Vesztegetés miatt két év letöltendő börtönre ítélték a MOL vezérigazgatóját Horvátországban

Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt hat, Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatót pedig két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a zágrábi Legfelsőbb Bíróság. A két férfit 2019-ben már elítélték, ám akkor fellebbeztek az ítélet ellen.

Az INA 37 milliárd forintos veszteséggel zárta az idei első negyedévet

Az INA horvát olajipari vállalat nettó bevétele az idei első negyedévben elérte a 3,95 millió kunát (18,3 milliárd forint), ami 7 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Magyar György: A MOL-vezér mégis börtönbe kerülhet?

Első fokon Ivo Sanader korábbi horvát kormányfőt hat, Hernádi Zsoltot, a Mol Nyrt.

Egy rövid időre őrizetbe vették Hernádi Zsolt MOL-vezért

Múlt héten volt a sajtó elől eltitkolt tárgyalása Hernádi Zsoltnak, a MOL vezetőjének, akit a horvátok szeretnének nagyon kikérni, hogy leültethessék. Hernádit a hírek szerint rendőrök kísérték a tárgyalásra.

A horvát rendőrség Hernádi Zsolt újbóli körözését kéri az Interpoltól

A horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot - jelentette az N1 horvát hírcsatorna rendőrségi értesülésekre hivatkozva.

Titkos támadásra készültek Horvátországban a Mol ellen

Állítólag nem egy Magyarország elleni „háború” volt a cél.

Privatizálná az INA-t a horvát kormány, de az uniós jogra is figyelni kell

Ügyelnie kell az uniós jogra is a horvát kormánynak az INA privatizálásánál.

Horvátország újra nekifut Hernádi Zsolt elfogásának

A zágrábi megyei bíróság peren kívüli tanácsa pénteken úgy döntött, hogy közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldi el a Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen 2015. december 15-én kiadott európai elfogatóparancsot, amelynek alapján eddig nem történt semmilyen eljárás.

Megszabadulna a Moltól a horvát kormány

Horvátország visszavásárolja az INA horvát olajipari vállalat részvényeit a Mol magyar olaj- és gázipari vállalattól – jelentette be Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Zágrábban.

Lekerült Hernádi Zsolt az Interpol körözési listájáról

Véglegesen lekerült az Interpol körözési listájáról Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója, mivel a szervezet elutasította a horvátoknak azt a kérését, hogy újítsák meg a cégvezető ellen kiadott elfogatóparancsot.

A horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader ügyében hozott ítéletet

A Mol-INA ügy miatt nálunk is híressé vált volt horvát miniszterelnök azért még nem jöhet ki a börtönből.

Gyárat venne a MET Horvátországban, remek üzletnek ígérkezik

A Vecernij List című horvát lap hétfői számában arról ír, hogy a MET és a horvát PPD nevű cég komolyan érdeklődik a horvát állami Petrokemijáért. Utóbbi egy kutinai műtrágyagyár, Horvátország második legnagyobb exportőre.

Amerika nem akarja, hogy a Mol a Gazprommal üzleteljen

A Reuters szerint Amerika „diplomáciai offenzívával” próbálja megakadályozni, hogy a Mol az orosz Gazpromnak adja el a horvát INA olajtársaságban meglévő 49 százalékos részesedését.

Megalapozottnak tartja a zágrábi bíróság a Hernádi elleni vádakat

Megalapozott a Zágráb megyei bíróság keddi döntése szerint a Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen beadott horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészségi (USKOK) vád – jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT) keddi internetes oldalán.

MOL-kezdeményezés a horvát kormány ellen

A Mol nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében, mert a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.

Veled vagyunk Hernádi Zsolt!

Zágráb és elvtelen szekértolói, mindenek előtt az IMF, az EB, az Interpol, az OECD, valamint az MSZP, továbbá az egyéb, itt fel nem sorolt rövidítések és persze a Gyurcsány-Mesterházy-Bajnai tengely sem lesz képes visszaforgatni a történelem kerekét, nem fogja tudni megakadályozni a magyar nemzetet abban, hogy saját útját járja –...

Azonnal adjuk ki Hernádi Zsoltot a horvátoknak!

Szóval, mivel immár a Mol is nemzeti kérdés lett, mindjárt azt követően, hogy a horvátok elrendelték a Mol-vezér, Hernádi Zsolt előzetes letartóztatását, vagyis megkezdődött a harc a Mol-ért, pont úgy, mint a rezsicsökkentésért, hát tudomásul kell vennünk, hogy nincs győzelem áldozatok nélkül.

A gazdag ember a rendőrségre látogat

A gazdag ember a rendőrségre látogat.

Horvát hírportál: Mol-INA, orosz érdekek a háttérben?

Csak most kezdődik a küzdelem az INA horvát olajtársaságért, s a szembenálló felek nem fognak válogatni az eszközökben - írta a Business.hr című horvát gazdasági hírportál szerdán annak kapcsán, hogy Orbán Viktor kormányfő előző nap Strasbourgban kizárta, hogy a magyar állam résztulajdonosként hozzájárul a Mol és az INA...

Állami tartozásai miatt vizsgálódnak az INA-nál?

Horvát sajtóhírek szerint pénzügyőrök és vámosok vizsgálják az INA üzleti ügyeit, mert a nagyobbrészt a Mol tulajdonában lévő horvát olajtársaság legalább kétmilliárd kunával (mintegy 76 milliárd forinttal) tartozik az államnak.

Horvát benzinkút Magyarországon

A horvát INA két kutat épít az M7 mellett.

Újabb részt szerzett a MOL a horvát INA-ban

Egyszer már lepattintotta a horvát állam a bevásárolni szándékozó MOL-t, most viszont beengedte, és vásárolhatott újabb részt a horvát nemzeti olajcégben, az INA-ban.