Vasárnap kezdődik a téli időszámítás: A közlekedést is érinti – így fog változni

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot, valamint éjszakai buszjáratot is érint.

Az energiaválság még a téli-nyári óraátállításba is belenyúlhat

A Magyar Alvás Szövetség szerint könnyen lehet, hogy az energiaválság miatt végül mégis változás lesz. 

Új fejezet kezdődik Magyarország életében - az ország az ünnepek után már nem működhet úgy, mint a demonstrációk előtt

Valami megváltozott a magyar belpolitikában.

Új időzónát alapít magának Észak-Korea

Észak-Koreában megújul a hivatalos idő, 30 perccel visszaállítják az órákat a japán uralom alóli felszabadulás emlékére – adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség a kommunista ország hírügynökségének jelentésére hivatkozva.

Miért kell visszaállítani az órát?

Elstartolt a téli időszámítás.

A kínai évszakok titkai - miért van belőlük 5?

Kínában az évszakokat tradicionálisan szintén aszerint számítják, hogy a nap mikor ér az egyenlítőre, viszont nem az évszak kezdetét, hanem a közepét jelölik ki.

Mettől meddig tart a nyári időszámítás Európában és az USA-ban?

Változó vagy állandó a téli és a nyári időszámítás napja?

Mettől meddig tart a nyári időszámítás Európában és az USA-ban?

Változó vagy állandó a téli és a nyári időszámítás napja?

Téli időszámítás: október 25-én állítjuk át az óránkat

Szombatról vasárnapra virradó éjjel, pontosabban 2009 október 25-én, vasárnap hajnali három órakor állítják visszább egy órával az időmérőket, két órára.

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás - 3 nemzetközi és 7 belföldi vonatjáratot érint

Három nemzetközi vonatot érint az órátállítás vasárnap hajnalban: a Dacia expressz Bécsből-Bukarestbe és Bukarestből Bécsbe tartó járatát, illetve a Beograd expressz Belgrád-Budapest közötti járatát.

1 óra = 2 milliárd! Nem is olyan rossz arány :-)

Az a bizonyos egy óra tavasszal...

Mikor kell átállítani az órákat?

Március 29-én lesz az óraigazítás, ekkor kezdődik ugyanis a nyári időszámítás.

Szívrohamot okoz az óraállítás

Az óraállítást követő hétfőn némelyest csökkent az infarktusok előfordulása, ám a rákövetkező péntekre ismét több szívrohamot regisztráltak.

Éjszaka kezdődik a téli időszámítás!

Ma éjszaka, vagyis szombatról vasárnapra virradó éjszaka kezdődik a téli időszámítás, ekkor kell visszaállítani az órákat.

Szombattól téli időszámítás

Október 26-án, Magyarország is áttér a téli időszámításra.

Október 26-án kezdődik a téli időszámítás

Október 26-án, vasárnap hajnalban kezdődik a téli időszámítás.