Koronavírus: a 70 éves fertőzött fia szerint korábban hazaküldték a kórházból, és most őt vádolják apja megfertőzésével

A férfi szerint az állam őt hibáztatja, de a kórház az igazi hibás.

Koronavírus: Megszólalt a Szent László kórházban elkülönített hallgató – így bánnak velük a karanténban

A diák kapcsolatba került a vírust elkapó iráni tanulóval, most március 21-ig karanténban van.

Rácz Zsófia szereptévesztése - ha közszerepkő, akkor "közszerepeljen"!

Tudják, ki Rácz Zsófia?

Főszerkesztő-váltás az Indexnél

Új főszerkesztője van az Indexnek, a szerkesztőség eddigi irányítója, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztőként folytatja, az újság vezetését Dull Szabolcs veszi át. Dull Szabolcs terve az, hogy az eddigi indexes hagyományok szellemében vezeti tovább az újságot

Kitiltották az Index újságíróját a Parlamentből

Kitiltották a Parlamentből erre az évre az Index munkatársát, Fábián Tamást egy folyosói interjú miatt.

Juhász Péter: a Hír TV nem csak hazudik, de lop is....

"Úgy látszik a kormányzati propagandagépezetben elvárás, hogy egy mondatban legalább két hazug állítás legyen, viszont a Hír Tv ezt egy lopással is tetézte" - írta Juhász Péter közösségi oldalán.

Elérhetetlenné vált az Index – Kalapolásba kezdett a szerkesztőség (frissítve!)

Néhány perccel ezelőtt elérhetetlenné vált az Index, az oldalra látogató olvasókat jelenleg is az az üzenet fogadja, igyekeznek minél előbb, “változatlan formában újra elérhetővé tenni az Indexet, és továbbra is függetlenül tájékoztatni minden olvasót”. Az okokról egyelőre semmit nem tudni, arról sincs hír, hogy technikai...

Vágási Feri reagált a leggyorsabban az Index lekapcsolására

Váratlanul eltűnt az Index oldala hétfő délelőtt, majd nem sokkal később kiderült, valójában a támogató kampányukat indították el ezzel a módszerrel.

Ezért tűnt el az Index hétfő délelőtt

Hétfő délelőtt teljesen elérhetetlenné vált az Index. 

Kormányközeli üzletember kezébe került az Index

Spéder Zoltán eladta a cemp-x online Zrt.-ben lévő közvetett tulajdonát, az Index mögötti társaság részvényeit Ziegler Gábor igazgatósági tag és Oltyán József médiavállalkozó vásárolták meg – közölte Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) kurátora.

Spéder Zoltán kivonul az Index mögül, a portál garantálja, hogy továbbra is független marad

Spéder Zoltán eladta a cemp-x online Zrt.-ben lévő közvetett tulajdonát, a társaság részvényeit Ziegler Gábor igazgatósági tag és Oltyán József médiavállalkozó vásárolták meg – közölte Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) kurátora hétfőn az MTI-vel.

Bloomberg: Stabilabb a Bitcoin, mint a török líra

Folyamatosan zuhan a török líra, már a bitcoin is stabilabb nála.

Döntött a Kúria: a rendőr fizetésében benne van, hogy láthassuk az arcát - Városi Kurír

Ezentúl nem kell kikockázni a rend őreinek arcát, bárki láthatja, hogy ki miként jár el, amikor egy tüntetésen eljár.

Orbán még egy focis kérdést sem engedett meg az Indexnek, mert az „fake news-gyár”

Az álhírgyártással megvádolt Orbán-kormány vezetője, Orbán Viktor magyar miniszterelnök azzal vádolta meg az őt kérdező újságírókat, hogy ők azok, akik fake news-t gyártanak.

Vérciki és kikérem magamnak, hogy a magyar miniszterelnök büntetlenül "nem válaszol" az újságírói kérdésre! - Városi Kurír

Mielőtt legyintene egyet csak úgy, mint a felvételen Orbánnal szereplő többi büdös tahó, gondolja végig ezt a szégyent!

Kidobták az Indexet a Kisvárda meccséről - Városi Kurír

Az Index csapata több mint 300 kilométert utazott a szabolcsi városba, hogy láthassa a meccset, de sem akkreditált újságíróként, sem jeggyel nem nézhették meg a mérkőzést, amelyen a Kisvárda feljutott az NB I-be.

Maszlag és sajtóetika

Valószínűleg arról van szó, hogy ellenőrizetlen termőterületről tömeges, és figyelmetlen betakarítással begyűjtött és ezért vélhetőleg igen olcsó szemetet használtak fel. Nem kevésbé figyelmetlenül. Talán az olvasóknak csak egy része fog talán az ütősnek szánt címek alapján egész összeesküvés-elméleteket kreálni a...

Rtl klub, Index, facebook. Ezek a médiumok lesznek Orbán új ellenségei.

Nem kétséges, hogy kétharmad birtokában Orbán leszámol mindennel amivel csak lehet.

Az Indexnél valaki elképzelte a legőrültebbet, a Fidesz azonnal valóra is váltotta

 "Még van pár hét, vajon eljutunk odáig, hogy a LAKÁSUNKBA költöztetne migránsokat a Soros-ellenzék?"

Estek a tőzsdeindexek New Yorkban

Gyengüléssel indult a kereskedés pénteken a New York-i értéktőzsdén, és komoly mínuszban álltak az európai tőzsdemutatók is Donald Trump amerikai elnöknek arra a csütörtöki bejelentésére, hogy az Egyesült Államok a jövő héten importvámot vet ki az acélra és az alumíniumra.

Éveken át hazudott olvasóinak a no-go zónák létezéséről az ellenzéki sajtó

Hazudtak, amikor azt állították, hogy a bevándorlás csak egy “álprobléma”, hazudtak, amikor azt mondták, hogy nincs semmilyen kvótarendszer, és hazudtak akkor is, amikor azt írták, hogy nem léteznek no-go zónák Európában – írja a 888.hu.

A KFC és a megvert indexes megegyezett: egy keresztény és egy menekülteket támogató szervezethez kerül a pénz

Az étteremlánc szerződést bontott az Index tartalomfejlesztési igazgatóját  többször megütő biztonsági őrt foglalkoztató céggel. 

Véresre verték az Index munkatársát - örülsz Gyűlöletkeltő?

Botrány!

MTVA: az Index felpörgette az álhírgyárat a vizes vébéről

Az MTVA szerint az Index benézte, nem keresnek alig pár nappal a vizes világbajnokság nyitánya előtt operatőröket, az csak álhír volt.

Több hónapot gondolkodott Áder egy interjún – aztán nemet mondott

Januárban kért interjút Áder János köztársasági elnöktől az Index – májusban sem jött össze a dolog.

A CÖF azt képzeli, hogy az Index állami cég

A félmilliárdnyi közpénzt bezsebelő CÖF egy zavaros levélben most az Index pénzügyei után kutat.

Interjút kért az Index, a sajtós lebeszélte erről az interjúalanyt

Interjút kért egy egészségügyi témában az Index egy illetékessel, a miniszteri sajtós annyit írt az interjúalanynak: az alábbi interjút ne vállalja el.

Egy hónapig gondolkodott Kövér, hogy interjút adjon

Egy hónapig gondolkodott azon Kövér László házelnök, hogy adjon-e interjút az Indexnek. 

Saját magát elfelejtette oknyomozni az oknyomozásaival hencegõ Index

A magát függetlennek, jónak, őrkutyának nevező Index valahogy nem vette észre, hogy Simicska lett a gazdája.

Az Index új Gazdája a 444.hu főszerkesztőjének, Uj Péternek a villájában bérlő

Strómangyanús üzleti machinációkkal sikerült megszereznie Simicskának az Indexet.