Az orosz külügyminiszter szerint Ukrajna támadta meg Oroszországot

Az orosz-ukrán háború összhangban áll az ENSZ alapokmányával, hiszen Ukrajna támadta meg Oroszországot.

Trump a CNN-nek: Elnökként 24 óra alatt véget vetek a háborúnak

Trump szerint Putyin, aki "okos fickó", "óriási hibát követett el" Ukrajna megtámadásával, de rögtön hozzátette, hogy ezt "soha nem tette volna meg, ha én lennék az elnök".

Moszkva fontolóra vette az európai hagyományos erőkről szóló szerződés felmondását

Hivatalos képviselőjének nevezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettest abban az eljárásban, amelynek keretében Oroszország fontolóra veszi, hogy kilépjen-e az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésből (CFE).

Dúró Dóra: "Bár a külpolitika nem a szakterületem, interjút adtam az EU-ban betiltott Russia Today-nak"

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese az Európa-szerte betiltott Russia Today tévécsatornának adott interjút.

Nagyon kiakadt a Kreml: Washington nem reagált megfelelően az oroszok megölését kilátásba helyező ukrán nyilatkozatra

Washington nem reagált megfelelően az oroszok megölését kilátásba helyező ukrán nyilatkozatra – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.

Orosz hírügynökség: Terrortámadást követtek el a Barátság kőolajvezeték ellen

A Transznyeft orosz olajvezeték-üzemeltető vállalat jelentése szerint terrortámadás történt.

Rakétazápor zúdult Ukrajnára hajnalban

Oroszország átfogó rakétatámadást hajtott végre Ukrajna ellen hétfő hajnalban. A károk, veszteségek felmérése még zajlik, az ukrán hatóságok eddig öt sérültről tudnak.

Pokolgép repítette levegőbe egy orosz író autóját – videó

A 47 éves író súlyosan megsebesült, de eszméleténél van.

Szijjártó a Budaházytól elirigyelt magas lóról: a nagykövet az nagykövet, nem helytartó. Én azért küldök nagyköveteket, hogy a kétoldalú kapcsolatokat javítsák, nem azért, hogy oko

Szijjártó Péter külügyminiszter -a köz, vagyis a mi szolgánk- üzent az amerikai nagykövetnek: érti, hogy “az amerikaiaknak az óceán túloldalán más szempontjaik vannak, de ne próbáljanak meg ránk nyomást gyakorolni, hogy e szerint járjunk el”. Emberéletet csak békével lehet megmenteni.

Juszt László: ezeknek elmentek otthonról!

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára.

Így látja az egykori CIA szakértő, kik lehetnek Putyin gyilkosai - Oroszország a szétesés határán

Paul Goble író, publicista, egykori CIA szakértő szerint Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziójának következtében Oroszország annyira meggyengülhet, hogy végül teljesen széteshet, a területén pedig egymással háborúzó, atomfegyverrel is rendelkező miniállamok jöhetnek létre.

Mindenkinek kötelező felvenni az orosz állampolgárságot az annektált területeken

Különben deportálás.

Szergej Lavrov házhoz ment a pofonért

Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára a tanácskozást megnyitó beszédében helyből elítélte Oroszországot.

Szijjártó bejelentést tett, tizennégy magyart menekítettek ki a polgárháborúba süllyedt Szudánból – videó

Kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson vettek részt a közben polgárháborúba süllyedt ország partjainál – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.

Putyin megőrült, vágóhídra küldi az embereit

Putyin fedezék nélkül küldi előre az orosz gyalogságot.

Uniós ország volt Putyinék célpontja? Kiszivárgott a Kreml terve

Az orosz titkosszolgálat néhány kiszivárgott dokumentuma szerint Oroszország a szélsőjobboldalt és a szélsőbaloldalt felhasználva igyekszik Ukrajna-ellenes demonstrációkat szervezni Németországban – írja az Index.

Megkezdődött az ukránok déli offenzívája

Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes hivatalosan is bejelentette, hogy megkezdődött a régóta beharangozott ukrán ellenoffenzíva, éspedig a déli fronton, ahol állítólag intenzívebbé váltak a támadásaik, sőt új frontokat is nyitottak.

A lebombázott mariupoli szülészeti klinikáról készült az év sajtófotója

Gyakorlatilag az AP stábja - Maloletka mellett az operatőr Misztiszlav Csernov - volt az egyetlen, ami az ostromlott városban maradt, Maloletka fényképein át ismerhette meg a világ a mariupoliak szenvedéseit.

Eltévedt Megafon-harcos, avagy, hogy kerül a farkas, a "lipsi" és az Ukrajnában dúló háború egy mondatba?

Az M237 jelű farkast egy nyíregyházi vadász lőhette le az állatot, akinél házkutatás során „természetkárosításra utaló bizonyítékokat” is találtak, a farkas jeladóját pedig levágva találták meg.

Ruszkik haza: Gulyás Gergely szomorkodik, mert más is megszólalhat a Fidesz propaganda mellett

Háborúpárti kampányt indított az amerikai nagykövetség Magyarországon, állítja a teflonarcú fideszes politikus.

Orbán Viktor hazánk ukrajnai fegyverszállításával kapcsolatban hadovált egy sort

Orbán Viktor, fideszes miniszterelnök Facebook-üzenetben bizonygatta, hogy kormánya nem segíti fegyverekkel az orosz agresszió ellen több mint egy éve kitartó Ukrajnát.

Országgyűlés: A vizipipázásról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról is tárgyalnak a képviselők

Az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbításáról tárgyal szerdán az Országgyűlés, amelynek napirendjén az a törvényjavaslat is szerepel, amely néhány vidéki kórház fenntartói jogát egyetemeknek adja át.

Telex: „Ruszkik, haza!” – ellenplakátkampányt indított egy Facebook-csoport

Az orosz csapatok Ukrajnából történő kivonását sürgető óriásplakátok jelentek meg hétfőn országszerte.

Amikor az agresszor siránkozik- Oroszország barátságtalan társulásnak tekinti az Európai Uniót

Oroszország barátságtalan társulásnak tekinti az Európai Uniót – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Argumenti i Fakti című orosz lapban kedden megjelent interjújában, amely ahogy nálunk is lenni szokott láthatóan a belső közvéleménynek készült.

Orbánia miniszterelnöke ismét beszélt - Naponta hazaárulózással uszítani a maffia régi szokása

Az USA, az EU - "minket" leszámítva - "háborúpárti"; a hazai ellenzék - "dollárbaloldal" - szintén: ezt ismételgeti, naponta az ország Orbánia miniszterelnöke.

Bahmut gyakorlatilag teljesen megsemmisült putyin miatt

Bahmut szimbolikussá vált a háborúban.

Putyin elrendelte a sorozást: 147 ezer 18 és 27 év közötti férfira vonatkozik

Putyin rendelete értelmében a sorozás 2023. április 1-től július 15-ig tart, és 147 ezer emberre vonatkozik.

Hatalmas gazdasági bukás az orosz-Meki - A McDonald's vissza se nézett

Az orosz kormány már alighanem összeszámolta, csak titkolja, hogy a Meki-vel az élen hány óriáscég vonult ki az országból a háború miatti tiltakozásul.

Ferenc pápa kész közvetíteni a kijevi barlangkolostor ügyében

Ferenc pápa kész közvetíteni a Moszkva által kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház (UPC), és a skizmatikusnak tartott – az ukrán állam segítségével létrehozott – Ukrajna Ortodox Egyháza (PCU) közötti tárgyalásokon az UPC szerzeteseinek a kijevi Pecserszka Lavra barlangkolostorból való kiutasítása ügyében – közölte...

A magyar kormány sasszézásba kezd? - Szijjártó: Magyarország békepártisága nem azt jelenti, hogy Oroszország megtarthatja a megszállt területeket

Magyarország békepártisága nem azt jelenti, hogy Oroszország megtarthatja a megszállt ukrán területeket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az amerikai AP hírügynökségnek adott interjúban,