Marton a kétségeket is magával vitte

Leginkább Sárosdi Lilla, a színpadon maszturbáló „művésznő” reakciója érdekelt volna. De nem találtam. De talán csak rosszul kerestem. Talán a kutya sem gondolta megkérdezni a média-munkások közül. Azt is megérteném.

In memoriam: Notre Dame

Látom a híreket, és olvasom a neten, hogy Párizs egyik büszkesége gyakorlatilag porig égett. Életemben egyszer jártam ott, de részvétem mindenkinek, aki a kultúrát csak kicsit tiszteli. Bármelyiket. Nem attól, hogy keresztény, druida, mohamedán, vagy akár csak barlangfestő totemista, hanem azért, mert az emberi szellem terméke.

Török Mónika elment

Valószínűleg többen sajnálják, mint ahogy ezt életében gondolhatta volna. Ahogy valószínűleg kevesebben, mint ahányan megtehetnék. Azonban, ha tehetné, talán kiszólna: „épp elegen”.

In memoriam Aczél Endre

A záróakkordokat pedig a nevével fémjelzett Acélsodrony című műsorban szólaltatta meg. Azt az intermezzót, amit a Kiss-botrányban játszott, igazán boríthatja a feledés homálya.

In memoriam Stephen Hawking

A világ jelen tudományának egyik legkiemelkedőbb agya beszüntette a működést. Stephen Hawking meghalt. Azt nem tudjuk, hogy milyen utat volna be a világban egészségesen.

Negyed századdal Asimov után

Negyed százada olyan író, tudós, távozott, akit nyugodtan tekinthetünk zseninek.

Nyugodjanak békében azok, akiket az égő busz a végállomásra vitt

Eddigi információink szerint 16-an haltak meg az olaszországi buszbalesetben. Csak remélni lehet, hogy a szám nem fog emelkedni a sérültek ellátása, gyógykezelése során. A középiskolásokat szállító busz kiégett. Egy testneveléstanár akkor szerzett súlyos sérüléseket, amikor a már égő buszból mentette, akit csak tudott. Neki...

Fidel itthagyta a történelmet

Kubáról sok mindenkinek eszébe jut valami. Az idősebbeknek a megbonthatatlan narancshéj, és az ezt hazánkba hozó testvérbarátság. Másoknak a szivar. S igen, akár Fidel Castro is. Aki életének 90. évében meghalt. Valószínűleg elég nagy politikai űrt hagyva maga után.

Damaszkusz: ahol gyermekek haltak

Nézem a tudósítás illusztrációit.

Nemzeti gyásznak napján

Október 6-a nemzeti gyásznap. Okkal, mert egy kétségtelenül előre mutatónak indított nemzeti kezdeményezés végére tett visszavonhatatlanul pontot a tömeges kivégzés Aradon. Mely kivégzésekkel egy napon Magyarország első felelős miniszterelnökét is megölték Pesten. Október 6-án pedig a vértanúkra emlékeznek.

Elie Wiesel meghalt...Nyugodjék békébben

Wiesel ember-számba vételét a kormányfő, és nyaloncai, alighanem rossz ötletként Hess-entették el maguktól. Az ugyanis könnyedén úgy festhetett volna, hogy megszűnik a hallgatólagos támogatás azoknak, akiknek támogatása a szavazatokon igencsak szükséges lehet. Akár szavazóként, akár a szavazókat közvetve befolyásolni képes...

Gondolatvilágban: A klarinétos az égbe ment

Harminc évnél régebben történt, amikor „Benkóék”, azaz a Benkó Dixieland Band fellépett a KEK-en (Kertészeti Egyetem Klubja). Az idő elszaladt azóta, de emlékszem a ráadásszámra. Nem csak azért, mert a Tiger Rag szinte elmaradhatatlan „kelléke” volt a jazz-koncerteknek, és valóban jó. Hanem azért is, mert Benkó Sándor azzal...

Gondolatvilágban: R.I.P. Diesel

Egyáltalán nincs uborkaszezon a hírek terén. Már csak azért sem, mert lassan a hirtelen felindulásból végrehajtott bombázások kétes hasznáról is csorognak az elemzések. Miközben Párizsban is lövöldöztek. Igaz, abból az alkalomból, hogy nyomok bottal való ütlegelésénél kicsit hatékonyabban léptek fel a helyi rendőrök.

Göncz Árpád: Egy Ember Mind Felett

a tisztelet valami olyasmi, amitől az emlékezés folyamatos.

Gondolatvilágban: Eltávozott Göncz Árpád

Nem véletlen, hogy sokaknak ő képviselte a Köztársaságot.

Horn Gyula elbontotta, amit a fetsuthy vezér építeni akar

Az éppen aktuális nézőponti elvárásoktól függetlenül, a személyes nemzetközi elismertséget, és az országnak kivívott presztízst tekintve Orbán Viktor napjában ötször imádkozna bármilyen istenhez, ha csak feleannyira lenne államférfi és politikus, mint a ma két éve halott egykori miniszterelnök.

Gondolatvilágban: Andrassew Iván emlékére

Érdemes még mondani bármit? A média megannyi csatornáján még sokáig fognak emlékezni rá. Rá, aki a hazai blogszféra egyik úttörője is volt.

Csatáry szelleme és egy állat kihalása

S amennyiben a fajt sikerült rekonstruálni, akkor talán a tudomány dicsőségét is.

Gárdonyi 150

...Gárdonyi Géza nem ezen a néven látta meg a napvilágot. 150 évvel ezelőtt. Annyi idővel ezelőtt, mely időszak szinte azonos azzal, melyet legismertebb ifjúsági regénye felidéz. A török megszállás is eltartott ennyit. Mondhatnánk tehát azt, hogy egy török megszállásnyi idő telt el azóta, hogy a török megszállásról író...

Szomorú és tragikus évforduló: a Columbia-katasztrófa

Tíz éve már, hogy a Columbia űrrepülőgép visszatérés közben a légkörbe érve darabokra szakadt.

I. M. M.I.

Sajnos nem találkoztam ebben az életben Makovecz Imrével.