Pest, Buda és Óbuda egyesülése

„Nem leszünk ezentúl sem budaiak, sem pestiek, hanem leszünk ezentúl budapestiek.” Budapest Főváros Közgyűlése 1991. március 21-i döntése értelmében a főváros ünnepnapja november 17., annak emlékére, hogy 1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda.

Andrássy út – Európa egyik legszebb sugárútja

1876. augusztus 20-án adták át a forgalomnak Budapesten a Sugárutat, a mai Andrássy utat, amely 2002 óta a világörökség része.

Amikor megkoronázták Ferenc Józsefet

Ferenc József jelmondata: Viribus unitis (Egyesült erővel) lett uralkodása alatt.

A kiegyezéshez vezető út

155 éve, 1867. május 29-én fogadta el a magyar országgyűlés a “közösügyi törvényt”, és ezzel létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia.

Andrássy Gyula, a "szép akasztott" gróf

130 éve, 1890. február 18-án halt meg Andrássy Gyula gróf, a kiegyezés korának vezető politikusa, miniszterelnök, akadémikus, akit az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepéért halálra ítéltek és jelképesen felakasztottak.

Falk Miksa, Erzsébet királyné tanítója

“…aki uralomra vágyik, vagy a már megnyert uralmat szilárdul akarja megmarkolni, az nagyon is hamar megtanulja, hogy ne nagyon válogasson az eszközökben…” 190 éve született Falk Miksa, a modern magyar újságírás egyik megteremtője, Erzsébet királyné tanítója.

Gróf Andrássy Gyula története

195 éve, 1823. március 8-án született Andrássy Gyula gróf, politikus, a kiegyezés utáni első miniszterelnök, akit a szabadságharc után az osztrák hadbíróság halálra ítélt, és jelképesen kivégeztek.

A kiegyezés napja

150 éve, a kiegyezés évére Ausztriának szüksége volt Magyarországra, hogy birodalmi státusát fenntarthassa.

A gyászoló Sisi

A szépségéről ismert, nyúlánk, mai kifejezéssel élve sportos alkatú, lázadozó természetű Sisi élete második felét gyászban töltötte.