Szakértő: Vége az inflációnak, ha az eurót bevezetjük

Júniusban is 20,1 százalékos volt a drágulás Magyarországon, miközben nem egy uniós országban már csak 2-3 százalékos az infláció.

Hatalmas a baj a Balatonnál, kiderült, miért választanak más úti célt a nyaralók

Nagyot nőtt a magyarok külföldre utazásának a hajlandósága, ez az előfoglalási adatokon is látszik.

Enyhülhet az infláció Magyarországon? A héten talán ez is kiderül

A pénteken megjelenő júniusi inflációs adat határozhatja meg a hét hangulatát, emellett szintén a hétvége előtt lehet érdemes figyelni az S&P friss hitelminősítésére.

Varga Mihályék arra számítanak, hogy ősszel már 425 forint lesz egy euró

Ezt persze nem explicit fejezték ki, de az üzemanyagok most megadott jövedékiadó-emeléséből egyértelműen ez látszik – és nem is tagadták a dolgot. 

Nagy Márton: Az infláció amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is fog tűnni

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter volt a 24. Kereszténydemokrata Est vendége. A mintegy 100 főből álló közönséget Harrach Péter, az MKDSZ elnöke köszöntötte, az est háziasszonya M. Dobos Marianne újságíró, a Hír TV szerkesztő-műsorvezetője volt. Török Máté, a Misztrál Együttes vezetője megzenésített Babits és...

Az emberek még nem hiszik, de tényleg lassulhat az infláció: Rég nem akart árat emelni ennyire kevés cég

Még mindig komoly pénzromlást vár a következő évre a lakosság az MNB szerint, a jegybanknál mégsem aggódnak emiatt.

Tömegesen borulnak ki a Balatonon nyaralók a szállásadók új húzása miatt

A legtöbb magyar család alaposan átgondolja, hogy a méregdrága Balatonon vagy külföldön költse-e el a pénzét.

Itt a keserű igazság: az infláció felzabálta a nyugdíjak vásárlóereje

A Bankmonitor megvizsgálta, hogy igazuk van-e a nyugdíjas szervezeteknek, akik azt állítják, hogy az utóbbi időszakban jelentősen csökkent a nyugdíjak reálértéke.

Durva: Kiszivárgott egy dokumentum az Eurostattól ami továbbra is kétségessé teszi az országunk életét

A második helyezet Lengyelországban csak nagyjából feleakkora az áremelkedés mértéke, mint nálunk.

Nagyon fontos döntést kell meghoznia a Magyar Nemzeti Banknak

Brutális inflációs nyomás és háborús pszichózis mellett kell döntést hoznia a kamatokról kedden a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának.

Óriási a baj a Balatonnál, a nyaralók teljesen kiborultak

A balatoni nyaralás egyre drágább mulatság. Sokba kerül a szállás, az étkezés, a strandolás és persze a szórakozás is.

Gulyás Gergely Bayer Zsoltnak cáfolta meg, amit eddig az összes fideszes szentírásnak gondolt

Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a pedagógusok béremeléséről beszélt.

Óvakodj a tejföltől – 5 hónap alatt 500 százalékkal drágult

A KSH adatai szerint májusban 2300 forint volt egy kiló 20 százalékos tejföl. Decemberben, amikor már szintén bőven benne voltunk az inflációban, még csak 381 forintot kértek érte.

Jaksity György: A magyarok annyi pénzt vesztettek el, hogy azt már csak az állam tudná pótolni

A válság úgy elértéktelenítette a megtakarításainkat, hogy az piaci alapon már nem korrigálható a belátható időn belül nyugdíjba vonulók, vagy beruházásban gondolkodók esetében.

Nagy Márton nem optimista: elképzelhető, hogy az infláció nem tér vissza a korábbi szinthez

Ezt a kényelmes 20% fölötti értéket már úgyis megszoktuk.

Korózs Lajos: „Tessenek elgondolkozni, hogy milyen kormány ez! Az adóemelés kormánya, a napi sarc kormánya!”

„Ha megnézzük az inflációt érintően minden egyes kiadási főcsoportban Magyarország az élen van, különösen az élelmiszereket illetően toronymagasan az első helyen vagyunk” – mondta Korózs Lajos, az MSZP alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.

Akkora üzemanyag-áremelést tervez a kormány, hogy indulhat a magyar benzinturizmus bármelyik szomszédhoz

Varga Mihály pénzügyminiszter május 30-án jelentette be, hogy benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetés tervezetét.

Kaviár árában adják a lángost egy budapesti strandon

A tavalyi, eleve magas bázishoz képest is megdöbbentő mérvű a drágulás a lángosok piacán.

Dobrev Klára nem várt tovább: drámai videóban fordul a magyarokhoz

Az árnyék-miniszterelnök a közösségi oldalán osztott meg követőivel egy videót szerdán délelőtt.

Holnap eldöntheti a Magyar Nemzeti Bank, visszaerősödhet-e végre a forint

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden ül össze. Dönteni fognak arról is, hozzányúlnak-e a kamatokhoz.

Évtizedek óta nem látott csődhullám előtt az ország – beértek az elhibázott intézkedések

Zsinórban a harmadik negyedéve zsugorodik a magyar gazdaság.

Ismét megfutamodott Varga Mihály – Semmibe veszi a nyugdíjasok szenvedését az orbáni infláció miatt

Ismét megfutamodott Orbán Viktor pénzügyminisztere, Varga Mihály, akinek a törvény alapján az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága előtt kellett volna elszámolnia a magyar nyugdíjasokat szorongató orbáni inflációval.

Inflációs Index: Magyarország cudarul áll, még Ukrajnában is kisebb drágulást mértek

A világ 10. legrosszabbul teljesítő országa Magyarország egy globális összehasonlítás szerint.

Még mindig az EU-s átlag 3x-a a magyar infláció

A februári 25,6%-os csúcshoz képest áprilisban 24% volt az átlagos infláció.

Az elhibázott brüsszeli szankciók eredménye napnál is világosabb: Magyarország továbbra is európai első!

A nyomorult EU a magyar infláció harmadát se bírta összehozni.

Magyarország jobban teljesít: háromszor akkora a drágulás itthon, mint az EU-átlag

Ismét Magyarországon volt a legmagasabb az éves infláció áprilisban, az uniós országok közül.

A fideszesekkel teletömött Alkotmánybíróság szerint oké, hogy több tízezer kisnyugdíjas a brutális infláció ellenére sem kap emelést

Smidróczki István kisnyugdíjas két alkotmányjogi panaszáról döntött múlt héten az évek során fideszes bírókkal felduzzasztott Alkotmánybíróság.

Gulyás megígérte, ez lett belőle: 90 ezer forinttal mentenék meg a falusi gyógyszertárakat

Egyszeri, 90 ezer forintos rezsitámogatással segítené a kormány azokat a gyógyszertárakat, amiknek havi 200-300 ezerrel is nőhettek a kiadásai az energiaárak miatt.

Matolcsy szigorított, kevesebbre lesz elég ugyanaz a fizetés, ha hitelt venne fel valaki

Júliussal jön a változás.

Durván elszállt a temetések ára, sokan már csak hitelből tudják kifizetni azokat

Másfélszeresére drágult egy temetés ára az elmúlt öt évben.