Fogást találtak az olcsó német darált húson: Szalmonella miatt indított eljárást a NÉBIH

Most, hogy már nem is lehet kapni a magyarnál olcsóbb német húst a Lidlben, a NÉBIH-nek sikerült szalmonellát kitenyésztenie abban.

Dánia legnagyobb húsipari cégének vezetője szerint "a marhahús nem lehet éghajlatbarát, és a fogyasztásnak csökkennie kell"

Jais Valeur, Dánia legnagyobb hústermelőjének, a Danish Crownnak a vezérigazgatója az iparág negatív környezeti hatásairól beszélt.

A húsipar légszennyezése évi több tízezer halálesetet okoz

Egy új kutatás szerint az élelmiszertermelés az Egyesült Államokban évi 16 000 halálesetet okoz a légszennyezésen keresztül, aminek 80 százalékáért a hús,- tojás- és tejipar tehető felelőssé.

ENSZ: a metánkibocsátás csökkentésével tehetünk a legtöbbet a klímaváltozás ellen

Amikor káros üvegházhatású gázokról van szó, legtöbben a széndioxidra gondolnak. Az ENSZ egy új jelentése szerint azonban a leggyorsabb módja a klímaváltozás lassításának az lenne, ha több fókuszt helyeznénk a metánkibocsátás csökkentésére.

A hús- és tejipar lobbistái akadályozzák a klímacélok megvalósítását

Az egy ideje köztudott, hogy az olajlobbi egészen a ‘70-es évek óta aktívan kampányol a klímaváltozással kapcsolatos törvénykezés ellen.

Életük utolsó óráiban lefotóztam a húsipar áldozatait

Július 10.-én került megrendezésre az idei első Save vigil, amelynek lényege, hogy megmutassuk a húsipar áldozatait a világnak. A képek a Prove.hu oldalon jelentek meg.

Még drágább lesz a hús

Az elmúlt hetekben is növekedett az élő sertés ára, forintban számolva több mint 50 százalékkal.

X. Szegedi Toros Pálinkafesztivál – Pistike viccújság

Tizedik alkalommal ad otthont Szeged szíve, a Széchenyi tér a Toros Pálinkafesztiválnak, amely 2009-es születésétől fogva a városi fesztiválszezon nyitóakkordja.

Nincs elég disznó Magyarországon, a külföldiekre van szükségünk

Hiába lett olcsóbb a magyar sertés termelői ára, a boltokba már drágábban kerül a hús, mint korábban.

Gond van Mészáros birodalmában, de Orbán már kijelölte a következő falatot

Mészáros Lőrinc kezében sem válik minden arannyá.

Több százmillióval károsíthatta meg az államkasszát a gyöngyösi KEDVENC-JM Kft.

Jellemzően a mindenkori minimálbérrel jelentette/jelenti be alkalmazottait a budapesti székhelyű, főtevékenységét tekintve hús és húskészítmény nagykereskedelemmel foglalkozó KEDVENC-JM Kft., az így kifizetett nettó jövedelmeket azonban rendszeresen úgymond kiegészítette/kiegészíti dolgozóinak - zsebbe, a közterhek megfizetése...

Megkárosított állam, a fogyasztók életét veszélyeztető „átmosott” húsok: egy milliárdos húsipari vállalat „rögös” pályaképe

Hosszú évek óta okoz hatalmas károkat az államkasszának az a húsipari vállalat, amely 2013-ben 8 milliárd 200 millió, 2014-ben 9 milliárd 500 millió forint nettó árbevételt ért el, ám alkalmazottait jellemzően minimálbérrel foglalkoztatja, amelynek nettó összegét havonta, rendszeresen 60-100 ezer forintokkal egészíti ki - zsebbe,...

Stratégiailag kiemelt gazdálkodóvá minősítette a Pápai Hús Kft.-t a kormány

A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pápai Hús Kft.-t a Magyar Közlönyben kedden megjelent rendelet szerint.

Lesz-e húsipari bérkompenzáció?

Az elvárt béremelést, bérkompenzációt a húsipari vállalkozások jelentős része nem tudja végrehajtani, állítja közleményében a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ).

Kérsz egy őssejt-burgert?

Az állatok őssejtjeiből kitenyésztett izomszövettel lesz megtömve a hamburgerek új prototípusa.

A Gyulai Húskombinát jövőjéről tárgyaltak a VM-ben

A Gyulai Húskombinát konszolidálásának ügyében tárgyalt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Lázár János fideszes frakcióvezetővel és Kovács József gyulai országgyűlési képviselővel a Vidékfejlesztési Minisztériumban - közölte a minisztérium pénteken a kormányzati honlapon.

Csődközelben a húskombinát?

A kormány szerint, ha szükséges, állami segítséggel kell konszolidálni azokat a magyar vállalatokat, amelyek a hazai ellátás biztosításában, a mezőgazdasági termékek felvásárlásában, a foglalkoztatásban játszott szerepük, illetve különleges minőségű termékeik miatt kiemelt fontosságúak...

Húsipari körséta

Egy átlagos húsvéti sonka vagy tőkehús megdöbbentő „kezelésen” esik át, mielőtt a hentespultra kerül, ráadásul ez a fajta illúziókeltés legális

Húsgyári segélykiáltás

A napokban zárul a Pápai Hús Zrt. értékesítésére kiírt utolsó pályázat.