Már folyamatban a római kutak elzárása a hőség miatt

Naponta harminc kutat zárnak el Róma utcáin hétfőtől a rendkívüli hőség okozta szárazságban, egyes római kerületekben azonban nem vezetnek be vízkorlátozást a kutakat használó hajléktalanok és romák segítésére.

Megússzuk a hőséget, de lecsap az UV-sugárzás a hét elején

Két napig megússzuk a kánikulát: ma 25 fok körül alakul a napi maximum-hőmérséklet, holnap pedig 27 fok lehet a mostani előrejelzés szerint. Szerdától ismét 30 fok fölé melegszik az idő, de esők is lesznek.

Hazánktól 700 kilométerre már halálos áldozatokat szed a kánikula

Négy ember halt meg szombaton Szófiában a rendkívüli hőség következtében, írja az MTI.

Vörös riasztást adtak ki Romániában a kánikula miatt

Harmadfokú – vörös – hőségriasztást adott ki pénteken a román meteorológiai intézet az ország déli és keleti megyéinek többségére és a fővárosra, ahol szombaton 38 és 41 fok közötti csúcshőmérséklet várható, de helyenként akár a 42-44 fokot is elérheti.

Ha nem lett volna elég, akkor nem csak a hőség, hanem a szél miatt is kiadtak riasztást

Több megyére a hőség és a viharos szél, míg a heves zivatar veszélye miatt az egész országra – köztük több megyére másodfokú – figyelmeztetéseket adtak ki csütörtökre.

37 fokos hőség, extrém UV-sugárzás – nem fogjuk szeretni a szerdát

Az akár 37 fokos hőség mellé extrém UV-B sugárzás párosul szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

Óriási hőség jön szerdán

Nyolc megyében másodfokúra emelte a hőség miatt a figyelmeztető előrejelzést a meteorológiai szolgálat, 37 °C is lehet.

Nagy lesz a hőség kedden, kiadták a figyelmeztetést

A tartós hőség veszélye miatt négy északkeleti megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat.

Nem tágít a hőség az országból

Bár vasárnap több hullámban hidegfront csapott át Magyarország felett, hétfőn három megyében is hőségre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Keleten lehetnek még záporok a nap folyamán.

Ha kitart a kánikula, több millió korsóval nőhet a negyedéves sörfogyasztás

A meleg napok hatására növekedni kezdett a sörfogyasztás, ha kitart a hőség, akkor a tavalyinál több millió korsóval több sör fogyhat a Sörszövetség szerint.

Szoknyában mentek a fiúk iskolába az angliai hőségben

Angliában is beköszöntött a nyár, a gyerekek pedig egyre rosszabbul viselték az ottani iskolákban kötelező uniformist, ami hosszú nadrágot ír elő a fiúk részére.

41 éve nem volt ilyen meleg júniusi nap az Egyesült Királyságban

Az 1976-os nagy hőhullám óta nem mértek ilyen meleget Nagy-Britanniában, mint ma – június 21-én – a londoni Heathrow repülőtéren.

Izzasztó kánikula jön, másodfokú riasztást adtak ki

Másodfokú hőségriasztást ad ki az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár csütörtökön 0 órától jövő hétfőn 24 óráig – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

Folytatódik a kánikula – ezt nem árt tudnunk a nagy melegben

Végre beköszöntött a legmelegebb nyár, ám a tikkasztó hőségnek megvannak a veszélyei, amiről a vízparton épp úgy hajlamosak vagyunk megfeledkezni, mint a város közepén. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány tippet, hogy véletlenül se ártson meg a hőség.

Hőség tombol az Egyesült Államok déli és délnyugati államaiban

Hőség tombol az Egyesült Államok déli és délnyugati államaiban, Kalifornia egyes vidékein 53 Celsius-fokot mérnek.

Brutális hőség tombol az USA déli részén

Hőség tombol az Egyesült Államok déli és délnyugati államaiban, Kalifornia egyes vidékein 53 Celsius-fokot mérnek.

Gyomorfertőzés és hőség miatt szenvednek a tranzitzónákban a menedékkérők

Egyre jobban megtelik a röszkei és tompai tranzitzóna menekültekkel, ráadásul a táboroknak gyomorfertőzés és a kezdődő hőség miatt egyre betegebbek a menedékkérők.

Egyre kibírhatatlanabb lesz a hőség nyaranta a városokban

A 2040-es évektől akár meg is négyszereződhet a hőségstressz a városokban, amely már most komoly gondokat okoz.

Itt szakadhat le az ég órákon belül – mutatjuk, hol csap le a vihar

Az OMSZ figyelmeztetése szerint ma egész Magyarország területén számítani kell felhőszakadásra.

Zivatar és jégeső csaphat le hétfőn – mutatjuk, hol

Hétfőn előbb a Dunántúlon, majd napközben az Északi-középhegység nyugati felében, illetve a várhatóan Duna-Tisza közén alakulhatnak elszórtan zivatarok – jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat .

11 megyére adtak ki narancssárga riasztást a közelgő vihar miatt – itt szakadhat le az ég

Azok után, hogy kedden szétverte Szombathelyt a vihar, és még csak most jön a java: az ország középső részére adtak ki narancssárga figyelmeztetést.

Hatalmas vihar közelít felénk, mutatjuk, hol csaphat le

Nem elég, hogy baromi meleg van, még viharokra is lehet számítani. Az OMSZ már riasztott is.

Kedden még fokozódik a meleg

Kedden fokozódik a kánikula: tizenegy megyére és a fővárosra másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Kánikula kisbabával, gyerekkel: 10 jó tanács a védőnőtől, hogyan vészeljétek át a hőséget

A legnagyobb kánikulában 35 fok köré is kúszhat a hőmérő higanyszála.

Kardiológus: hőségben különösen fontos a folyadékpótlás

Az idősebbeknek különösen figyelniük kell arra, hogy kánikulában elegendő folyadékot fogyasszanak, mert ötvenéves kor felett csökken a szomjúságérzet – mondta az M1 aktuális csatornán szerdán Maurovich-Horvat Pál kardiológus.

Országos kánikula lesz, de jön az enyhülés

Csütörtökön a többórás napsütés mellett csak kevés fátyol- és gomolyfelhő jelenik meg az égen – írja a Köpönyeg.hu . Minimális az esély záporra. A déli szél csak néha élénkül meg. Folytatódik a melegedés: délután már 29–34 fok között alakul a hőmérséklet, szinte országos hőség lesz. Melegfronti hatás valószínű.

Zivatarok hozzák az enyhülést – mutatjuk, hol csaphatnak le

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a szombati napra (2016. június 25.) a figyelmeztetési értéket meghaladó, 8.5-es (extrém) UV-B sugárzás miatt adott ki figyelmeztetést. 

Hőségriadó: ingyen vizet osztanak a vasútállomásokon

A hőségriasztás ideje alatt ingyen ásványvizet biztosít utasainak a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon a MÁV-Start – közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.

Figyelem! Hőségriasztást adtak ki vasárnapig

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda délután az MTI-hez eljuttatott közös közleményében azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban egyre melegebb léghullámok érkeznek a Magyarország fölé.

Heves zivatarok és hőség miatt adtak ki másodfokú riasztást

Békés és Csongrád megyében a hőség, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a heves zivatarok veszélye miatt van érvényben másodfokú figyelmeztetés.