Így váltott az Index Jobbik kompatibilis szerepkörre

Néhány év leforgása alatt, fokozatosan hangolta magát át az - immár jobbikos Simicskáék tulajdonában álló - Index a párt egyik legfőbb szószólójává.

Kínos kérdést kapott, az Index tulajdonosának üzent Orbán

Brüsszelben, az Index EU-rovatának újságírója kérdezett rá a miniszterelnöknél, hogy is volt az, amikor egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég fizette ki az Orbán-rokonok érdekeltségébe tartozó cégnek egy állami vállalat felé fennálló hárommilliárdos tartozását.

Őrjöngve estek egymásnak a netes megmondóemberek a Rapülők koncertjei után

Elképesztő, mennyien szálltak be a cicaharcba azóta, hogy az Index és a Lángoló gitárok is lehúzó kritikát közölt a Rapülők hétvégi duplakoncertjéről. Míg az egyik oldal szerint bődületes igénytelenség mindaz, amit a zenekar megtestesít, a másik oldal képviselői nem értik, miért kell bárki szórakozásába belepiszkítani.

Botrány a közoktatásban: ezt a trágár szót taníttatják meg gyerekeiddel alsóban!

Az Index kapott olvasói levelet arról, hogy olyan szavak szerepelnek egy diákszótárban, amelyek nemhogy 7 éves gyermekeknek, de még 14 éveseknek sem biztos, hogy tankönyvi példaként kellene szerepelniük. Ne legyünk álszentek, középiskolában már mindegyik gyermek ismeri az értelmüket, viszont az óvodából kikerülve az Ablak-Zsiráf...

Az Index úgy leoltotta a közszolgálati médiát, hogy a hasunkat fogjuk a nevetéstől

Ott kezdődött, hogy a hirado.hu kitette Trump elnök Twitter üzenetét, ami arról szólt, hogy felhívta Putyint, hogy mit csináljon a következő hét napban. Ezt követően leírták, hogy fog még beszélni Angela Merkel osztrák kancellárral is. Mindezt az a médium, amit a mi pénzünkből fizetnek… ez sokkal magasabb labda volt annál,...

4 frappáns pontban jellemezték, hogy szívunk az olimpiával vagy anélkül egyaránt

A Facebookon U. Péter az alábbi bejegyzést tette közzé. (Azért publikáljuk, mert mindenféle sallang nélkül ebben tényleg benne van minden.) A lényeg: olyanok leszünk, mint a torkosborz, a kormány pedig jól fog járni.

Most dől el az Index sorsa?

Új vagyonkezelő céget jegyeztetett be pénteken Spéder Zoltán cemp-x online Zrt. néven – tudtuk meg. Az index.hu sorsa lehet a tét – írja a hvg.hu .

Lecsapott a rendőrség az újságírókra, amikor kérdezni akarták a feledékeny államtitkárt

Nyíradonyban a többség nem hiszi, hogy Tasó László kifelejtett pár milliót a vagyonnyilatkozatából, de ha mégis van vaj a füle mögött, akkor a helyiek szerint legalább nem nyúlt le annyit, mint Torgyán.

Napokon belül megveszi Simicska az Indexet?

Tegnap Simicska Lajos egy zártkörű vezetői értekezleten kijelentette: nem engedhető meg az, hogy az ország egyik vezető internetes médiája az Orbán–Habony páros irányítása alá kerüljön – írja a Simicska tulajdonába tartozó mno.hu .

Fideszes politikusokkal folytatott beszélgetések hangfelvételeit foglalták le Spédernél

Nyolc órán át tartott a házkutatás Spéder Zoltán, az FHB és az Index tulajdonosának budai ingatlanjában, ahol múlt héten iratokat foglaltak le, és mint ahogy az mno.hu megbízható forrásból értesült, hangfelvételeket is elvittek a rendőrök.

Nyolc órán át tartott a házkutatás Spéder Zoltán lakásán

Nyolc nyomozó nyolc órán keresztül tartott házkutatást Spéder Zoltán, az FHB és az Index tulajdonosának budai ingatlanjában, ahol iratokat foglaltak le, csakúgy, mint korábban a Magyar Postánál és az FHB-csoport több érdekeltségénél – értesült a Figyelő .

Simicskáé lehet az Index, Mészárosé a Népszabadság

Simicska Lajos birtokába kerülhet az Index, míg a Népszabadság és a Nemzeti Sport Mészáros Lőrinc érdekeltségébe – írja a 168 Óra .

Rászállt a NAV az Index kiadójára

Több hete minden adónemre kiterjedő vizsgálatot folytat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Index.hu portál kiadójánál, a Spéder Zoltán tulajdonában álló Central European Media & Publishing (CEMP) Zrt.-nél – írja a 444.hu

Széll Kálmán tér: elképesztő összegek a titkolni próbált számlákon

A Széll Kálmán tér átépítését végző konzorcium számláján szereplő összeg és a teljesítést igazoló mérnök által jóváhagyott ár között esetenként négyszázszoros eltérés is mutatkozott – írja a Népszabadság .

A liberális szennyoldalakról

Ők akarják megmondani, miről mit és hogyan kell gondolni.

Széles Gábor elbukta a pert az Index ellen

Az ufóhívő, gravitáció-kikapcsoló vállalkozó 2014. őszén, egy lakossági fórumon perrel fenyegette meg az Indexet arra az esetre, ha a lap közli a rendezvény előtt az ő beleegyezésével készített interjút.

Vádat emelt egy indexes újságíró ellen az ügyészség

Megrovásban részesített az ügyészség egy Indexes újságírót, Nyilas Gergelyt, miután az végigsétált a migránsokkal a déli határig és kirgiz menekültnek adta ki magát, hogy megtudja, milyen elbánásban részesülnek Magyarországon a menekültek. A lap  azért számolt be  az esetről, mert a per jelentős és akár precedensértékű...

Nógrádi: "két hibát követtem el"

A múlt heti leleplező írások után Nógrádi György a tegnapi úgynevezett közönségtalálkozóját használta ki arra, hogy mondjon valamit a vádakról, melyek szerint alig igaz valami abból, ami az életrajzában szerepel. A "Tanár Úr" legfrissebb, mai lebukásáról mi is írtunk .

Habony pert vesztett az Index ellen

Hiába küzd kézzel-lábbal ellene: Habony Árpád igenis közszereplő. Legalábbis ezt állapította meg a Fővárosi Törvényszék legújabb ítélete az Index ellen indított perében.

Kell-e index a biciklire? Új megoldás született egy startup-tól +VIDEO

Kell-e index a biciklire?

Pert bukott a köztévés – jogosan hívták hírhamisítónak

Beperelte az Indexet Papp Dániel, mert a lap nem volt hajlandó helyreigazítást közölni. Papp azért akadt ki, mert azt írták kinevezése kapcsán tavaly októberben: "hírhamisítóra bízzák az egész közszolgálati hírosztályt".

Megdöbbentő stílusban gyalázza a közmédia az Indexet

Bár már korábban elkaszálta a Médiatanács a közmédiát, amiért egyik hírolvasója beszólt az ellenzéki lapoknak, ez nem tartotta vissza a hirado.hu -t attól, hogy elképesztő hangvételű cikkben kárörvendjen azon, hogy az Index pert vesztett Kálomista Gábor producer cége ellen.

A Századvég vérig sértődött a szakértőjét lepancserező Indexre

A Századvég Alapítvány szerint az Index.hu portál nemrég megjelent két írásában az Észak-Amerikába irányuló magyar lobbitevékenységben közreműködő Connie Mack IV és az alapítvány tevékenységével összefüggésben sokadik alkalommal tett tanúbizonyosságot arról, hogy a kiegyensúlyozott, tényeken alapuló tájékoztatási...

Orbán kiröhögte az Indexet, majd elmenekítették

Orbán "álljon ki, legyen férfi" Viktort valósággal kimenekítették az Index riportere elől, aki csak annyit szeretett volna megtudni, hogy mikor várható, hogy a miniszterelnök interjút ad a lapnak.

Titkosszolgálati megrendelésre ír az Index?

Hamar cáfolta a nemzetpolitikai államtitkár az Index által ma feltárt állampolgársági kérvényekkel kapcsolatos csalássorozatot, szerinte csak néhány esetben volt visszaélés. Azt is tudni véli, hogy a lap célja az egyszerűsített állampolgárság megszerzésére irányuló lehetőség lejáratása, méghozzá titkosszolgálati és...

Index-interjúban sértették meg Ádert

Megsértette Áder János köztársasági elnök jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát Kerék-Bárczy Szabolcs - mondta ki a Székesfehérvári Törvényszék, amelynek határozatáról a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatta vasárnap az MTI-t.

A bíróság szerint is vicces, ha egy rendőrnek dinoszaurusz feje van

Ha már értelmetlen módon ki kell takarni a rendőrök arcát, miért ne tehetnénk ezt a magunk módján. Első fokon az Indexnek adott igazat a Fővárosi Törvényszék abban a kissé nevetséges perben, amelyet a Készenléti Rendőrség Hivatala indított ellenünk. A május 27-én születet ítélet írásba foglalt példányát nemrég kaptuk meg.

Kitörés előtt a SPY

Kitörés előtt a SPY.

BÉT ; Eltérő elemzői várakozások

Különbözően ítélik meg a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) várható folyamatokat az MTI által megkérdezett elemzők pénteken.

Apple(blog)-undor az Indexnél

Néhány hónapja figyeltem fel a jelenségre, és egy darabig próbáltam racionális magyarázatot keresni a miértre.