Lewis Hamilton megdöntötte az Indy 500 legenda 67 éves rekordját -

A 37. Magyar Nagydíj nem csak Max Verstappen győzelmét hozta, de egyben az autósport egyik legrégebbi rekordjának megdöntését is.

Hogyan született meg az IndyCar legmenőbb győzelmi rituáléja?

Sokan máig tévesen azt hiszik, hogy a védjegyének számító, győzelmek utáni kerítésmászást Helio Castroneves csak az első Indy 500-as sikere után ejtette meg.

IndyCar: Laguna Seca és Portland törölve, jön viszont három duplaforduló

Az NTT IndyCar Series már hivatalosan is megerősítette, hogy kénytelenek törölni a szeptember 13-ra szánt portlandi versenyt, valamint a hat nappal későbbre datált Laguna Seca-i duplafordulót is.

Hogyan szentségtelenítette meg a NASCAR az Indy 500 templomát?

Már akkor, amikor 1948-ban megalapította a National Association for Stock Car Auto Racinget, közismertebb nevén NASCAR-t, Bill France célja sokkal messzebbre nyúlott, mint, hogy csak ennek az egy szakágnak az uralkodójává váljon.

Fernando Alonso: Idén már elejétől a végéig ki akarom élvezni az Indy 500-at

Az Arrow McLaren SP lerántotta a leplet Fernando Alonso autójának Indy 500-as festéséről.

Nézők előtt rendezik az IndyCar iowai duplafordulóját

Az IndyCar, valamint az Iowa Speedway hivatalos tájékoztatása szerint limitált számban ugyan, de értékesíteni fognak jegyeket a széria július 17-18.-ai futamaira.

Egyből Talladegán ejti meg Cup-debütálását az Indy 500-at is megjárt ausztrál pilóta

A Spire Motorsports 77-es számú Chevy Camarójának volánja mögött mutatkozhat be a NASCAR királykategóriájában James Davison.

Penske: Csak nézők előtt rendezzük meg az Indy 500-at

Roger Penske ellentmondást nem tűrően kijelentette, szóba sem jöhet az Indianapolis 500 zárt kapuk mögötti lebonyolítása.