Leáll az IKEA-s ételek elvitele, feladták az áfakáosz követését

Amíg sok étterem trükközéssel próbálja kikerülni az áfamizériát, az IKEA úgy döntött, inkább leállítja az ételek elvitelét.

Svéd bűnöző került elő az IKEA-ból – videóval

Hol máshol, ha nem az IKEA-ban sikerült kézre keríteni azt a férfit, akit Svédországban 19 rendbeli bűncselekmény miatt köröztek – olvashatjuk a police.hu -n.

Kigyulladt egy autó, kiürítették az Örs vezér téri IKEA áruházat

Egy kigyulladt autó miatt kiürítették az Örs vezér téri IKEA áruházat csütörtökön délután – értesült az MTI.

50 millió dollárt fizet az IKEA, amiért három gyerek halálát okozta

Az IKEA még júniusban hívott vissza 27 millió Malm komódot, miután három kisgyerek halt meg úgy, hogy ráborult a falhoz nem rögzített bútordarab. Lars Peterson, az üzletlánc elnöke akkor bejelentette, hogy megszüntetik a komódok gyártását.

Párkapcsolati problémák megoldása az IKEÁ-ban

Az IKEA az egyik legnépszerűbb bútorbolt, amint meghalljuk az IKEA szót, egyből mindenkinek beugranak a lapra szerelt bútorok, vagy a svéd húsgolyó.

Csokoládékat hív vissza az IKEA

Az IKEA hat további, mogyoróra és mandulára allergiások vagy érzékenyek által nem fogyasztható terméket hív vissza azok lejárati idejétől függetlenül – közölte a társaság csütörtökön, azt követően, hogy a hét elején két csokoládét hívott vissza, mert a tejre vagy mogyoróra érzékeny embereknél allergiás reakciókat...

Az IKEA újradizájnolta ikonikus bevásárlótáskáját – Hogy tetszik?

Örömteli hírek érkeztek mindenki kedvenc lakberendező áruházától, az IKEA-tól.

Érkezik a harmadik IKEA Magyarországra – itt van, mikor nyit

Bővíti magyarországi hálózatát a svéd IKEA, a harmadik áruház alapkövét kedden helyezték el Soroksáron. Az áruház 2017 első felében fog megnyílni, addig mintegy 300 új munkatársat szeretne felvenni az IKEA Magyarország – jelezték.

Az IKEA visszahívja a LATTJO denevérköpenyt fulladás és nyaki sérülések kockázata miatt

Az IKEA arra kéri a vásárlóit, hogy aki korábban LATTJO denevérköpenyt vásárolt, mielőbb tegye el a terméket és ne hagyja, hogy a gyerekek játszhassanak vele, majd vigye vissza bármelyik IKEA áruházba, ahol a vételár teljes összegét visszakapja.

Bunkó parkolás az IKEA parkolójában

Az ilyen parkolások csak erősítik a sztereotípiákat a terepjárós sofőrökről.

Bombariadó az Ikeában, az Auchanben és a Decathlonban

Ismeretlen személy fenyegette meg a budaörsi Ikeát, Auchant és Decathlont is – írja a 24.hu .

Szövevényes szerelem vs szimpla szobaberendezés

Jópofa grafikákkal illusztrálta az IKEA, milyen bonyolult is a szerelem. A kampányt az ismert bútoráruház szingapúri részlege készítette. Nézzük, milyen szerelmi problémákra kínálnak megoldást az IKEA termékei!

Hatalmas áruházat épít Soroksáron az Ikea

Korábban is lehetett tudni, hogy az Ikea egy harmadik üzletet is nyitna Magyarországon, és e célra egy soroksári helyszínt szemelt ki. Most azonban egy kicsit többet is lehet tudni erről a majdani áruházról.

Ha ezt a lámpát vette az IKEA-ban, azonnal vigye vissza!

Áramütés kockázata miatt visszahívja a Patrull elnevezésű éjjeli lámpát az IKEA – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Szétvásárolták az élelmiszerboltokat az utolsó szabad vasárnapon

Az MTI megkeresett több nagyobb üzletláncot is azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakult a forgalmuk az utolsó vasárnapon, amíg még nyitva lehettek. Úgy tűnik, a vásárlók igencsak kihasználták az utolsó szabad vasárnapot.

A Samsung az IKEA-val közösen népszerűsíti a vezeték nélküli töltést

A Samsung és az IKEA az eszközcsatlakoztatás új korszakába kalauzol minket azzal, hogy a Wireless Power Consortium (WPC) nevű iparági szövetséggel együttműködve forradalmi, és mégis az IKEA praktikumát ötvöző mobil töltési lehetőséget kínál.

Közösen népszerűsíti a vezeték nélküli töltést a Samsung és az IKEA

Az eszközcsatlakoztatás új korszakába kalauzol a Samsung és az IKEA azzal, hogy a Wireless Power Consortium (WPC) nevű iparági szövetséggel együttműködve forradalmi, és mégis az IKEA praktikumát ötvöző mobil töltési lehetőséget kínál…

Már biztos: Soroksáron lesz a harmadik IKEA

Keddi közleményében hivatalosan is bejelentette az Ikea új magyar áruházát.

Veszélyes gyerekhintát von ki a forgalomból az IKEA

Balesetveszélyes gyerekhintát von ki a forgalomból az IKEA - közölte kedd reggel az MTI-vel a cég.

Veszélyes lehet a kiságy fölé az IKEA baldachin - visszaveszik most a termékeket

Az IKEA tudomására jutott egy eset, amikor a kisbaba magára húzta az ágybaldachint, ami azután a nyaka köré csavarodott.

Fulladásveszélyes az IKEA gyerekbútora, visszahívják őket

Fulladás veszélye miatt több gyermekbaldachint hív vissza az IKEA – közölte a cég csütörtök reggel az MTI-vel.

Itt az újabb IKEA Budapesten

A XXIII. kerületben, Soroksáron fog felépülni az újabb hazai IKEA – hangzott el a lakberendezési áruházlánc keddi sajtótájékoztatóján. A svéd bútoripari cég 2016-tól házhozszállítással egybekötött online vásárlást is indítana hazánkban. Nagy bejelentést tett kedden a svéd IKEA. Budapest XXIII. kerületében, Soroksáron...

IKEA - Gravity paródia

Hihetetlen sikereket ér el az a vírusvideó, amelyik Alfonso Cuarón filmjének - Gravitynek - a stílusában parodizálja ki az Ikeát.

IKEA vs Black metal

Egy nagyon vicces kvíz jött velem szembe a neten.

Olvasói kérdés: csíkos szőnyeg

A csíkoknak elég erőteljes hatásuk van, bárhol is alkalmazzuk azokat.

Olvasói kérdés: hogyan hozzunk ki régi IKEA székből újat?

Ha már meguntátok a bútort, vagy csak felfrissítenétek egy kicsit, esetleg más oldalát szeretnétek megmutatni, akkor elő a csavarhúzót, fűrészt, és ugorjatok neki!

IKEA BILLY könyvszekrény felhasználása 1.

Szeretem, mikor egy bútornak újabb funkciókat találunk ki, mikor nem az eredeti rendeltetésének megfelelően használjuk.

Ki szeret lakberendezőt játszani?

Ki? Hát mindenki.

DettyDesign: IKEA EXPEDIT polc felhasználása

Az IKEA EXPEDIT polc viszonylag olcsó, sokrétűen használható bútordarab. Többféle méretű elem kapható, ezért könnyen variálható. A fiókos és ajtós betétnek hála zárt szekrény is lehet belőle. Fehér, fekete és nyír színben mindegyik elem hozzáférhető, de van olyan elem is amelyet pirosban és szürkében is gyártanak.

Szállodaláncot nyitna az IKEA

Szobakulcs helyett imbuszkulcs-készletet, színes prospektusok helyett pedig összeszerelési útmutatót kapnak majd a vendégek a recepción.