi az Onboarding?

Az Onboarding kifejezés leginkább a HR munkatársak számára lehet ismerős, de munkavállalóként is találkozhatunk vele.

Az Év legjobb céges lépcsőfordulója – kihívást indított Gazsi Zoltán

Csöppet sem szokványos kihívással jelentkezett Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezetője, amikor meghirdette az „Év céges lépcsőfordulója” versenyt. Az ötlet az Év Irodája verseny kapcsán jött. A vállalatvezető szerint is fontos a környezet, de a lényeg mégis az, hogy egy teret a benne dolgozók közössége tesz igazán élhetővé....

A munkaerőpiaci szolgáltató Grafton HR-képzést indít Magyarországon

A munkaerőpiaci szolgáltató Grafton HR-képzést indít Magyarországon, a résztvevők junior toborzókként a program idejére fizetést is kapnak.

KSH: Közel 500 ezer forint volt az átlagkereset augusztusban

Augusztusban 497 200 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 507 000 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342 900 forintot ért el.

Melós aranyáron: Nincs megállás, 11 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére

A harmadik negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1579 forint volt, ami 11 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1429 forinthoz képest

Mi a HR-es feladata?

Biztos sokan feltették már ezt a kérdést, azok, akik állást keresnek, vagy e területen szeretnének elhelyezkedni.

Fizetnek érte? Ha nem, akkor ne olvasgasd a céges emaileket a szabadság alatt!

A magyar munkavállalók harmada alkalmanként, 9 százaléka pedig rendszeresen dolgozik szabadsága alatt is - közölte a Profession.hu állásportál kedden az MTI-vel.

Microsoft: Bejött a home office, sokan a járvány után is otthonról dolgoznának

Globálisan a munkavállalók 73 százaléka szeretne a járványhelyzet után is rugalmas feltételekkel, leginkább otthonról dolgozni, ugyanakkor a dolgozók 40 százaléka tervezi, hogy még ebben az évben munkahelyet vált - közölte a Microsoft Magyarország szerdán az MTI-vel.

Online interjúk hatékonysága a kiválasztási folyamatban

A COVID-19 járvány hatására 2020 tavaszán nagyon sok irodai vállalat távmunkára tért át, a HR feladatok megoldása, a közösségépítés, de még a toborzás is az online térbe szorult.

A 2021-es év toborzási kulcsszavai: egyszerűsítés, gyorsaság, frissesség

A magyar HR-szakma ismét nagy kihívás előtt áll: a változó toborzási rutin és álláskeresési szokások, elvárások, a nagyvállalati toborzási verseny kiéleződése és a vírushelyzet miatt folyamatosan alakuló közeg együtt kényszerítik digitális fejlesztésre a szereplőket. A Joblinken toborzó app szakértője, Renfer Péter a...

Kiégéshez vezethet a COVID-19 második hulláma

A járvány második hullámával már nemcsak a megbetegedések száma növekszik, hanem az irodai dolgozók mentális állapota is súlyosbodhat.

Hol dolgozunk majd a járvány után?

Vajon hogy áll az irodapiac szénája a vírus második hulláma alatt?

Hatékonyabb a női vezető, mégsem feltétlen Őt preferáljuk

Emberi, megértő, jó szakember és csapatának motorja a női vezető. Bár a többségnek mindegy, milyen nemű a főnöke, aki dönt valamilyen irányba, inkább férfi vezetőt szeretne magának.

Mi motiválja a magyar fiatalokat pályaválasztáskor?

A felsőoktatási tanulmányaikat éppen befejező vagy frissdiplomás fiatalokról sokakban élhet az a kép, hogy csak a magas fizetés és a gyors előrejutás motiválja őket. És egyébként is: nem tudják igazán, hogy milyen karrierutat szeretnének bejárni.

Emlékezetes karácsonyi bulira vágysz a kollégákkal? Segítünk! - Nőiváltó

Milyen a jó céges karácsonyi parti?

Banki leépítések: Idén eddig világszerte 60 ezer fő elbocsátást jelentették be

A világon a bankok az idén eddig csaknem 60 ezer ember elbocsátását jelentették be, méghozzá gyakorlatilag az összes leépítés az európai bankokat érinti.

Morgan Stanley: Felépítik még az önbizalmad is, ha újrakezdő szülő, netán karrierváltó vagy!

Az elmúlt évek sikerei után negyedszer is meghirdeti a Morgan Stanley Budapesten a Return to Work – Lendülj újra munkába!

Fejtetőn: Utazna, bulizna a fiatal generáció, a lakás nem is fontos, a HR szakértő szerint

Egyre fontosabb az Y és Z generáció számára, hogy egy vállalkozás vagy egy munkahely milyen hatással van a társadalomra.

Munkaerő megtartás online marketinggel - WebMaITT

"Az egyik nyomda már pékeket vett fel nyomdásznak, akik aztán elmentek Németországba kőművessegédnek.

Izzasztó állásinterjúk jönnek: itt a HR-esek új trükkje

Magyarországon is egyre nagyobb divatja van a szabadulószobáknak, de már nemcsak a szórakozni vágyók, hanem a munkaadók körében is.

A HR-esek új trükkje: Nem mindegy, hogyan szabadulnak a jövő munkavállalói

Magyarországon is egyre nagyobb divatja van a szabadulószobáknak, de már nemcsak a szórakozni vágyók, hanem a munkaadók körében is.

Szemléletváltás: Munkavállalói élmények és egészség nélkül ma nincs versenyképes vállalat

Az állásinterjún manapság már nem csak a munkavállalók, de a munkaadók is kaphatnak kényelmetlen kérdéseket.

Az érzelmi intelligencia igenis menő! - Neked mekkora?

Az eddigi generációkat arra nevelték, hogy tanuljanak, mert a sikerhez kulcs a tudás. Valóban így van? Vagy van, ami még a tudás, az intellektus pallérozásánál is fontosabb? 

Hello Roar: A közösségi médián keresztül toborozza a jövő biztosítási tanácsadóit

Vidám, fiatal stílus, színes, trendi iroda kellemes zenével a háttérben egy Váci utcai irodaház tetőterében – ez itt a Roar, a Generali hangos oroszlánkölykének új világa.

Generációváltás: A biztosítási alkuszcégek egyik nagy kihívása

Az utódlás tervezése a családi vállalkozások egyik legnagyobb kihívása a magánkézben lévő vállalkozásokat stabilitás, elhivatottság és rugalmasság jellemzi, a nemzetközi tapasztalatok alapján azonban háromból csak egy családi vállalkozás éri meg a második generációt, ezért az utódlás kérdésköre sorsdöntő, halogatása...