Marco Rossi elárulta, kiket hívott be a keretbe az őszi vb-selejtezőkre

Az olasz szakembert az Eb után több helyről is keresték, de nem tervez váltani, hiszen hosszú távú szerződést kötött a szövetséggel, és boldognak érzi magát nálunk.

Kunhalmi Ágnes: Hadházy Ákos egy celebkedő politikus

Kunhalmi Ágnes interjút adott a 168 Órának, amiben többek között arra buzdítja az embereket, hogy inkább z MSZP-s Tóth Csabára szavazzanak az emberek Hadházy Ákossal szemben. 

Hogyan mondják olaszul…?

Fábián Zsuzsanna szerint változatlan az a jelenség, hogy „itáliaiak” egymás között az olasz köznyelvet használva felismerik, hogy melyikük honnan származik.

A zenéhez elsősorban alázat kell

“Fontos, hogy mit tudsz, de még fontosabb, hogy önmagad add” – vallja Temesi Bertalan.

Biztosítási felmérés: Megélhetési tanácsadók kontra sikeres üzletkötők

Nemrég online felmérés készült a biztosításközvetítői piac helyzetéről, amiből kiderült, hogy a piac kettészakadt.

Sári Évi elárulta, miért nem akar gyereket 43 évesen

Már kifejezetten elege van a témából. 

Kövér László: a kémiai kasztrálást is fontolgatták a pedofiltörvény tervezése során

A házelnök a Mandinernek adott nagyinterjút. 

Lassú víz partot mos?

A szólások képszerűbbé, hatásosabbá teszik a kifejezésmódunkat, a közmondások pedig nagyon sok szituációra fogalmaznak meg frappáns, találó életbölcsességeket, vallja Forgács Tamás szegedi professzor.

Forradalmi! Magyar cég áll a daganatos megbetegedések sikeres gyógyításának kapujában

Magyar kutatók egy csoportja rendkívül közel áll ahhoz, hogy minden eddiginél hatékonyabb módszert vessen be a daganatos megbetegedések gyógyításában. 

"Tulajdonképpen a betűk világában élek"

“A Zombifarm nem egy klasszikus előhalottas sztori, ami totyogó hullákról, harapásról és menekülésről szól.

Fischer Ádám szerint Trianon előtt nem volt magyar az ország

Fischer Ádám egy osztrák lapnak adott interjúban azt fejtegette, hogy „a magyar fájdalom csak azoknak lehet az, akik a Trianon előtti Magyarországot veszítették el, ám az nem volt magyar ország.

Jakab Péter: "Aki engem leginkább ki tudna egészíteni, az Karácsony Gergely"

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje a Népszavának adott interjút, amelyben arról is beszélt, hogy melyik politikai erő nyeri majd meg a 2022-es választást.

Interjút adott a vírusnak a Mini

Átment őszintébe.

Ebben az autóipari multiban van a legjobb japán étterem a vidéki Magyarországon?

Ezt a gyárat a környéken lakók „Fehérvár Audijaként” is emlegetik, van aki szerint pedig a „Legjobb Japán Étterem” a környéken.

Valter Attila: "megjegyezték a nevem, és hogy honnan jöttem"

A Giro d'Italián és azt követően is nagy célokat tűzött ki maga elé Valter Attila, aki három napig vezette az összetettet az olasz országúti kerékpáros körversenyen.

Karikó Katalin: "A vakcinánk hatásossága 95 százalék fölött van"

Az mRNS-vakcinák alapját kidolgozó magyar kutató szerint a Pfizer oltása a vírus brit és brazil változata ellen ugyanúgy véd, mint a vuhani ellen.

Szinetár Dóra őszinte vallomása: három spontán vetélése volt

A színésznő régi sebeket tépett fel egy interjúban.

Dobrev Klára: "Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse: nem leszünk kínai gyarmat"

Dobrev Klárában a lelketlen és szolidaritásmentes fideszes kormányzás is megerősítette az elhatározást, hogy bejelentkezzen ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek.

Exkluzív interjú Gulyás Gergellyel

Kemény kérdéseket küldtünk a miniszternek, állta a sarat.

Sokat tanultam, hogy egyre jobb lehessek

„Introvertált ember vagyok egy exhibicionista szakmában.” Beszélgetés Györfi Annával, Pécsi Nemzeti Színház egyik legtöbbet szereplő művésznőjével.

"Újra és újra vissza kell térnünk a klasszikusokhoz"

“Érdekes megfigyelni, hogy Ezópus meséiben az állatok majdnem mindig saját természetüknek megfelelően viselkednek, de az állatok tulajdonságai mindig azonosíthatók valamilyen emberi tulajdonsággal is.” Beszélgetés Esopus meséiről Kiss Gáborral, a TINTA Könyvkiadó főszerkesztőjével.

A sikeredző: Kemény Dénes az üzleti világban is három olimpiai aranyat nyerne

Sok év folytonos utazása után végre otthon pihenhetett egy évet - Kemény Dénes a koronavírus okozta nehéz helyzetben is meglátta a jót.

Kovács Ákosnak nagyon rossz véleménye van a Black Lives Matter mozgalomról

Az énekes a Pesti TV-nek beszélt aktuális ügyekről.

Kásler: "Szégyellje magát, aki az egészségügy helytállását tagadja!”

Ezzel a címmel jelent meg nagyinterjú a Mandinerben az egészségügyért is felelős miniszterrel.

Jakab Péter szerint Vona Gábor a hibás abban, hogy a Fidesz 2018-ban kétharmadot szerzett

Erről is beszélt a Magyar Narancsnak adott interjúban.

5 tipp a versenyelőny fenntartásához a biztosítással foglalkozó KKV-k számára

A pillangóhatás vagy más néven pillangóeffektus kifejezést a káoszelméletben használják.

Gábor György: echte magyar történet napjainkból, négy felvonásban

I. felvonás: Gulácsi Péter válogatott futballkapus kiállt a szivárványcsaládok mellett, amiért Németországban a többség elismerését fejezte ki, míg Magyaroroszágon a közösségi médiában válogatott trágárságok, s becsületébe gázoló kommenttömegek zúdultak rá.

Sokan nem hülyék, hanem agymosottak – véli az orosz trollokat leleplező finn újságíró

Jessikka Aro finn újságíró könyvet írt az orosz trollfarmok működéséről, és arról, hogy ezek hogyan tudják pár kommenttel befolyásolni a nemzetközi közvélemény alakulását.

Demeter Szilárd: "Azt mondták két lehetőségem van: vagy sikerül, vagy hősi halott leszek. Nekem mindkettő megfelel"

A hazai könnyűzene felvirágoztatásért felelős miniszeri biztossal készített interjút az Index. A miniszteri biztos és a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az interjúban a romantikus hevületéről és a szétosztásra váró milliárdokról is beszélt.

Eperjes Károly: "Istennek hála, hogy van nekünk Viktor"

A színész a 24.hu-nak adott interjút, amelyben beszélt Orbán Viktorhoz való viszonyáról, és arról is, hogy korábban rendszeresen drogozott a filmfesztiválokon.